palyazatok.org

Pályázatok – Pályázatfigyelő – Pályázatírás

Egymásra lépni tilos! alkotói pályázat

A Budapest Esély Nonprofit Kft. az Egymásra lépni tilos! című antidiszkriminációs kampányának keretében alkotói pályázatot hirdet, melynek célja megmutatni az új jövőt, ahol felelősen tudunk együtt élni, felelősséget tudunk egymásért vállalni akkor is, ha a korona vírus velünk van.

A pályázat kiírója: Budapest Esély Nonprofit Kft.

A Budapest Esély Nonprofit Kft. célja a fővárosi lakosok egyenlő esélyeinek megteremtése. Kiemelt feladatunknak tekintjük a hátrányos helyzetű emberek – pl. hajléktalanok, fogyatékossággal élők, cigány származásúak, nők, idősek, bevándorlók stb. – életminőségének javítását.

Az „Egymásra lépni tilos!” program

Annak érdekében, hogy felhívja a figyelmet a hátrányos helyzetben lévők problémáira a Budapest Esély Nonprofit Kft. 2010-ben indította el Egymásra lépni tilos! című antidiszkriminációs kampányát. A kampány célja, hogy hosszútávon, felhívja a fővárosi lakosság figyelmét arra, hogy nyitott szemmel járjon, tegyen a diszkrimináció ellen, elsődlegesen azzal, hogy ő maga se diszkriminál senkit.

2020-ban az új típusú koronavírus (COVID-19) hatásaira hívjuk fel a figyelmet. A járvánnyal összefüggésbe hozható, hogy még jobban előtérbe kerül az egymásra való odafigyelés, ami természetesen a járvány után sem maradhat el. A 2020-as üzenet arra a kérdésre keresi a választ, hogy hogyan fogjuk védeni egymást, és mi az, amit a járványtól meg kellett tanulnunk és átmentünk a járvány utáni életünkbe. Milyen új típusú hátrányokat idézett elő a járvány a társadalom hátrányos helyzetű csoportjai számára, ezek miben nehezíthették meg a hátrányos helyzetű emberek életét és milyen megoldásokat találhatunk az új típusú problémák feloldására, az egyenlőtlenségek kiegyenlítésére.

A pályaművek témái

Hogyan fog megváltozni szerinted a hely, ahol élsz, a hátrányos helyzetű emberek számára? Hogyan fogunk másokra, magunkra vigyázni? Hogyan tudjuk elképzelni a közeljövőnket a járvánnyal, úgy, hogy közben zajlik tovább az életünk?

És legfőképpen, milyen hatással lesz ez a hátrányos helyzetű emberek, társadalmi csoportok életére, milyen sajátos problémákat és megoldásokat idézhet elő az új helyzet?

 A pályázatra olyan pályaműveket várunk, amelyek megmutatják azt az új jövőt, ahol felelősen tudunk együtt élni, felelősséget tudunk egymásért vállalni.

Pályázati kategóriák

Első kategória – művészeti alkotás – Mentés másként! Hogyan képzeled el azt a világot, ahol védjük egymást?

Pályázni bármilyen művészeti alkotással lehet – pl.: rajz, fotó, kisfilm, írásmű, plakát grafikai terve, egyéb grafiti terv stb.

A „Mentés másként!” témában az alábbi kategóriák szerint díjazzuk a beérkező műveket:

  • képzőművészeti (rajz, festmény, plakát, stb.),
  • kisfilm (lehet némafilm, próza, de videoklip, riport is), maximum 2 perc hosszúságú
  • irodalmi alkotás (vers, próza), maximum 8000 leütés terjedelemben

Második kategória – arcmaszk tervezése – Fogd be a szánk – egy menő maszkkal!

Tervezz arcmaszkot kulturális rendezvényekhez, művészeti eseményekre vagy színházba, moziba és készítsd el a mintadarabot!

Pályamunkák beadásának feltétele

A pályázó kizárólag saját eredeti szerzői alkotásával pályázhat. E feltétel megsértése esetén a pályázat érvénytelenné válik, és a pályázó díjat nem kaphat, vagy ha ez a díjátadást követően válik ismertté, akkor a pályázó köteles a díjat visszaszolgáltatni, visszafizetni. A pályázó a pályázati lap aláírásával a pályamunkájáról kijelenteni, hogy az saját szerzői műve, továbbá felelősséget vállal azért, hogy az általa benyújtott pályamunka nem sérti más szerzői jogát.

