palyazatok.org

Pályázatok – Pályázatfigyelő – Pályázatírás

11. THE TALENT Kortárs Képzőművészeti pályázat

A Bakelit Multi Art Center újra meghirdeti képzőművészeti pályázatát autodidakta festő- és grafikusművészek számára. A pályázat célja, hogy segítse a tehetséges alkotók előrelépését, valamint bemutatkozási lehetőséget biztosítson számukra. Továbbá szociális és művészeti küldetésünknek tekintjük, hogy minél több embert alkotásra buzdítsunk!

A pályázat témája: Arány és aránytalanság

(A beadott műveknek megfelelő szintű képzőművészeti, tartalmi és technikai értékkel kell rendelkeznie.) A kiállítandó műveket pályázat keretén belül független szakmai zsűri válogatja ki.

Leadási határidő: 2018. október 19. péntek, 18:00 óra

Pályázati feltételek:

A pályázaton indulhat minden 18. életévét betöltött alkotó, aki nem rendelkezik képzőművészeti vagy iparművészeti diplomával, továbbá alkotótevékenységét nem megélhetésként vagy hivatásszerűen gyakorolja.

A pályázatokat festészet (olaj, tempera, gouache és akril technikákkal készített alkotások) valamint egy összevont, grafikák (sokszorosított- és egyedi grafika – akvarell, pasztell, szabadkézi rajz és fotó alapú képzőművészeti technikák) számára fenntartott kategóriában várjuk.

Egy művész kategóriánként maximum három alkotással pályázhat. Egy sorozat egy alkotásnak minősül, amely maximum 3 műből állhat, azaz egy alkotó a kategóriánként befizetett regisztrációs díj fejében akár 9 darab alkotással is pályázhat egy kategóriában. (A zsűri fenntartja a sorozatok megbontásának jogát!)

Amennyiben egy alkotó mindkét kategóriában pályázni szeretne, abban az esetben a grafika és a festészet kategóriára is be kell fizetnie a regisztrációs díj összegét.

A pályaművek beadása során 2016 előtt készült műveket nem áll módunkban elfogadni.

Méretbeli megkötés: az alkotások mérete maximum 100 cm x 70 cm lehet!

Az ettől nagyobb méretű képeket nem áll módunkban befogadni!

A pályázat beadásának módja:

Pályázni 2018 június 21., csütörtöktől lehet a www.thetalent.hu oldalon az online jelentkezési lap kitöltésével, AMELY AZ ALKOTÁSOK BEADÁSÁNAK FELTÉTELE.

A műveket a Bakelit Multi Art Centerben személyesen fogadjuk az alábbi időpontokban:

  • 2018.09.25-én, kedden 14 és 18 óra között
  • 2018.09.27-én, csütörtökön 14 és 18 óra között
  • 2018.10.02-án, kedden 14 és 18 óra között
  • 2018.10.04-én, csütörtökön 14 és 18 óra között
  • 2018.10.09-én, kedden 14 és 18 óra között
  • 2018.10.11-én, csütörtökön 14 és 18 óra között
  • 2018.10.16-án, kedden 14 és 18 óra között
  • 2018.10.18-án, csütörtökön 14 és 19 óra között
  • 2018.10.19-én, pénteken 10 és 18 óra között

Ettől eltérő időpontokban nincs lehetőség a pályázatok benyújtására!

Amennyiben a pályaműveket nem az alkotója adja le, a leadó nevére szóló meghatalmazás szükséges, amely letölthető a http://thetalent.hu/meghatalmazas.pdf linken keresztül.

Regisztrációs díj: A részvétel feltétele a kategóriánkénti 5000 Ft regisztrációs díj befizetése, amely a helyszínen, a pályázati anyagok beadásakor fizetendő. Számlaigényét kérjük, a regisztrációs lapon előre jelezze a számlázási név, cím, valamint az adószám pontos megadásával. A számlát az adott tárgyhónap végén postázzuk a Pályázó címére. A regisztrációs díjat nem áll módunkban visszatéríteni abban az esetben sem, ha a Pályázó egyetlen munkája sem kerül beválogatásra a zsűri által.

A regisztrációs díj a következő költségek fedezetéül szolgál: szakmai zsűri díja, alkotók díjazása, megnyitón való vendéglátás, kiállítással kapcsolatos szervezési és PR költségek, adminisztrációs és logisztikai, valamint világítástechnikai és rezsi költségek, továbbá installációs és szállítási kiadások.

A pályázat egyéb feltételei:

A benyújtott pályaműveket kizárólag kiállításra kész állapotban, megfelelő védőcsomagolásban kérjük leadni.

(A művekre természetesen vigyáznak munkatársaink, de az azokat ért, kisebb sérülésekért nem áll módunkban felelősséget vállalni, ahogyan ez más nagy országos professzionális tárlatokon is gyakorlat!)

  • Festményeket:
    • stabilan bekeretezve
    • kialakított dupla- vagy központosított akasztóval ellátva
  • Grafikákat:
    • paszpartuzva
    • üveglap mögött
    • dupla- vagy központosított akasztóval ellátva tudjuk befogadni.

A klipsz keret és a meg nem száradt festmény NEM ELFOGADOTT!

Kérjük az alkotó nevét, telefonszámát és a mű címét a pályamű hátoldalára jól látható módon feljegyezni. Azon műveket, amelyek nem a leírt módon kerülnek behozatalra, nem áll módunkban elfogadni.

