Danube Box 2010/11 pályázat

danube box pályázatA verseny meghirdetője: Vidékfejlesztési Minisztérium és a Nemzeti Erőforrás Minisztérium. A verseny célja: a Danube Box “Duna Ismerettár” program magyarországi folytatása és ezáltal a környezeti neveléssel foglalkozó hazai pedagógusok segítése abban, hogy a tanulókat érdeklődővé tegyék a Duna-térség természeti és kulturális kincsei iránt. A Duna Ismerettár segítségével növeljék a hazai tanulók környezettudatosságát, ébresszék fel bennük a Duna medence értékeinek megvédésére és fenntartható használatára irányuló fogékonyságot és tudatosságot.


A Duna Ismerettár a Duna Védelmi Nemzetközi Bizottság (ICPDR) által készíttetett oktató és foglalkoztató csomag (tartalmáról részletesebb ismertető www.danubebox.hu honlapon található). A Duna Ismerettár feldolgozását részletekben ajánljuk és anyagából évente tervezzük a jelenlegihez hasonló verseny meghirdetését, a tapasztalatok birtokában továbbfejlesztve azt. Ez a tevékenység kapcsolódik olyan egyéb ismeretterjesztő, szemléletformáló és társadalmi részvételre ösztönző tevékenységeihez, mint például a Duna nap (minden év június 29-én) és az ahhoz kapcsolódó Duna Művészeti Mestere nemzetközi ifjúsági alkotói pályázat.

A verseny kategóriái korcsoportok szerint:

  • I. kategória: 5-8. évfolyam (11-14 éves korcsoport)
  • II. kategória: 9-13. évfolyam (15-19 éves korcsoport)

Magyarországi iskolák 3 fős csapatainak jelentkezését várjuk.

A jelentkezés és a részvétel feltételei:

Jelentkezni a www.danubebox.hu honlapon keresztül történő regisztrációval lehet 2011. február 22-ig (az első forduló lezárásáig).
A rendszer a nevezésről automatikus visszaigazolást küld a regisztrációkor megadott e-mail címre, egyúttal az azonosító is kiküldésre kerül, melynek segítségével a verseny egyes fordulóiban leadhatják a megfejtéseket.
Nevezési díj nincs!

Ajánlott irodalom:

“Danube Box”, Duna Ismerettár tanári kézikönyve, interaktív CD ROM-ja, posztere és játékkártyái. A tanári kézikönyv a weboldalról elérhető és letölthető, az interaktív CD interneten keresztül használható.

Fordulók
A három forduló feladatait a Duna Ismerettár honlapján (www.danubebox.hu) tesszük közzé.
A verseny a 2011. évi Duna-napi szlogenjének jegyében zajlik: „Active for the rivers” – „Együtt vizeinkért”

1. Internetes forduló (teszt):
Megjelenése az interneten: 2011. február 02. (A Vizes Élőhelyek Világnapja)
Megfejtési határidő: 2011. február 21. 24:00
Fő téma: Általános ismeretek a vízről és a Duna folyóról

2. Internetes forduló (teszt):
Megjelenése az interneten: 2011. március 2.
Megfejtési határidő: 2011. március 22. 24:00 (A Víz Világnapja)
Fő téma: A Duna folyó és víz-minőségvédelme

3. Internetes forduló (kreatív feladatok) :
Megjelenése az interneten: 2011. április 1.
Megfejtési határidő: 2011. április 22. 24:00 (A Föld Napja)
Fő téma: Kreatív feladat

Értesítés az országos döntőbe jutásról: 2011. május 10-ig.

4. Országos döntő: 2011. május 28. (szombat)
Országos döntő pontos időpontját és helyszínét a www.danubebox.hu honlapon közöljük.

A döntőben minden oktatási intézmény kategóriánként csak 1 csapatot indíthat. Olyan intézmény esetében, amelynél a fordulók eredményei alapján több csapat is döntőbe kerülne az adott intézmény dönti el, hogy melyik csapat vesz részt az Országos Döntőn.

