palyazatok.org

Pályázatok – Pályázatfigyelő – Pályázatírás

Erasmus Mundus 2010

tempus pályázatokAz Európai Bizottság Oktatási, Kulturális és Audiovizuális Végrehajtó Ügynöksége megjelentette az Erasmus Mundus 2010-es pályázati felhívását. Az Erasmus Mundus program célja, hogy támogassa az európai felsőoktatást, segítsen javítani és bővíteni a hallgatók karrierlehetőségeit, előmozdítsa a kultúrák közötti párbeszédet, és együttműködéseket alakítson ki Európa és a világ felsőoktatási intézményei között. A program működésére az Európai Unió közel 1 milliárd eurót biztosít 2008-2013 között.


Az Erasmus Mundusban az alábbi alprogramokra lehet pályázni:

  • Közös képzések (mesterképzések és doktori képzések)
  • Partnerségek (Erasmus típusú mobilitási együttműködések a világ felsőoktatási intézményeivel)
  • Az európai felsőoktatás vonzerejének növelése

Először a program második szakaszának indulása óta mindhárom alprogramban lehetséges pályázni 2010. április 30-ig.

Letölthető pályázati felhívás

Részletes információk találhatók a programról és az aktuális pályázati felhívásról a www.erasmusmundus.hu oldalon és az Európai Bizottság honlapján.

Kérdéseikkel Dobos Gáborhoz fordulhatnak a Tempus Közalapítvány telefonszámán (237-1300), vagy a gabor.dobos[kukac]tpf.hu e-mail címen.

Forrás: Tempus Közalapítvány