palyazatok.org

Pályázatok – Pályázatfigyelő – Pályázatírás

Barcsay Díj 2013 pályázat

Az évente odaítélt díjat 1989-ben, a Mester elhunyta után egy évvel Barcsay Erzsébet, Barcsay Jenő festőművész testvére alapította meg Közérdekű Közhasznú Felajánlásával.  A Barcsay-díjat minden év január 14-én, a Mester születésnapján adják át a Barcsay Kiállításban. A Barcsay-díjjal oklevél, Csíkszentmihályi Róbert szobrászművész plakettje és pénzjutalom jár.  A díjátadással egy időben, a Barcsay Kiállítás termeiben nyitják meg a kitüntetett művész(ek) kamara kiállítását.

Barcsay Jenő Képzőművészeti Alapítvány 2013-ban is meghirdeti BARCSAY-DIJ pályázatát.

A pályázaton részt vehetnek – határoktól függetlenül – mindazok a Kárpát-medencében élő, magyar ajkú, pályakezdő festőművészek, akik 2013. december 31-ig még nem töltik be 35. életévüket.

A pályázat személyes leadásának, vagy postára adásának határideje: 2013. október 31. az ez után személyesen behozott vagy a későbbi postai bélyegzővel érkező pályázatok érvénytelenek.

Pályázni a művész által összeállított portfólióval lehet.

Az összekapcsolt portfoliónak tartalmaznia kell

  • a pályázó rövid szakmai életrajzát;
  • a pályázó elérhetőségeit (lakóhely, telefonszám, e-mail cím, postacím);
  • a portfolióban katalógust, ennek hiányában minimum 10, maximum 15 db jó minőségű színes fotót kérünk a művész által legjobbnak ítélt alkotásairól, a külön álló képek mindegyikének hátán kérjük feltüntetni az alkotó nevét, a mű címét, méreteit, technikáját és a készítés évét;
  • a portfoliókat csak abban az esetben tudjuk postán visszaküldeni, ha – az anyag súlyát is figyelembe vevő – megfelelő névértékű magyar bélyeggel és pontos címmel ellátott borítékot is mellékelnek az anyaghoz. A válaszboríték nélküli dokumentációkat helyhiány miatt maximum HAT hónapig tároljuk, ezt követően megsemmisítsük ezeket.

A Kuratórium várhatóan november 10. és 25. között hozza meg a döntést, ezután a beküldött portfoliókat december 15-ig a szentendrei Művészeti Malom (2000 Szentendre, Bogdányi u. 32.) épületében személyesen is át lehet venni.

A pályázat eredményét 2013. november 30-tól a MAOE (http://www.alkotok.hu) és a Ferenczy Múzeum (http://www.femuz.hu) honlapján tesszik közzé, a díjazottakat személyesen is értesítik. 

A pályázatra jelentkezők, az alábbi címre nyújthatják be/ postázhatják a portfoliót:

Magyar Alkotó Művészek Országos Egyesülete
1055. Budapest Falk Miksa utca 30. fsz. 2.
Tel: 1-311-2479, Fax: 1-331-9304.
E-mail: titkarsag.maoe @alkotok.hu