A Döntőben csak teljes létszámú csapatok vehetnek részt és nincs lehetőség a csapattagok cseréjére. Az Országos Döntőtől távolmaradó csapat a Szervezőkkel szemben kártérítési kötelezettséggel tartozik.
A 2011. évi Országos Döntőt, ugyanazon a napon nemzetközi verseny követi, melyen a hazai verseny kategória-győztes csapatai is részt vesznek.

A továbbjutás feltétele, módja:
A döntőben csak az a csapat vehet részt, akitől minden fordulóban érkezik jó megoldás. Az egy intézményből érkező feltűnően hasonló megoldások a csapatok további versenyből való kizárását eredményezhetik. A három forduló összesített eredményei alapján mindkét kategóriában a hét legjobb megfejtést beküldő csapat juthat tovább az Országos Döntőbe.

Az eredmények közzétételének módja
A három forduló eredményeiről értesítést kapnak a csapatok a regisztráció alkalmával megadott e-mail címre. A döntőbe került csapatok névsorát a www.danubebox.hu honlapon közzétesszük.
A döntő eredményeiről a verseny helyszínén és a www.danubebox.hu honlapon tájékozódhatnak a résztvevők.

Nyeremények:
Az országos döntő mindkét kategóriájában az első három helyezett csapat természetvédelmi táborozáson vehet részt.
Felhívjuk a résztvevők figyelmét, hogy a korábbi évekkel ellentétben a táborozáson kizárólag az érintett csapatok diákjainak részvételét tudjuk biztosítani!

A táborban a gyerekek felügyeletét a Duna-Dráva Nemzeti Park környezeti neveléssel foglalkozó munkatársai fogják ellátni. Igény szerint közös budapesti indulással segítenek utazásban.A táborozástól távolmaradó csapat a Szervezőkkel szemben kártérítési kötelezettséggel tartozik.

A verseny döntőjén szereplő diákok valamennyien emléklapot kapnak, a legjobbak oklevélben és könyvjutalomban részesülnek. A döntőbe jutott csapatok felkészítő tanárai oklevelet és tárgyjutalmat kapnak.

A jelentkezés (regisztráció) során a következő adatokat kérjük megadni:

  • Iskola neve, címe, elérhetősége, (telefon- és faxszám, elektronikus cím (e-mail),
  • Iskola OM azonosítója
  • Résztvevő csapatok fantázianeve
  • A versenyzési kategória megjelölése
  • A csapatok tagjainak alábbi adatai:
    • Név
    • Lakcím (állandó, ill. ideiglenes, ha bejelentett)
    • Születési hely, dátum
    • Anyja neve
  • Felkészítő tanár neve és elérhetősége (telefon- és faxszám, elektronikus cím)
  • A felkészítő tanár nyilatkozata arról, hogy a Versenyszabályzatban foglaltakat tudomásul veszik.

A verseny során kiosztásra kerülő díjak átvételére azok jogosultak, akik személyazonosságukat igazolják és ennek érdekében adataikat a regisztráció és a feladatok beküldése során pontosan megadják.

Egyéb szabályok
A Versenyzők hozzájárulnak ahhoz, hogy a Szervezők személyes adataikat tárolják. A Szervezők kötelesek a verseny során tudomásukra jutott adatokat bizalmasan kezelni, azokat kizárólag a versennyel és a versenyben együttműködő felek között információközlésre használhatják fel. A Szervezők az adatokat sem részben, sem egészben nem bocsáthatják harmadik fél rendelkezésére.
A Szervezők fenntartják a jogot arra, hogy a verseny szabályait, a díjakat a Versenyzők egyidejű értesítése mellett módosítsák.
A Szervezők a versennyel kapcsolatosan semmiféle kártérítési és egyéb felelősséget nem vállalnak.
A Szervezők és a versenyben résztvevő együttműködők, valamint munkavállalóik és közvetlen családtagjaik a versenyben nem vehetnek részt.
A Szervezők, illetve a felajánlók magukra vállalják a verseny nyereményeit terhelő esetleges adó- és társadalombiztosítási terheket.
A tévesen vagy hiányosan kitöltött adatlapból származó követelések semmisek.

Információ:
A verseny bonyolítója: GWP Magyarország Alapítvány
Esetleges kérdéseiket a gwpmo@gwpmo.hu e-mail címen várjuk.

Forrás: www.danubebox.hu