palyazatok.org

Pályázatok – Pályázatfigyelő – Pályázatírás

Együtt az ifjúságért! pályázat civil szervezetek részére

auchan_alapitvanyA nemzetközi „Auchan az Ifjúságért Alapítvány” 20 éves fennállása alkalmából pályázatot hirdet a Magyar Adományozói Fórum és az Ökotárs Alapítvány közreműködésével magyarországi civil szervezetek számára. Az „Együtt az ifjúságért!” pályázati program keretén belül 20 pályázó összesen 170.000 euró támogatást nyerhet el.

A pályázat célja, hogy a társadalomra nézve különösen hasznos, az Auchan áruházak vonzáskörzetében, nehéz helyzetben élő 5-25 éves fiataloknak szóló projektek megvalósulását segítse. A civil szervezetek a program honlapján keresztül 2016. április 30-ig pályázhatnak.

Az Auchan az Ifjúságért Alapítvány olyan a társadalomra nézve különösen hasznos, illetve kísérletező projekttervezetek beérkezését várja 2016. április 30-ig a program honlapján, amelyek politikai és vallási nézettől függetlenül, a helyi közösségek számára kiemelt fontossággal bírnak, és az Auchan áruházakkal együttműködve fenntartható és maradandó értéket hoznak létre. Ilyen értékek többek között az olvasás-, írás- és számolás oktatása, a társadalmi integráció, a környezettudatosság és az egészségmegőrzés.

Összesen 20 pályázatot díjaz a zsűri, melyek a 19 áruház és a vállalat budaörsi központjának vonzáskörzetéből kerülnek ki.

Az első helyezett projektjének megvalósítását három éven át 12.000 euróval támogatja az Auchan alapítványa, így a hosszabb távú projektek is esélyt kaphatnak a megvalósításra.

Egy, a nemzetközi zsűri által kiválasztott magyarországi pályázat részt vehet a 2016. november 17-én, Párizsban megrendezendő ünnepélyes díjátadón, és lehetőséget kap nemzetközi színtéren is megmérettetni magát, ahol további forrásokat nyerhet el projektjének megvalósítására.

Letölthető dokumentumok

palyazati_adatlap_auchan_alapitvany 2016

palyazati_felhivas_es_utmutato_auchan_alapitvany_2016

Pályázatot 2016. április 30-án 16:00-ig a letölthető pályázati adatlapot kitöltve e-mailen lehet benyújtani, az alábbi e-mail címre: alapitvany@auchan.hu.

A pályázati adatlaphoz kérjük, hogy e-mailben kötelezően csatolják az alábbi dokumentumokat:

  • a szervezet létesítő okirata (alapszabály vagy alapító okirat)
  • a szervezet bejegyzését igazoló 30 napnál nem régebbi bírósági kivonat
  • az elnökség illetve kuratóriumi tagok névsora
  • a szervezet utolsó elfogadott éves jelentése és eredmény kimutatása
  • bankszámlaszámot és a banki aláírást igazoló banki aláírás-bejelentő karton másolata
  • a szervezet alaptevékenységét illusztráló, szabad felhasználású fotó

A Pályázat benyújtásához segítséget nyújt a minden szükségen információt tartalmazó Pályázati felhívás és útmutató dokumentum, mely az alábbi linkre kattintva tölthető le. Kérjük, fordítsanak gondot a pályázati űrlap kérdéseinek értelmezésére, és válaszaikban fogalmazzanak tömören és egyértelműen. Kerüljék az általános megfogalmazásokat, legyenek lényegre törőek, segítsék mondanivalójuk megértését.

Minden pályázót biztatunk arra, hogy bizonytalanság esetén vegyék igénybe az e-mailes és telefonos konzultáció lehetőségét. (Ugyanakkor kész pályázatok előzetes elolvasására és véleményezésére a Közreműködők munkatársai nem vállalkoznak, ez az értékelők feladata.)

A konzultációs lehetőség elérhetősége:
Tokodi Nóra
Email: auchantamogatas@donorsforum.hu
Telefon: (1) 411-3500

További információ:
Samu Zsófia
kommunikációs vezető
Auchan Magyarország Kft.
Tel.: 06-23-886-201
E-mail: zs.samu@auchan.hu

További információ az „Együtt az ifjúságért!” pályázati honlapján található: Együtt az ifjúságért! pályázat civilszervezetek részére