palyazatok.org

Pályázatok – Pályázatfigyelő – Pályázatírás

AXA kutatástámogatási pályázat

axa pályázatAz AXA Biztosító anyacége 2008-ban százmillió eurós alapot hozott létre a világban folyó alapkutatási tevékenység mecénási jellegű támogatására, amit öt év alatt terveznek szétosztani a legkiválóbb pályázatokra. Sem földrajzi, sem tudományterületi kvóta nincs a pályázatok befogadásánál és bírálatánál, azonban kitétel, hogy a tudományos munkának – „ha már egyszer biztosító adja a pénzt” – a kockázatok kutatásával kell összefüggésben lennie.


Ezt a megkötést azonban igen tágan kell értelmezni, hiszen a környezettel, az emberi élettel és a társadalmakkal kapcsolatos veszélyhelyzetek egyaránt szóba jöhetnek, így pl:
– környezeti veszélyforrások,
– egészségügyi kockázatok,
– járványveszély,
– függőség, szenvedélybetegség (játék, alkohol, drog, stb.),
– öregedés és az ezzel járó kockázatok,
– biztonsági és biztonságpolitikai kihívások,
– szocio-ökonómiai kockázatok (minden, ami felelős döntést igénylő helyzetet teremt).
Az orvostudományi kutatások esetében viszont tudni kell, hogy klinikai kutatásra nem lehet pályázni, csak az ezt a fázist megelőző munkákra!

A támogatás legtöbbször egy-egy konkrét kutató munkavégzésének költségeit fedezi, függetlenül attól, hogy az illető a kutatói életpálya mely pontján tartózkodik, azaz a doktorandusztól a szenior kutatóig bárki pályázhat. A jelentkezőket négy kategóriába sorolják, doktoranduszi, posztdoktori, „normál” kutatói és kiemelt kutatói (chair) projektet fölterjesztők.
Az első két kategóriában évente kb. 30-30 pályázó nyer, a harmadikban 5-10, a negyedikben legföljebb 5.
A doktoranduszok 3 évre, a posztdoktorok két évre pályázhatnak, egyaránt 120-120 ezer euróig a három, illetve két évre összesen, a harmadik kategóriában 2-5 éves, a negyedikben 3-5 éves projekteket támogatnak, a fölső határ projektenként legfeljebb 3 millió euró.
A nyerési arány kb. 15%, ezidág valamivel több mint 50 millió eurót folyósítottak 221 nyertesnek a világ 19 országából. A legtöbb nyertes francia (53%), őket követik az angolok (18%), a spanyolok és a svájciak (9-9%). A fő szempont a tudományos kiválóság, valamint a projekt innovatív karaktere, az AXA filozófiája pedig az, hogyha egyszer a támogatást megítélte, utána maximális szabadságot ad a kutatónak a projekt megvalósításához.

Az egyes pályázati kategóriákban a jelentkezés időben nem egyszerre történik. Fontos, hogy a pályázatot a fogadó intézménynek kell beadnia, az egyéni jelentkezéseket elbírálás nélkül elutasítják!

Jelenleg a gyakorlott kutatók (projects) kategóriában adható be pályázat, a határidő május 21. Május 9-től lehet jelentkezni a posztdoktori kategóriában, a jelentkezési határidő szeptember 5. (Doktori és posztdoktori pályázatoknál a fogadó intézmény előszelekciót végez, így a beadási határidőt ez, és nem az AXÁ-hoz való beérkezés időpontja – jelen esetben október 3. – határozza meg.)

Bővebben:

http://www.axa-research.org/

How to obtain funding

  • Only research institutions may submit applications. No individual applications will be considered (except Call for Projects applications). For more information on our process please view the Requirements for any application page and the How to register an institution page. Please contact us here to check if your institution is registered.
  • We encourage institutions to organise a fair and transparent internal selection process and communicate widely on opportunities offered by the AXA Research Fund, as the number of candidates they can propose is limited.
  • The global selection rate is 15%.

Click here to view the funding areas

See an overview of our major funding schemes:

CHAIRS

CALLS FOR PROJECTS

POST-DOCTORAL FELLOWSHIPS

DOCTORAL FELLOWSHIPS

Number of grants annually given

Decision of the Scientific Board
(3 to 5)
Decision of the Scientific Board
(5 to 10)
About 30 in two waves About 30

Funding

A budget of approximately 9 million euros will be available in 2011 to fund chairs

Endowed permanent Chair: up to 3m€

Non endowed fixed-term Chair: up to 1,25m€

A budget of approximately 3.5 million euros will be available in 2011 to fund innovative research projects €120 000 for the entire duration of the 2 year funding (since 2011) €120 000 for the entire duration of the 3 year funding

Duration

Permanent or
fixed term Chair
(3 to 5 years)
N/A Two year cycle (since 2011) Three year cycle

Number of candidates that can be proposed by a single institution per year

1 (either for an endowed or a fixed-term chair) N/A 2 2

Host institution needs to be registered

Yes Yes Yes Yes

Pre-selection via the operational contact of the institution [2]

Yes No, but the Principal Investigator is kindly invited to inform the operational contact about his/her project submission Yes Yes

Status of the campaign

See calendar

CLOSED OPEN
until
May 23,  2011
CLOSED CLOSED

Procedure

The operational contact requests an application file from the AXA Research Fund by email: chairs@axa.com Applications are filled on the AXA Research Fund’s application website by principal investigators of the projects The operational contact submits names and emails of the pre-selected on the AXA Research Fund’s application website The operational contact submits names and emails of the pre-selected on the AXA Research Fund’s application website

Modus Operandi

Download Download Download Download