palyazatok.org

Pályázatok – Pályázatfigyelő – Pályázatírás

300 kilométer kerékpárút épülhet uniós pályázatokból

kerekparutOrszágszerte mintegy 300 kilométer új kerékpárút megépítését teszik lehetővé a következő időszakban az Új Magyarország Fejlesztési Terv regionális prog­ramjainak keretében most megjelent pályázatok. A hét régióban ezúttal össze­sen 11,7 milliárd forint európai uniós támogatásra pályázhatnak a kerékpárutat építeni szándékozó helyi önkormányzatok, önkormányzati társulások, valamint a központi költség­vetési szervek és intézményeik.Már a 2004–2006-os időszak Nemzeti Fejlesztési Tervében is kiemelt figyelem – és 2,42 milliárd forint európai uniós pályázati támogatás – jutott a kerékpárutak fejlesztésére. Ennek eredményeként az ország 11 pontján összesen 80 kilométernyi új bicikliútnak örülhettek a kerékpárosok. A sikeres uniós pályázatoknak köszönhetően ma már körbe­kerekezhetjük a Tisza-tavat, kerékpárutak hálózzák be a Felső-Tisza vidékét, és bicikliút épült Csongrád és Szentes között, a Tisza árvízvédelmi töltésén, valamint Szentendrén, a Duna árvízvédelmi töltésén is.

A 2007–2013-as időszakban, az Új Magyarország Fejlesztési Terv keretében csaknem 26 milliárd forintot költhetünk új kerékpárutakra országszerte. Ebből a hétéves keretből 2007-ben és 2008-ban összesen 10 milliárd forint EU-támogatás jutott 80 sikeres pályázatra, amelyek összesen mintegy 300 kilométerrel bővítik a hazai kerékpárút-hálózatot.

Ez a hálózat bővülhet most újabb 300 kilométerrel: az ehhez szükséges mintegy 11,7 milliárd forintos európai uniós pályázati keretre a napokban megjelentek a regionális programok pályázatai. Ennek részeként pályázatot lehet benyújtani az állami és önkor­mányzati utak településen belüli átvezető, valamint az önkormányzati, illetve a négy- és öt­számjegyű utak külterületi szakaszaihoz kapcsolódó kerékpárutak építésére, fejleszté­sére, a kerékpáros közlekedéshez szükséges forgalombiztonsági berendezések, közleke­dési táblák beszerzésére, továbbá kerékpártárolók kialakítására is. A helyi önkormány­zatok és társulásaik, valamint a központi költségvetési szervek és intézményeik által el­nyerhető támogatás összege az egyes régiók kiírásától függően 30-300 millió Ft között változhat.
(NFÜ)