palyazatok.org

Pályázatok – Pályázatfigyelő – Pályázatírás

Balaton Program 2017 – Programme Hubert Curien pályázat társadalomtudományi kutatásokra

Mobilitás Pályázat NKTHAz Emberi Erőforrások Minisztériuma és a francia Külügyminisztérium, valamint a francia Felsőoktatási és Kutatási Minisztérium felhívást tesz közzé magyar-francia kétoldalú, két év időtartamra szóló projektek megvalósítására a társadalomtudományok terén.

A Balaton Program – Programme Hubert Curien keretében magyarországi felsőoktatási intézmények tanszékeinek, intézeteinek, kutatócsoportjainak jelentkezését várják, akik francia partnerükkel közös együttműködést kívánnak megvalósítani.

A támogatás maximálisan elnyerhető összege a magyar partner részére projektenként évi 500.000,- forint, a két évre összesen 1.000.000,- forint.

A jelentkezés feltételei:

  • A programban résztvevők hatályos munkáltatói jogviszonya magyar felsőoktatási intézménnyel vagy a Magyar Tudományos Akadémiával (tanszék, intézet, kutatócsoport tagja)
  • Élő kapcsolat a francia partnerintézménnyel
  • Jól felépített, szakmailag és pénzügyileg megalapozott kutatási és költségterv

A közösen kidolgozott pályázati anyagot a magyar és a francia partner párhuzamosan nyújtja be a magyar és francia fél részére.

A jelentkezéshez szükséges dokumentumok:

  • Kitöltött jelentkezési lap (ld. melléklet)
  • A program résztvevőinek életrajza
  • A projekt rövid leírása: maximum 2 oldalban

Letölthető dokumentum

Balaton program 2017

 A jelentkezések benyújtásának határideje: 2016. szeptember 15. csütörtök

Kérjük, a jelentkezéseiket elektronikusan a cecilia.nagy@emmi.gov.hu e-mail címre, emellett postai úton a következő címre küldjék:

Bilaterális Kapcsolatokért Felelős Főosztály
Emberi Erőforrások Minisztériuma
Budapest, 1054, Báthory u. 10.

A borítékon kéretik feltüntetni: „Balaton Program”

A Balaton Program koordinátora francia részről:

Sylvette Tourmente
TéT attasé
Franciaország Budapestre Akkreditált Nagykövetsége
Telefon: 489-4260
Fax: 489-4264
E-mail: s.tourmente@inst-france.hu

A Balaton Programban részt vevő francia partnerek részére további információ és az online jelentkezési felület elérhető az alábbi honlapon: http://www.campusfrance.org/fr/balaton.

A tudományos és technológiai projektek megvalósítására szóló felhívás a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal honlapján érhető el.

A beérkezett jelentkezéseket a francia Külügyminisztérium, a Felsőoktatási és Kutatási Minisztérium és az Emberi Erőforrások Minisztériuma munkatársai együttesen bírálják el. A beérkezett anyagok értékelését követően a jelentkezők várhatóan még 2016 folyamán értesítést kapnak a felhívás eredményéről. A projektek megvalósítása várhatóan 2017 elején kezdődhet meg. Sikeres jelentkezés esetén a programban résztvevők az első és második év lezárultát követően részletes szakmai és pénzügyi beszámolót kötelesek készíteni a projekt során elért eredményeikről és a támogatás felhasználásáról