A legjobb közösségi projekteket keresi a LAKATLAN __Töltsd újra!

A KÉK – Kortárs Építészeti Központ Lakatlan programja keresi azokat a közösségi kezdeményezéseket, amelyekkel együttműködve sikerre vihető az üres budapesti ingatlanok visszakapcsolása a város vérkeringésébe.

A Lakatlan a KÉK 2012-ben indított programja, amelynek célja választ adni városaink nagymértékű üresedésének problémájára. A program nemzetközi és hazai szakértők, jó gyakorlatok megvalósítói, valamint ingatlantulajdonosok bevonásával, workshopok, előadások, beszélgetések keretében kutatja az okokat és megoldásokat. Az üres budapesti ingatlanok gyűjtésére közösségi térképet is létrehoztak, aminek több száz – aktív városlakók által feltöltött – lakatlan ingatlanja egyaránt érzékelteti a jelenség súlyát és példázza a civil energiák bevonását a megoldáskeresésbe.

A Lakatlan __Töltsd újra! program most kiírt pályázata olyan közösségi, szociális, kulturális elemeket ötvöző projekteket keres, amelyek megvalósításához szükséges egy saját tér (épület, üzlet, iroda, műhely, telek…).

A pályázat során kiválasztott ötletgazdákkal a KÉK munkatársai és szakmai partnereik 2014. elejétől dolgoznak majd a programon. A kitűzött feladat sokrétű, első lépésként a projektötleteket együtt fejlesztik majd fenntartható modellekké. Ezt a folyamatot segítik a főként külföldről hozott jó példák, de kulcsfontosságúak lesznek az egyes ötletgazdák között létrejövő szinergiák is, amikor a non-profit és for-profit tevékenységek egymást segítik a terhek viselésében és a forgalom generálásában.

A lakatlan tereket újratölteni kívánó kezdeményezések fejlesztésével párhuzamosan megindul a tevékenységhez illeszkedő üres ingatlanok és tulajdonosaik felkutatása. Ebben a KÉK – a közösségi térképezés pozitív tapasztalataiból kiindulva – jelentős önkéntes segítségre számít, de az ötletgazdákat is mozgósítani kívánja. Jól előkészített és jól kommunikált, valós társadalmi igényekre újszerű válaszokat adó közösségi projektekkel szeretnék a budapesti ingatlantulajdonosokat megnyerni az ügynek. A hazai általános gyakorlat még nem kiforrott, de külföldi példák mutatják, hogy a magán és önkormányzati ingatlanok tulajdonosai egyaránt érdekeltté tehetők abban, hogy ne hagyják ingatlanjaikat évekig üresen állni, hanem kedvezményes feltételekkel engedjék azokat át közösségi célú köztes használatra. A KÉK természetesen egy olyan garanciarendszer kidolgozásában is részt vesz, amely egyaránt védi az ingatlantulajdonosok és a leendő használók érdekeit, ezzel is segítve az üres terek és innovatív ötletek egymásra találását.

A Kortárs Építészeti Központ eltökélt szándéka, hogy a következő években sikeres példák megvalósítása révén, és az eredmények széleskörű kommunikációjával elérje a Lakatlan program általános célját, az üres ingatlanok köztes használatának meghonosodását.

A felhívás szlogenjével élve: “Van egy ötleted, elszánt vagy és már csak egy hely kéne? Jelentkezz a Lakatlan__Töltsd újra! felhívására!”

A felhívás és a hozzá kapcsolódó online jelentkezési lap elérhető: http://toltsdujra.hu/

Jelentkezési határidő: 2013. november 4.

 

További pályázatok