palyazatok.org

Pályázatok – Pályázatfigyelő – Pályázatírás

Civil és CivilNET Díjcsomag 2013

A Telekom által a civil szervezetek támogatására létrehozott Civil és CivilNET díjcsomagok 2013. első féléves pályázata elindult. A civil szervezetek sokat tesznek azért, hogy a mindennapok élhetőbbek, a holnap könnyebb legyen ­– a Telekom ezért fontos feladatának tekinti, hogy a maga eszközeivel támogassa őket. Ezért hozta létre a közhasznú társaságok telefon- és internethasználatát segítő Civil és CivilNET díjcsomagokat, melyeket pályázat útján nyerhetnek el az egyes szervezetek – ezúttal a 2013 első féléves pályázat során.

Az eddigi gyakorlatnak megfelelően a beérkezett pályázatokat a Telekom fenntarthatósági kezdeményezése, a Hello holnap! a Kuratóriuma értékeli, és választja ki közülük a nyerteseket.

Figyelem!
Jelen pályázaton a 2012 második félévi pályázaton nyertes szervezetek nem indulhatnak. Számukra 2013 második félévében hirdetünk pályázatot.

Civil Díjcsomag

A Civil Díjcsomaggal az országon belül kezdeményezett vezetékes távközlési szolgáltatás havi díj nélkül, 500 perc forgalmi díjmentességgel és kapcsolási díj nélkül használható. Emellett az 500 perc feletti forgalom díjazása átlagosan 30% forgalmi díjkedvezményt biztosít az alapcsomaghoz (Bázis) képest. A szervezetek az így megtakarított összeget olyan célokra tudják fordítani, melyek a rászorulók javát szolgálják.

A Civil Díjcsomagot egy évre, pályázati úton ítéli oda hello holnap! Kuratórium. A pályázat feltételei közé tartozik, hogy a szervezet közhasznúsági fokozatát igazolni tudja, a díjcsomagra kijelölt telefonvonal a szervezet nevén működjön és ne legyen díjtartozása a Telekom felé. A Civil Díjcsomag kizárólag a Telekom szolgáltatási területén, csak analóg és ISDN2 telefonvonalon érhető el.

CivilNET internetes díjcsomag

A Civil Díjcsomag mellett a közhasznú szervezetek pályázhatnak a belépési és havi díj nélküli internetszolgáltatást biztosító CivilNET internetes díjcsomagra is. A CivilNET díjcsomagra a Civil díjcsomaggal együtt lehet pályázni, az internetszolgáltatás a megadott fővonalon működik, a Civil díjcsomaggal együtt. A pályázati adatlapon kérjük megjelölni, hogy a CivilNET internetes díjcsomagra is kíván-e pályázni a szervezet!

A CivilNET internetes díjcsomag műszaki tartalma:

CivilNET
Letöltési sebesség maximum (kbit/sec) 5000
Letöltési sebesség garantált (kbit/sec) 1000
Feltöltési sebesség maximum (kbit/sec) 500
Feltöltési sebesség garantált (kbit/sec) 192
Forgalmi díj nincs
E-mail 5 db
E-mail tárhely 10 GB
Webtárhely 50 MB
Díjmentes extrák PPP over Ethernet kliens szoftver
Dinamikus IP cím
Időkorlátozás nélküli Telekom Hotspot használat
Vírusvédelem szolgáltatás

A CivilNET Díjcsomagot egy évre, pályázati úton ítéli oda a hello holnap! Kuratórium, a Civil Díjcsomaggal együtt. A CivilNET Díjcsomag kizárólag a Telekom szolgáltatási területén, a Civil Díjcsomaggal együtt érhető el.

A pályázat feltételei, tartalma

A Civil Díjcsomag, illetve a CivilNET Díjcsomag pályázati anyagának tartalma:

  • hiánytalanul kitöltött pályázati adatlap
  • az alapító okirat vagy alapszabály másolata
  • közhasznúságot igazoló bírósági bejegyző végzés közjegyző által hitelesített másolata

Kizárólag olyan szervezetek pályázhatnak, amelyeknek a Magyar Telekom Nyrt.-vel szemben lejárt kötelezettségeik nincsenek.

Kérjük, hogy feltétlenül jelöljék meg azt a fővonalat, amelyre a Civil Díjcsomagot, illetve a Civil és CivilNET díjcsomagot együttesen igénybe szeretnék venni!

A pályázni a pályázati adatlap és a fent jelölt mellékletek benyújtásával lehet.

A pályázatok meghosszabbított beérkezési határideje 2013. március 22.

hello holnap! Kuratórium
1541 Budapest