A zsűrizésre 2018. október 24-én, szerdán kerül sor, melynek eredményét a festészet kategóriában 2018. október 25-én, csütörtökön 12:00 órakor tesszük közzé.
A grafika kategória eredményhirdetésére 2018. október 29-én, hétfőn 12:00 órakor kerül sor. Az eredmények a www.thetalent.hu oldalon és a pályázat közösségi oldalán is megtekinthetőek lesznek.

Azon alkotásokat, amelyeket a zsűri nem válogat be a kiállításra, az alkotónak el kell szállítania.

A művek az alábbi időpontokban lehet átvenni a Bakelit Multi Art Centerben: 

  • 2018.11.08-án, csütörtökön 14 és 19 óra között
  • 2018.11.09-én, pénteken 14 és 18 óra között
  • 2018.11.15-én, csütörtökön 14 és 19 óra között
  • 2018.11.16-án, pénteken 14 és 18 óra között
  • 2018.11.22-én, csütörtökön 14 és 19 óra között
  • 2018.11.23-án, pénteken 14 és 18 óra között

A festmények átvehetőek a Festészet Kiállításmegnyitó napján 2018.10.26-án, pénteken a megnyitó ünnepség UTÁN 2018.10.25. 23:55-ig e-mailen beérkezett időpontkérés ellenében!

A grafikai alkotások átvehetőek a Grafika Kiállításmegnyitó napján 2018.11.16-án, pénteken a megnyitó ünnepség UTÁN 2018.11.15. 23:55-ig e-mailen beérkezett időpontkérés ellenében!

Amennyiben a fent leírt időpontig nem jelzik (írásos formában) átvételi szándékukat, a képeket a kiállításmegnyitó(k) napján nem áll módunkban visszaszolgáltatni.

Kérjük az alkotókat, hogy az átvételre saját csomagoló anyaggal érkezzenek, vagy igény esetén a műveket 500,- Ft/alkotás díj ellenében kérésre becsomagoljuk.

Amennyiben nem az alkotó veszi át a művet személyesen, a képviseletében eljáró személynek szintén meghatalmazással kell rendelkeznie, amely letölthető a http://thetalent.hu/meghatalmazas.pdf linken keresztül.

 A megadott képvisszaadási időpontok után kérjük a munkákat a megadott időpontban elszállítani, mert az utolsó képvisszaadási időpont után, a bennmaradt alkotásokért 100 Ft+ÁFA/alkotás/nap tárolási díjat számolunk fel.

Azok a képek, amelyeket alkotóik a kiállítást követően az utolsó képvisszaadási határidők lejártától számított 90 napon belül nem vesznek át, a Bakelit Multi Art Center Alapítvány tulajdonába kerülnek, és közhasznú célokra lesznek felhasználva.

Azoknál a műveknél, melyeket a zsűri nem válogatott be, az utolsó képbehozatali időponttól (2018.10.19. péntek) számítjuk a 90 napot.

Azoknál a műveknél, melyeket a zsűri beválogatott, a kiállítás végétől számítjuk a 90 napot.

Felhívjuk szíves figyelmüket, hogy a művekben keletkezett esetleges károkért felelősséget kizárólag a saját gondatlanságunk hibájából eredően vállalunk.

A pályázat MEGNYITÓ eseménye

A FESTÉSZET kategória kiállítás megnyitója 2018.10.26-án, pénteken 19 órakor, a GRAFIKA kategória megnyitója pedig 2018.11.16-án, pénteken 19 órakor kerül megrendezésre.

A három tagból álló független zsűri a szakma elismert képviselőiből áll össze: 

  • Atlasz Gábor – festőművész, a zsűri elnöke
  • Dóri Éva – vizuális szakértő, okleveles vizuális nevelőtanár
  • Dr. Matits Ferenc – művészettörténész

Kiadható díjak kategóriánként:

Festészet kategória:

  • 1. helyezett- Fődíj: 60 000 Ft értékű a The Talent Képzőművészeti Műhely rajz- és festőtanfolyamra, mely Atlasz Gábor vezetésével, Matits Ferenc bevonásával a Bakelit Multi Art Centerben kerül megrendezésre.
  • 2. helyezett – díj: 75%-os támogatás a 60 000 Ft értékű a The Talent Képzőművészeti Műhely rajz- és festőtanfolyamra
  • 3. helyezett – díj: 50%-os támogatás a 60 000 Ft értékű a The Talent Képzőművészeti Műhely rajz- és festőtanfolyamra.

Grafika kategória:

  • 1. helyezett- Fődíj: 60 000 Ft értékű a The Talent Képzőművészeti Műhely rajz- és festőtanfolyamra, mely Atlasz Gábor vezetésével, Matits Ferenc bevonásával a Bakelit Multi Art Centerben kerül megrendezésre.
  • 2. helyezett – díj: 75%-os támogatás a 60 000 Ft értékű a The Talent Képzőművészeti Műhely rajz- és festőtanfolyamra.
  • 3. helyezett – díj: 50%-os támogatás a 60 000 Ft értékű a The Talent Képzőművészeti Műhely rajz- és festőtanfolyamra.
    Mindkét kategóriában különdíj (20 000 Ft anyagvásárlási támogatás) és további oklevelek kerülnek kiosztásra!

Információ:

Mátravölgyi Dorottya
Bakelit Multi Art Center
Mobil: 06 30/4643533
E-mail: thetalent@bmac.hu

Web: www.thetalent.hu
Facebook: facebook.com/thetalentpalyazateskiallitas
Helyszín: Bakelit Multi Art Center, 1095 Budapest Soroksári út 164. 18-as épület.