ÁTLÁTÁS 2.0 pályázat fiatal kurátorok és FFS alkotók számára

A Fiatalok Fotóművészeti Stúdiója Átlátás 2.0 című projektjéhez szakmai múlttal rendelkező fiatal kurátorok jelentkezését várja! A pályázat nyílt, nemcsak FFS tagok jelentkezhetnek.

Az alkotói pályázat zárt, csak FFS tagok adhatják be.

Az Átlátás 2.0 projektről:
Az Átlátás 2.0 a Fiatalok Fotóművészeti Stúdiója 2011/2012-es programjának folytatása, egy többállomásos kiállítássorozat, melynek célja, hogy professzionális szakmai lehetőségekhez juttassa az FFS alkotóit és programban résztvevő fiatal kurátorokat.

Lehetőséget biztosít számukra egy hosszabb távú együttműködésre, melynek során a kiválasztott kurátorok és alkotók közös munkájukat több hónap alatt készíthetik el. A projekt kimondottan arra koncentrál, hogy egy kiállítás kitalálása, felépítése, elméleti és gyakorlati vonzatai megosztva, alkotó és kurátor közös munkájaként valósuljanak meg, illetve, hogy olyan képességek gyakorlását segítse elő, mely egy kiállítás létrejötte során felmerülhetnek: időmenedzselés, tervezés, térben való gondolkodás, munkafolyamatok prezentálása és dokumentálása, valamint a kommunikáció, közös párbeszéd elősegítése.

Éppen ezért olyan fiatal, tapasztalattal rendelkező kurátorok jelentkezését várjuk, akik készek egy ilyen típusú, körülbelül fél évet igénybe vevő közös munkára. A programban résztvevő kurátorokat pályázati úton választják ki a kiállítóhelyek képviselői és a projekt FFS-es koordinátorai. (Az alkotói pályázatokat a kurátorok, a galeristák és a projekt vezetői közösen zsűrizik egy későbbi időpontban.)

Minden kiállítás egy kurátor és egy alkotó/alkotócsoport közös munkája során valósul meg; a projektidőszak során a kurátornak és az alkotónak közös, zártkörű prezentációt kell készítenie a munkafolyamatról, annak alakulásáról. A kiállítások 2014 márciusában és áprilisában, egymást követve nyílnak meg.

Jelentkezés módja, határideje:

  • szakmai önéletrajz
  • motivációs levél (max. 2000 karakter)

Figyelem! Az Átlátás-projekt korábbi résztvevői az idei programban való részvételre nem pályázhatnak!

A pályázat leadási határideje 2013. október 4. éjfél. A határidőn túl beérkező pályázatokat nem áll módunkban elfogadni.

A jelentkezéseket az ffslevelek@gmail.com e-mail címre várjuk!

A kurátori pályázat eredményének várható kihirdetése: 2013. október 8.

A kurátorok munkáját az FFS projektenként 25 ezer forinttal támogatja.

Résztvevők:

  • Art Bázis – Telek Balázs
  • Casati Art Corner Galéria – Gyenge Nóra, Erdős Gábor
  • Faur Zsófi Galéria – Faur Zsófi
  • Fiatalok Képzőművészeti Stúdiója – Flohr Zsuzsi
  • GODOT Galéria – Kozák Gábor
  • Várfok Galéria – Kovács Krisztina
  • Viltin Galéria – Somosi Rita

Az Átlátás 2.0 projekt vezetői: Barta Edit és Trembeczki Péter

További információ a fenti emailcímen, illetve az info@ffs.hu-n kérhető Barta Editnél.

ÁTLÁTÁS 2.0 alkotói pályázat – felhívás FFS tagok számára

Az Átlátás 2.0 a Fiatalok Fotóművészeti Stúdiója 2011/2012-es projektjének folytatása, egy többállomásos kiállítássorozat, melynek célja, hogy professzionális szakmai lehetőségekhez juttassa az FFS alkotóit és programban résztvevő fiatal kurátorokat.

A pályázatra projekttervet, szinopszist, munkatervet, vázlatokat lehet beadni, mindenfajta tartalmi vagy formai kötöttség nélkül. Tartalmában egy-egy problémára koncentráló, összefüggő, átgondolt sorozatok terveit várjuk, nem kialakult kiállítási koncepciót.

Az alkotói pályázatra egyénileg ill. 2-3 főből álló alkotócsoporttal egyaránt lehet pályázni. Minden kiállítás egy alkotó/alkotócsoport és egy kurátor közös munkája során valósul meg. A projektidőszak során a kurátornak és az alkotónak közös zártkörű prezentációt kell készítenie a munkafolyamatról, annak alakulásáról. A kiállítások 2014 márciusában és áprilisában, egymást követve nyílnak meg. A sorozat elkészítésére, vagy befejezésére kb. fél év áll rendelkezésre.

Az alkotói pályázatokat a kurátorok, a galeristák és a projekt vezetői közösen zsűrizik.

Résztvevők:

  • Art Bázis – Telek Balázs
  • Casati Art Corner Galéria – Gyenge Nóra, Erdős Gábor
  • Faur Zsófi Galéria – Faur Zsófi
  • Fiatalok Képzőművészeti Stúdiója – Flohr Zsuzsi
  • GODOT Galéria – Kozák Gábor
  • Várfok Galéria – Kovács Krisztina
  • Viltin Galéria – Somosi Rita

A tervek kivitelezését – amennyiben a zsűri elfogadja – az FFS projektenként 50 ezer forinttal támogatja. A kapott támogatással tételesen el kell számolni. A támogatás felhasználható bármilyen, a fotózással, vagy az installálással kapcsolatos anyagköltségre.

A pályázat leadási határideje: 2013. október 11. éjfél. A határidőn túl beérkező pályázatokat nem áll módunkban elfogadni.

A pályázatnak tartalmaznia kell:

  • a terv részletes írásbeli beszámolóját, és az esetleg már készen lévő vázlat képeket
  • az alkotó munkásságát tartalmazó portfóliót
  • a kitöltött pályázati adatlapot

A leadásra csak papíralapú pályázatokat és portfóliót fogadunk el. A pályázati anyagokat e-mailben is várjuk, 2013. október 11-én éjfélig a következő címre: ffslevelek@gmail.com

Az alkotói pályázatokat a kurátorok, a galeristák és a projekt vezetői közösen zsűrizik, a zsűrizés napjának várható időpontja: 2013. október 14-16 között.

A zsűrizésnél lehetőség nyílik arra, hogy a pályázó az anyagát saját maga mutassa be, beszélhet róla, prezentálhat projektorral, meggyőzheti a zsűrit szóban. Ez esetben sem mentesül a pályázó a korábban leírt pályázati feltételektől, leadási határidőtől, és formától.

A pályázatokat a Magyar Fotóművészek Szövetségének irodájában (Cím: Budapest VI., Nagymező u. 20. I. emelet) lehet leadni, hétköznaponként, munkaidőben. (Sz, Cs 15-19:00, P 11-15.00)

Figyelem! A pályázatra csak aktív, tagdíjat fizető FFS tagok pályázhatnak. Az Átlátás-projekt korábbi résztvevői a programban való részvételre nem pályázhatnak!

A pályázat részleteiről érdeklődni Barta Editnél lehet az alábbi e-mail címen: ffslevelek@gmail.com

 A pályázati adatlapot INNEN tölthetitek le.

Link: http://ffs.hu/

További pályázatok