palyazatok.org

Pályázatok – Pályázatfigyelő – Pályázatírás

Afrikáért Alapítvány gyakornoki pályázat

Az Afrikáért Alapítvány 2013 novemberétől folyamatosan várja egyetemisták és pályakezdők jelentkezését, akik érdeklődnek egy Közép-Afrikával foglalkozó alapítvány munkája iránt, elkötelezettek a társadalmi felelősségvállalás mellett, és szívesen belelátnának egy Afrikában hosszú távú fejlesztési projektekkel, Magyarországon pedig ismeretterjesztő és tolerancianövelő rendezvényekkel foglalkozó szervezet életébe.

Amit ajánlani tudunk:

  • Változatos feladatok (általános irodai adminisztrációs feladatok, fordítás, beszámolók készítése, pályázatírás, rendezvényszervezés, stb.)
  • Széleskörű tapasztalatok egy civil szervezet működését illetően
  • Széleskörű kapcsolatrendszer rendezvényszervezés és nemzetközi fejlesztés terén
  • Dinamikus, nyitott, segítőkész közeg
  • Igazolás a gyakornoki időről, az elvégzett munkákról és a szerzett tapasztalatokról
  • Sikeres gyakorlat végén ajánlólevél biztosítása

Akik érdeklődésére elsősorban számítunk:

  • Egyetemisták és pályakezdők (főleg társadalomtudományi, szociológiai, kulturális és gazdasági háttérrel, érdeklődéssel)
  • Afrika és a civil szervezetek munkája iránt érdeklődők
  • Hosszú távú, fenntartható fejlesztés iránt érdeklődők

Amit kérünk:

  • Minimum 6 hét gyakornoki idő vállalása, napi 4-8 órában
  • Kiváló problémamegoldó- és kommunikációs készség
  • Önálló munkavégzésre való képesség
  • Idegen nyelv ismerete (angol, francia) előny

Juttatások megegyezés szerint – a felsőoktatási törvényben meghatározottak alapján, illetve utazási támogatás lehetséges.

Pályázni önéletrajz és motivációs levél elküldésével Hamvas Bálintnál, a projects@afrikaert.hu email címen lehet.

Tárgy: gyakornoki jelentkezés

A jelentkezésben kérjük megjelölni, hogy mikor kíván gyakornoki tevékenységet végezni és milyen napi beosztásban. Továbbá kérjük megjelölni, hogy kötelező szakmai gyakorlatot kíván-e végezni, amennyiben igen, ennek milyen feltételi vannak az alapítvány számára.

Referencia megjelölése és/vagy ajánlólevél csatolás előnyt jelent.

Az alapítványról: Az Afrikáért Alapítvány egy 2002-ben civil kezdeményezésre létrejött, közhasznú fejlesztésisegélyezési szervezet. Célja Afrikában oktatási és egészségügyi téren, Magyarországon pedig tolerancia- és ismeretterjesztő előadások, kulturális programok formájában fejlesztési, segélyezési és társadalomformáló tevékenység végzése. Az Alapítvány Afrikában főleg a Kongói Demokratikus Köztársaság fővárosában, Kinshasában végez oktatási, szociális és egészségügyi tevékenységet: fenntartja az Othniel Általános és Középiskolát valamint a La Providence Árvaházat. Ezen kívül támogat és gyógyszerekkel, műszerekkel lát el több fővárosi és vidéki egészségügyi központot és különböző fejlesztési programokat bonyolít le vidéken. Magyarországon a globális nevelés keretében tolerancia- és ismeretterjesztő előadások és kulturális programok formájában mutatja be az afrikai kultúrát. 2007 óta humanitárius turizmus keretén belül szervez utazásokat Szub-szaharai Afrikába.

További információk: www.afrikaert.hu