„az én Óbudám” – fotópályázat

obuda palyazatÓbuda-Békásmegyer Önkormányzata fotópályázatot hirdet két kategóriában: amatőr és profi fotográfusok számára. A pályázat célja, hogy a beérkezett pályaművekből megrendezésre kerülő kiállításon bemutatkozzon Óbuda-Békásmegyer, sőt ezen túlmutatva Lucien Hervétől kölcsönvett idézetet továbbgondolva – „A fotó arra hivatott, hogy felrázza a képzelőerőt… Nem elég, ha csupán emlékeztetőül szolgál.” – az Önkormányzat reméli, hogy a beérkező fotók tükrözik majd a kerület természeti és építészeti szépsége mellett az óbuda-békásmegyeri polgárok életét, a portrék által bepillantást nyerhetünk majd abba, hogy a kerületiek miért is szeretnek itt élni, miért választják az emberek Óbuda-Békásmegyert szabadidejük eltöltésére, azaz miben rejlik a kerület vonzereje.

A pályázati felhívás határideje 2010. február 28., ezen  határnapig várja az Önkormányzat a pályaműveket, amelyek lehetnek – a teljesség igénye nélkül – műemlékfotók, portrék, események, tájképek, természetfotók, hangulatképek, városképek. A cél, hogy a szemlélőt elgondolkoztassák.

Nevezési kategóriák:

I. kategória: profi fotográfusok /igazolás csatolása szükséges/
II. kategória: amatőr fényképészek részére.

A pályázat választott mottója: „A fotó arra hivatott, hogy felrázza a képzelőerőt… Nem elég, ha csupán emlékeztetőül szolgál.” Lucien Hervé.
A pályázatra csak olyan képek nevezhetők be, melyeket a pályázó maga készített.

A pályázat témája kötött:
Óbuda-Békásmegyer bemutatása. A pályázat célja, hogy az alkotó saját szemszögén keresztül mutassa be a kerületet, a fotó/fotók tükrözzék, hogy mit jelent a pályázó számára Óbuda-Békásmegyer. A beküldésre kerülő képek ábrázolhatják a kerület természeti és építészeti szépségét, az óbuda-békásmegyeri polgárok életét, az esetleges portrék bepillantást nyújthatnak abba, hogy a kerületiek miért is szerethetnek itt élni, miért választják az emberek Óbuda-Békásmegyert szabadidejük eltöltésére, azaz miben rejlik Óbuda-Békásmegyer vonzereje. A pályaművek lehetnek ezért – a teljesség igénye nélkül – műemlékfotók, portrék, események, tájképek, természetfotók, hangulatképek, városképek stb.

A résztvevő a pályázati anyag elküldésével automatikusan elfogadja a pályázati feltételeket.

A pályázó a nevezési lap kitöltésével tudomásul veszi, hogy a beküldött képek elkészítésével vagy azok nyilvános bemutatásával okozott esetleges személyiségi és szerzői jogsértésért minden felelősség a pályázót terheli, beleértve a jogsértéssel bekövetkező anyagi felelősséget is.

A pályázatra szerzőnként max. 3 db, bármilyen technikával készült monokróm, vagy színes fotó adható be, melyből a zsűri az általa legjobbnak ítélt pályaművet értékeli. A pályamű beadásánál figyelembe kell venni, hogy a beküldött fotót papíralakban és digitális formában /CD, legalább 6 Mpixel, 300 dpi – kép felbontás/ is be kell nyújtani.
A papírkép mérete kötetlen, a hordozó: fotókarton, amelynek mérete 30×40 cm, vastagsága max. 2 mm.
A kép nem tartalmazhat keretet, dátumot, vagy más, nem oda tartozó feliratot, szimbólumot, továbbá nem lehet képszerkesztővel átformált, átalakított kép sem (kivéve, a színesből fekete-fehér tónusúvá alakítást).

A pályamű hátoldalán nézethelyesen a jobb alsó sarokban kell feltüntetni a pályamű jeligéjét, a kép címét és a nevezési lappal egyező sorszámot. A kép készítője jelige alapján lesz azonosítható. A digitális formátumnál a file név: jelige és monogram.
A kép címét, a szerző nevét, pontos lakcímét (telefon, e-mail, stb.), életkorát /születési év/ és a fotó jeligéjét a pályázati felhíváshoz tartozó nevezési lapon kell feltüntetni. A nevezési lapot lezárt borítékban kérjük elhelyezni, a borítékon a jeligét kell feltüntetni.

A beérkező pályaműveket egy 5 fős zsűri (2 fotóművész, 2 festőművész, valamint egy, az Önkormányzatot képviselő személy) értékeli. A zsűri joga, hogy a képeket elfogadja, elutasítsa, illetve díjazza, a zsűri döntése végleges és megtámadhatatlan, döntése a nevezési lapra is felkerül. A zsűri egyöntetű véleménye estén a díjak visszatarthatók.

A zsűri döntése alapján mindkét kategóriában I-III. díj kerül kiosztásra
, a díjazásban részesülő alkotók között helyezési rangsor szerinti arányban bruttó 600.000 Ft pénzjutalom kerül kiosztásra, de a zsűri dönthet továbbá úgy, hogy a legjobb 18. év alatti pályázót különdíjban részesíti.
A pályázatra beküldött, a zsűri által elfogadott pályaművek részt vesznek az Óbudai Társaskörben megrendezésre kerülő kiállításon. Továbbá a pályázatra beküldött, a zsűri által elfogadott fotókból az Önkormányzat kiadványt készíthet, s a képeket a kerület honlapján is megjelentetheti. A pályázó a nevezési lap kitöltésével hozzájárul ahhoz, hogy beküldött fotóját az Önkormányzat – a felsorolt három módon – térítésmentesen hozza nyilvánosságra.
Óbuda-Békásmegyer Önkormányzata a díjazott pályaműveket megtartja, ezek a pályaművek a későbbiekben a Polgármesteri Hivatalt hivatottak díszíteni.

A pályázat beküldési határideje: 2010. február 28.
Zsűrizés /nem nyilvános/: 2010 márciusa

Kiállítás megnyitó és eredményhirdetés: 2010. április 8. 17 óra
Helyszín: Óbudai Társaskör /1036 Budapest, Kiskorona u. 7./

A pályaművet a nevezési lappal együtt postai úton a következő címre kérjük eljuttatni:

Óbuda-Békásmegyer Önkormányzat Polgármesteri Hivatal
Oktatási és Kulturális Főosztály
1033 Budapest, Laktanya u. 4.
A borítékon kérjük feltüntetni: „az én Óbudám” – fotópályázat

A rendező a pályázati anyagot a legnagyobb gondossággal kezeli, az esetleges postai sérülésekért felelőséget nem vállal.

A pályázó papírképének visszajuttatása előzetes egyeztetés után, személyes átvétellel történik, erre előreláthatólag 2010 májusában kerül sor. A digitális formában benyújtott elfogadott pályaművek az Önkormányzat tulajdonában maradnak.

A pályázatról további felvilágosítást nyújt: Borbély Rita kulturális referens /tel: 437-8834,

e-mail: borbely.rita@obuda.hu

Letölthető dokumentumok:

pályázati hír
felhívás, nevezési lap