palyazatok.org

Pályázatok – Pályázatfigyelő – Pályázatírás

Alapítvány a Választásokért esszé, poszter és műalkotás pályázata „ÉN és az EU” címmel

alapitvany-a-valasztasokertAz Alapítvány a Választásokért KREATÍV pályázatokat hirdet „ÉN és az EU” címmel 3 témakörben  18 és 30 év közötti fiatalok számára.

I. Esszé pályázat
II. Poszter pályázat
III. Műalkotás pályázat

ÁLTALÁNOS TUDNIVALÓK

1. Pályázatot nyújthatnak be:
Azok a fiatalok, akik legkésőbb 2009. június 7-ig – a 18. életévük betöltésével – választójogot szereznek, és ezen időpontig nem töltik be a 30. életévüket, vagyis 1979. június 7. és 1991. június 7. között születtek.

2. A pályázati anyagnak tartalmaznia kell:
– egy, a kiírásban megfogalmazott tartalmi és formai követelményeknek megfelelő alkotást,
– a kitöltött pályázati adatlapot lezárt borítékban, a borítékon kívül a jelige feltüntetésével.

3. A pályázat benyújtásával kapcsolatos egyéb feltételek, tudnivalók:
Egy pályázó egy adott témakörben csak egy pályázatot nyújthat be. Kizárólag saját készítésű munkával lehet pályázni, amelyet semmilyen más célra a pályázatot megelőzően nem használtak fel, és azt nem publikálták. A pályázók hozzájárulnak ahhoz, hogy nagy létszámú pályamű beérkezése esetén az Alapítvány előválogatást követően az Interneten közönségszavazást tartson. A nyertes pályázók hozzájárulnak ahhoz, hogy pályamunkájukat az Alapítványt támogató Országos Választási Iroda a lakossági tájékoztató kampányában felhasználhassa.

4. Tartalmi követelmények:
A pályázó a helyi közösségéből választott témát dolgozzon fel, amely kapcsolódjon az Európai Uniós csatlakozás folytán megvalósult beruházáshoz, vagy mutasson be egy olyan lehetséges fejlesztést, amely az Unió révén valósítható meg.
Az alkotás mondanivalójának pártsemlegesnek kell lennie, az nem irányulhat semmilyen, a választáson induló jelölőszervezet nyílt, vagy burkolt propagálására.

5. Formai követelmények:

I. Esszé pályázat:

A dolgozatot nyomtatva kell benyújtani, oldalszámmal, jeligével ellátva.

  • Méret: A/4
  • Terjedelme (max): 20 (húsz) oldal
  • Formai követelmény: 12-es betűméret, Times New Roman betűtípus, 1,5-ös sorköz, 2,5-ös margók

II. Poszter pályázat:

B/1-es méretű papíron tetszőleges technikával (pl.: fotomontázs, rajz, festmény, stb.) elkészített pályamű.
A pályamunkához a szabadon választott jeligét csatolni kell.

III. Műalkotás pályázat:

Az alábbi kategóriákban elkészített pályamunka. Minden kategóriában hirdetünk nyertest, de személyenként csak egy kategóriában 1 darab pályamunkát lehet benyújtani.

1.) Fotó

  • Formátum: jpeg, tif, gif, bmp, pcx, png, tga, raw
  • Felbontás (min): 2048×1536

2.) Szobor, kisplasztika, makett

  • Anyaga: kő, kerámia, üveg, fa, papír
  • Mérete (max): 50x50x50 cm

3.) Textil

  • Anyaga: textil
  • Mérete (max): 100×100 cm

4.) Rövidfilm:

  • Formátum: avi, mpg, mov, wmv, asf
  • Terjedelem (max): 5 perc

5.) Zenemű:

  • Formátum: MP3, wav, wma, aif
  • Terjedelem (max): 3 perc

A pályamunkához a szabadon választott jeligét csatolni kell.

6. A pályázat elbírálása, díjazása:
Nagy létszámú pályamunka beérkezése esetén az előválogatását, egyéb esetben a pályamunkák elbírálását bíráló bizottság végzi, melynek tagjait az alapítvány kuratóriumának elnöke kéri fel, tagjai között helyet kapnak a kiválasztott téma elismert szakértői. Előválogatás esetében a kiválasztott pályamunkákról az interneten közönségszavazást tartunk.

Az I. és II. témakör legszínvonalasabb pályamunkájának, valamint a III. témakör 5 kategóriájának első helyezettje brüsszeli utazást nyer.
A díjak az Országos Választási Iroda 2009. júniusi sajtótájékoztatója keretében, Budapesten az Országos Választási Központban kerülnek átadásra.

A pályázatok beérkezésének határideje: 2009. április 30. (csütörtök) 16.00 óra
A pályázat elbírálásának határideje: 2009. május 12.

A pályázat eredményét ezt követően a www.elsovalaszto.hu honlapon tesszük közzé. A nyerteseket írásban értesítjük.

A pályázatok személyesen beadhatók:

a Választási Információs Szolgálatnál
1051 Budapest Roosevelt tér 2.

vagy az alábbi címre kérjük megküldeni:

Alapítvány a Választásokért
Levélcím:
1903 Budapest, Pf.: 314

A pályázat anyagi fedezetét az Alapítvány a Választásokért biztosítja.
A beérkezett pályamunkákat nem áll módunkban visszaküldeni. A pályázatról további információ kérhető a következő telefonszámon: (06-1)999-4315.