palyazatok.org

Pályázatok – Pályázatfigyelő – Pályázatírás

Elsősegély Program – közösségi pályázat

A pályázat célja a gyógyítási és mentési tevékenység támogatása, az ismeretterjesztés segítése a lakosság körében. 2017-ben az elsősegély témában kívánjuk segíteni a laikus közösségeket a készségszintű ismeretszerzésben, erre szakosodott szakmai szervezetek közreműködésével.

A pályázat célja, hogy az elsősegély oktatásban részesülő laikus csoport tagjai vészhelyzetben merjenek cselekedni, tisztában legyenek azzal, hogyan kell segítséget hívni, valamint készségszinten képesek legyenek megkezdeni az elsősegélynyújtást, életmentést.

A pályázat témája: Laikus elsősegély oktatás középiskolás és felnőtt csoportok számára, 4 órában, a következő tematikával: betegvizsgálat, eszméletlen beteg, stabil oldalfektetés, légút-biztosítás, újraélesztés, légúti idegen test eltávolítása, vérzés, sebzések, kötözések, törés, rándulás, ficam, belső sérülések, égés, áramütés, mérgezések, szívinfarktus, stroke, ájulás.

A képzés megvalósítása: Az oktatásokat a Generali a Biztonságért Alapítvány szakmai partner szervezetek közreműködésével nyújtja, a pályázó által megjelölt helyszínen. Az oktatást képesített oktatók végzik, akik rendelkeznek a szükséges oktatási eszközökkel és anyagokkal.
A képzésbe bevonható létszám: 30-50 fő.

Kik pályázhatnak: Középiskolák, önkormányzatok, civil szervezetek, egyesületek.

Mit kell vállalnia a pályázónak? A pályázónak kell biztosítania az oktatás befogadására és gyakorlati foglalkozásokra alkalmas helyiséget, az oktatás időtartamára az áramot, világítást, fűtést.

Pályázat beadási határideje: folyamatos

Elbírálási határidő: folyamatos

A megvalósítási időszak: 2017. május 20. – december 20.

A pályázatok elbírálása: A pályázatokat az alapítvány Kuratóriuma bírálja el, szakértők bevonásával

A megvalósítás menete: Nyertes pályázat esetén az elsősegély oktatást végző szervezet közvetlenül felveszi a kapcsolatot a pályázóval a megvalósítás részleteinek egyeztetésére.

Beszámolási kötelezettség: A nyertes pályázók a megvalósult oktatásról fotókkal illusztrált rövid szakmai beszámolót kötelesek feltölteni az alapítvány webes felületén keresztül.

A támogató megjelenítése: A pályázó szervezet vállalja, hogy a Generali a Biztonságért Alapítványt és tevékenységét, mint támogatót a honlapján vagy egyéb felületein megjeleníti.

A pályázati keret: Felhívjuk a pályázók figyelmét arra, hogy a meghirdetett pályázat költségkerete meghatározott és korlátozott. Amennyiben a beérkezett pályázatok alapján az odaítélt támogatások elérték az alapítvány által felhasználásra szánt összegkeretet – 10 millió forintot -, úgy az adott pályázati lehetőség a 2017-es évre vonatkozóan lezárul. Erről az alapítvány az alapitvany.generali.hu honlapon ad tájékoztatást.

Az alapítvány emellett fenntartja a jogot arra, hogy bármelyik pályázatot bármikor, indokolás nélkül elutasítsa, ideértve azt az esetet is, ha egyébként a pályázati anyag a kiírásnak minden tekintetben megfelel. Az elutasítással szemben felülvizsgálatot, jogorvoslatot az Alapítvány nem biztosít. A pályázó a fentieket a pályázat benyújtásával tudomásul veszi és elfogadja.

A pályázathoz csatolandó dokumentumok:

  • Kinyomtatott és aláírt pályázati adatlap
  • Létesítő okirat (pl. alapító okirat, nyilvántartásba vételt igazoló dokumentum)
  • Pályázó hatósági nyilvántartásának kivonata
  • Összeférhetetlenségi nyilatkozat

Pályázati beszámoló benyújtása

Beszámoló online feltöltése

Letölthető dokumentumok

Online pályázati adatlap 
Részletes pályázati felhívás
Összeférhetetlenségi nyilatkozat

Adatkezelés: A pályázó tudomásul veszi, hogy önkéntesen megadott adatait a Generali a Biztonságért Alapítvány kizárólag a pályázat elbírálása, valamint az esetleges szerződés megkötése és teljesítése céljából, az ehhez szükséges ideig kezeli.

 További információ:

A pályázattal kapcsolatban további információ kérhető: alapitvany.hu@generali.com

Elsősegély Program – közösségi pályázat