palyazatok.org

Pályázatok – Pályázatfigyelő – Pályázatírás

ÉMOP-2009-2.1.1./A Kiemelt turisztikai termék – és attrakciók fejlesztése

umfteulogo_15014Támogatás célja: Az Operatív program turisztikai vonzerők fejlesztésével foglalkozó prioritása lehetőséget nyújt a régió turizmusában meghatározó jelentőséggel bíró vonzerők fejlesztésére. A vonzerők fejlesztésének célja, hogy olyan attrakciók működjenek a régióban, amely az adott turisztikai desztinációban önállóan is vonzerőt jelent a turisták számára. A kiemelt felhívás fő célkitűzése a régió meglévő turisztikai adottságaival összhangban és azokra építve a turisták igényeihez kapcsolódva
•    innovatív, magas színvonalú, egyedi, önálló vonzerővel bíró turisztikai termékek kialakítása, illetve
•    a régió egyedi értékein, alapvetően a természeti és épített örökségen alapuló nemzetközi jelentőségű turisztikai vonzerők, termékek és tematikus hálózatok fenntartható fejlesztése.
A kiemelt konstrukció keretében megvalósításra kerülő projektek ezzel együtt hozzá kell, hogy járuljanak a turisztikai szektor alábbi nemzeti szintű stratégiai céljainak eléréséhez is:

  • A hazai turizmus versenyképességének növelése
  • Innováción alapuló kínálatfejlesztés
  • Regionális szintű desztináció-fejlesztés
  • Turisztikai fejlesztések multiplikatív hatásának révén a lokális és térségi gazdaságok teljesítményének, versenyképességének javítása

Támogatás formája: vissza nem térítendő
Forrás összege: 6 000 000 000 .- HUF
Beadás kezdete: 2009.04.15.
Beadási határidő: 2010.12.31.
Kedvezményezettek köre: A 255/2006. (XII. 8.) Korm. rendelet 16. §-nak megfelelően: A projektgazda költségvetési szerv, illetve 100%-os állami tulajdonban lévő szervezet, Kormány által alapított közalapítvány, önkormányzat, önkormányzati társulás vagy önkormányzati intézmény, illetve egyház. Az NFÜ előterjesztése alapján a Kormány ettől indokolt esetben eltérhet.
Projektjavaslat benyújtására konzorciumi formában is van lehetőség.
Önállóan nem pályázhatnak, de konzorciumi tagként bevonható szervezetek: A számvitelről szóló 2000. évi C. törvény vagy az Egyszerűsített vállalkozói adóról szóló 2002. évi XLIII. Törvény hatálya alá tartozó belföldi, Magyarországon bejegyzett székhelyű vagy telephelyű 1. profitorientált gazdasági társaságok (KSH 11, 21); 2. átalakulással vagy alapítással 2007. július 1-je után létrejövő non-profit gazdasági társaságok (KSH 599). A konzorciumon belül a KKV-k részaránya a 30%-ot nem haladhatja meg.

Támogatási feltételek/A támogatható tevékenységek köre: Egy pályázat azonos turisztikai desztinációban többfajta tevékenyég megvalósulását is támogathatja. A tevékenységeknek az adott desztináció arculatát meghatározó vonzerőkhöz kell kapcsolódniuk. Támogatás kizárólag legalább az év 300 napján nyitva tartó létesítmények fejlesztéséhez igényelhető (kivéve indokolt esetben az öko-, illetve aktív turizmus fejlesztéséhez kapcsolódó létesítmények fejlesztését).
Önállóan támogatható tevékenységek:
–    Egészségturizmus feltételrendszerének, versenyképességének javításához kapcsolódó tevékenységek az Országos egészségturisztikai stratégiában meghatározott nemzetközi vonzerővel bíró kiemelt helyszíneken
–    Nemzetközi jelentőségű kulturális és örökség helyszínek turisztikai fejlesztése
–    Aktív- és ökoturizmus: nemzetközi és országos jelentőségű természeti és környezeti értékek, vonzerők, kiemelt ökoturisztikai, valamint aktív turisztikai desztinációk fejlesztése

Támogatás mértéke: 90%
Támogatás minimum összege: 800 000 000.- HUF
Támogatás maximum összege: 2 000 000 000.- HUF

Pályázati dokumentumok letölthetők  innen: pályázati dokumentáció