Projekt hírek Archive

A metróépítő Bamco 35 milliárd forintot követel a BKV-tól a projekt folytatására

Mintegy 115 millió eurót, jelenlegi árfolyamon csaknem 35 milliárd forintot követel harminc napon belül a Bamco a BKV-tól; a 4-es metró építésének több munkálatára szerződtetett konzorcium nem fizetés esetére kilátásba helyezte a 207 millió eurós szerződésének felbontását – közölte a DBR Metro Projekt Igazgatóság kedden az MTI-vel. A most átadott követeléshalmaz több nagyobb tételből áll,

Uniós forrásból indul a fertődi Esterházy-kastély örökség turisztikai fejlesztése

Indulhat Fertőd-Eszterháza, Közép-Európai Kulturális Központ 1 milliárd 563 millió forintos I. fejlesztési üteme, amely csaknem 1 milliárd 327 millió forint uniós támogatással valósul meg. A kiemelt projekt támogatási szerződését március 10-én Fertődön, az Esterházy-kastélyban írta alá Horváth Jácint ügyvezető, a Nyugat-dunántúli Regionális Fejlesztési Ügynökség Kht. igazgatója és dr. Varga Kálmán a Műemlékek Nemzeti Gondokságának igazgatója.

Uniós forrásból indul a Pilisi Parkerdő rehabilitációja

A Pilisi Parkerdő Zrt. összesen 460 millió forintos európai uniós és magyar állami támogatást nyert el környezetvédelmi pályázaton a kezelésében lévő Budapest környéki erdők helyreállítására és védelmére – mondta Zambó Péter, a társaság vezérigazgatója csütörtökön sajtótájékoztatón Budapesten. Zambó Péter kifejtette: a Pilisi Parkerdő által 570 millió forintra kiegészített forrással a természetvédelmi program keretében egyebek mellett

KEOP forrásból épül a pannonhalmi apátság Biomassza fűtőműve

A Magyar Bencés Kongregáció Pannonhalmi Főapátsága gyorsított meghívásos közbeszerzést hirdetett faaprítékkal működő fűtőmű szállítására – a felhívás a legutóbbi Közbeszerzési Értesítőben jelent meg. A vállalkozónak biomassza (faapríték) tüzelésű fűtőművet (kazánt) és a hozzá tartozó behordó berendezést kell beszereznie. El kell végeznie a beépítéséhez szükséges épületgépészeti és épületvillamossági munkákat, majd a hőtávvezeték megépítése után azt rá

Uniós forrásból épül Európa leghosszabb múzeumi vasúti sínpályája a szentendrei skanzenben

A szentendrei skanzenben megkezdődött Európa leghosszabb, 2,1 kilométeres múzeumi vasúti sínpályájának lefektetése; a munkálatok az április 7-i szezonnyitásra fejeződnek be, a látogatók a terepet motorvonaton is bejárhatják. Bereczki Ibolya elmondta, hogy a vasútépítés része az intézmény összesen 2,2 milliárd forintból megvalósuló múzeumgyarapító programjának. Az összeg nagyobb hányadát uniós forrásból, pályázati úton nyerte el a skanzen,

Kalandpark Békéscsabán, turisztikai fejlesztés Békés megyében

A Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzata által a Dél-Alföldi Operatív Program „Versenyképes turisztikai termék és attrakciófejlesztés” tárgyú felhívásra benyújtott „Békéscsaba Kalandpark” elnevezésű projekt támogatás 209.485.000,- Ft támogatásban részesült. A projekt tervezett költsége 437.970.000,- Ft. A Békéscsaba Kalandpark helyszíne a városhoz közel eső parkerdő területe, mely 43 hektárnyi területen helyezkedik el. A projekt – a Dél-alföld

Indulhat az edelényi kastély turisztikai fejlesztése

Már idén elindulhatnak a felújítási munkálatok az edelényi L’Huillier-Coburg kastélyon, a 2,2 milliárdos beruházás az Új Magyarország Fejlesztési Terv turisztikai attrakciói között kiemelt projektként szerepel, és  aláírták a pénzügyi fedezetet biztosító adatlapot. Gúr Nándor, országgyűlési képviselő, a Regionális Fejlesztési tanács tagja sajtótájékoztatón számolt be a projektről, mint mondta, ez a beruházás nem csak turisztikai szempontból

A székesfehérvári Árpád fürdő szeptembertől megújultan várja a látogatókat

A 2007-ben a műemléki fürdők rekonstrukciójára kiírt pályázat nyertese 104 éves Árpád-fürdő épülete. A fürdő felújítására az Önkormányzati és Területfejlesztési Minisztérium 300 000 000 HUF támogatási összeget hagyott jóvá. Az épületet mintegy 700 millió forintért állítják helyre.

Turisztikai szálláshelyfejlesztések uniós forrásból

Az Új Magyarország Fejlesztési Terv Dél-dunántúli Operatív Program „Szálláshelyfejlesztés” című pályázati kiírásában aláírták az első támogatási szerződéseket, a Közép-dunántúli Operatív Program keretében pedig több mint 2 milliárd forint uniós támogatással épülhetnek és újulhatnak meg a szálláshelyek.A tervezett projektek magas kategóriájú szálláshelyek létesítésére valamint a meglévő szálláshelyek minőségi fejlesztésére kerülhet sor.

Európai uniós projekt Buda villamosközlekedésére

Európai uniós forrásból újulhat meg az elkövetkező években Buda villamosközlekedése. A több milliárdos beruházás első ütemének csaknem 5,5 milliárd forintos uniós támogatásáról március 4-én döntött a kormány. Ha a terveket Brüsszel is jóváhagyja, Óbuda és a Batthyány, illetve a Moszkva tér között 2010-re teljesen megújul a villamosközlekedés.

A kormány 13 kiemelt uniós projektet vont vissza

A kormány 13 kiemelt projekttervnek korábban megítélt uniós támogatás vont vissza, azért, mert a projektgazdák nem tudták teljesíteni eredeti vállalásukat, nem tudták elindítani a tervezett beruházásokat, vagy az eredetileg vállaltnál jóval magasabb áron valósították volna meg azt. A kormány a meg nem valósuló projektekből származó pénz jelentős részét munkahelyek megőrzésére, vállalkozások támogatására csoportosítja át.Mintegy 30

termalfurdok.com

welcomepickups.com

dajer.hu