Egy pályázó több, de legfeljebb 3 pályamunkával, vagy 1 db, legfeljebb 5, egymáshoz szervesen kapcsolódó elemből álló sorozattal nevezhet. Ez esetben a sorozat elemeit a zsűri együttesen értékeli.

 Az érvényes pályázat feltétele a pályázati anyag megfelelő formátumban való elküldése, illetve a pályázati lap hiánytalan kitöltése és eljuttatása.

 A pályázat formai kritériumai

Képzőművészeti alkotások esetén:
A képeket (vagy – pl. festmény, grafika esetén annak fotóját, másolatát) digitálisan, legalább 500dpi felbontásban, JPG formátumban várjuk, az alábbi e-mailcímre: ELT2020@pestesely.hu

Kisfilmek esetén:
Kisfilmek készülhetnek bármely, mozgókép rögzítésére alkalmas eszközzel. A beadott kisfilm hossza maximum 2 perc, formátuma: AVI, kiterjesztésben, 720×576 vagy 1024×768 pixel méret, melyet a következő e-mailcímre és vagy fájlmegosztó (pl.: wetransfer) segítségével várjuk: ELT2020@pestesely.hu

Írásos alkotások esetén: Word dokumentumot várunk, egy-egy írásmű terjedelme nem haladhatja meg a 8000 leütést, egy dokumentum egy írásművet vagy egy sorozat darabjait tartalmazhatja.

A külön írások külön fájlba kerüljenek! A műveket az ELT2020@pestesely.hu címre várjuk.

Valamennyi formában benyújtott pályázathoz érvényes, a jelen kiírás mellékletét képező pályázati adatlap és aláírt adatvédelmi nyilatkozat is szükséges.

A pályázat beadásának módja

A műveket az ELT2020@pestesely.hu címre, vagy postán várjuk.

Amennyiben a pályamű beküldése postai feladással történik, úgy azt lezárt borítékban, CD-n vagy DVD-n kérjük benyújtani, a hordozón szerepeljen a mű szerzője és címe! Szükséges még a pályázati adatlap és az adatvédelmi nyilatkozat is. Azonos pályázó különböző pályamunkáit külön borítékban és adatlappal ellátva kell beadni! A sorozatként pályázott művek azonos borítékban, egy adathordozón és adatlappal pályázhatnak.

Postázási cím: 1084 Budapest, VIII. kerület, Őr utca 5-7.). Kérjük, a borítékon jelöljék a feladót, és írják rá: „Egymásra lépni tilos! pályázat

A jelentkezési lap és adatvédelmi nyilatkozat letölthető az oldalon található mellékletekből.

Felhívjuk figyelmüket, hogy mivel pályázóinkkal főként e-mailen keresztül tartjuk a kapcsolatot, ezért az e-mailcím hiányos vagy rossz megadása maga után vonhatja annak a lehetőségét, hogy a pályázó nem értesül számára fontos, a pályázatot és a kiállítást érintő információkról!

A pályázat beérkezési határideje: 2020. augusztus 14. 12 óra.

Határidő után beérkezett pályamunkákat nem áll módunkban elfogadni.

9. Kik pályázhatnak?

Érvényesen pályázhat minden alkotókedvű, a téma iránt elhivatottságot érző személy vagy alkotócsoport; kortól, nemtől és lakóhelytől függetlenül.

A 14 év alatti személyek törvényes képviselőjük hozzájárulásával pályázhatnak.

Nevezési díj: NINCS

A nyertesek jutalma:

A beérkezett pályaművek közül a zsűri által legjobbaknak ítélt 3 munka részesül jutalomban. Az első helyezett 50.000 Ft-os, a második helyezett 30.000 Ft-os, a harmadik helyezett 20.000 Ft-os pénzjutalomban részesül. A díjak járulék és adóterheit a kiíró vállalja.

A Budapest Esély Nonprofit Kft. tervei között szerepel a pályaművek kiállítás formájában történő bemutatása a nagyközönség számára és a pályaműveknek a Budapest Esély weboldalain, a közösségi oldalain történő publikálása.

A kiíró fenntartja a jogot, hogy a nevezők számának és a pályamunkák minőségének függvényében több, kisebb értékű vagy kevesebb, nagyobb értékű pénzdíjat osszon.

Határidők, fontos dátumok:

Beadási határidő: 2020. augusztus 30. 12.00 óra
A pályázat eredményének kihirdetése: 2020. szeptember 30.

Egymásra lépni tilos! alkotói pályázat