palyazatok.org

Pályázatok – Pályázatfigyelő – Pályázatírás

Dallam a szabadságról – dalszövegírói pályázat

„DALLAM A SZABADSÁGRÓL…” „Ennek a dalnak még nem tudjuk a szövegét… ez egyelőre még csak effektus tehát, úgy értve, hogy a szabadságot próbálom érzékeltetni, zeneileg! ” A Kőrösi Csoma Sándor Kőbányai Kulturális Központ 2014. január 18-án, szombaton IN MEMORIAM CSEH TAMÁS 2. címmel találkozót szervez nem hivatásos előadók, énekesek és együttesek részére.
E kategóriában nevezni lehet: 
A  Cseh  Tamás  –  Csengey  Dénes:  Mélyrepülés  című  művében  szereplő  „Dallam  a szabadságról” című dal szövegének megírásával és előadásával.
Nevezési  határidő:  2013.  november  30.
A  dalokat  eddig  a  határidőig  kell  elküldeni  „mp3”  vagy – video előadás esetén – „avi” formátumban „palyazat_dal@korosi.org” e-mail címre.
A zsűri tagjai:
Bérczes László, szerkesztő, rendező
Kátai Zoltán énekmondó
Lackfi János író, költő
Az értékelés szempontjai:
  • a megírt dalszöveg egyedisége, eredetisége
  • az előadó/előadók és a produkció hitelessége
Nevezési díj: 1000 HUF/fő
A  zsűri  által  kiválasztott  előadók,  együttesek  meghívást  kapnak  a  találkozóra  és  az  ott bemutatottak alapján  a díjazottak  –  hivatásos előadók társaságában  –  lépnek fel  a 18:00 órakor kezdődő gálaesten.
Letölthető dokumentum
Díjak:
  • I. helyezett    50 000 HUF
  • II. helyezett    30 000   HUF
  • III. helyezett    20 000 HUF

Link: http://www.korosi.org