palyazatok.org

Pályázatok – Pályázatfigyelő – Pályázatírás

Debrecen, Szeged és Miskolc uniós nagyberuházása is elbukhat

umft pályázatEredménytelenül zárhatja uniós pénzből finanszírozott közlekedési nagyberuházásait Debrecen, Szeged és Miskolc, mert a villamos- és trolibusz-beszerzéseket nagyon megdrágította a forint gyengülése. A három város új villamosainak beszerzését meghiúsíthatja, hogy tendereiken a pályázók az árfolyamkockázatra hivatkozva drágán szállítanának. A hiány több milliárd forint lehet.

Ez azzal járhat, hogy a Közlekedési Operatív Programban (KözOp) elnyert támogatások kiegészítésére egyik megyeszékhelynek sem lesz elég pénze.

A KözOp beruházásait kezelő Nemzeti Fejlesztési Ügynökségnél (NFÜ) a Népszabadság annyit tudott meg: a már elfogadott három nagyberuházás célegyenesbe fordulásáig valószínűleg nem adnak szabad jelzést a „Városi közösségi kötöttpályás közlekedés fejlesztése” címen jegyzett, 163,73 milliárd forintos uniós támogatási keretet terhelő újabb pályázatoknak.

Az NFÜ-nél elképzelhetőnek tartják a villamostenderek támogatási szerződésének módosítását is, ami lehetővé tenné a fejlesztésekre fordítható uniós források növelését.

A forint árfolyamkockázatát azonban az érdekelteknek közösen kellene vállalnia a kormánynak és a városoknak a finanszírozásban való részvételük arányában – olvasható a lapban.
(MTI)