palyazatok.org

Pályázatok – Pályázatfigyelő – Pályázatírás

Esélynövelő városfejlesztés Kazincbarcikán uniós pályázatból

umft pályázatA rendszerváltás óta Kazincbarcika legjelentősebb fejlesztése indul meg  az Európai Unió támogatásával. A több mint 2,5 milliárd forint értékű beruházás a város három részét Herbolyát, a Mikszáth Kálmán úti lakótelepet és Kazincbarcika belvárosát érinti. A beruházások az idén indulnak, és várhatóan  2011  tavaszára fejeződnek be. Sztupák Pétert, Kazincbarcika fejlesztésekért felelős alpolgármesterét, a terület képviselőjét a herbolyai fejlesztésről kérdeztük.
A herbolyai fejlesztés, amely megközelítőleg 500 millió forintba kerül, az ott élők esélyegyenlőségét javítja majd- mondta Sztupák Péter. Kazincbarcika Herbolya városrészében többnyire nehéz anyagi és szociális körülmények között élő emberek élnek. A közterület elhanyagolt, hiányos a közműfejlesztés, a lakások elértéktelenedtek.

A projekt célja az:  herbolyai lakosság számára olyan közösségi és közszolgáltatások váljanak elérhetővé, amelyek alapvetően kihatnak életminőségük javulására. A közműhálózat részleges kiépítése megteremti a lakások komfortosításának lehetőségét, állapotának javítását. A közterületek rendbetételével párosulva az ingatlanok értéke növekszik, mely egyrészről oldja az ingatlantulajdonosok „röghöz kötöttségét”, a másik oldalról vonzóbb alternatívát jelent a városon belül és a városba költözni szándékozók számára is. A közösségerősítő szabadidős, kulturális és sporttevékenységek feltételeinek javítása bővíti a közösségi szolgáltatások skáláját. A közösségerősítő programok segítik az ott élőket a szociális problémáik megoldásában.

A programban szerepel az általános iskolás korosztályú gyerekek otthoni tanulásának segítése, munkanélküliek képzése, illetve a munkába történő visszavezetésük. A szociális problémákkal küzdő családokat képzett szakemberek segítik majd Több család is rendszeres jövedelemhez jut, önbecsülésük erősödhet, életkilátásaik javulnak majd. A  beruházások megvalósításában lehetővé válik képzéseken részt vett munkanélküliek foglalkoztatása.  A programban az önkormányzat partnere a Don Bosco Általános, Szakiskola, Szakközépiskola és Kollégium, és a Szociális Szolgáltató Központ.

A fejlesztés keretén belül megépül a Herbolyai Közösségi Ház és Képző Központ, megvalósul, a Herbolya Régi telep közterület rehabilitációja, sportpálya és játszótér épül, parkosítás történik. Megépül egy  Herbolya Szociális Blokk  elnevezésű épület, valamint megvalósul Herbolya-Régi telep közműfejlesztése .

A munkanélküli és iskolai végzettség nélküli felnőtteket segíti majd Foglalkoztatási Információs Pont, az itt kialakított Munkaszervező Iroda. Vissza a munkába” program keretében 30 ember szerezhet majd szakképesítést, ezáltal juthat biztos jövedelemhez.

A fiataloknak hozzák létre az Ifjúsági Klubot. A Tanoda, a Játszunk együtt” és a Pedellus Program azoknak a gyerekeknek szól, akik nem kapják meg a családi segítséget az otthoni tanuláshoz, a szabadidő hasznos eltöltéséhez.

„Herbolya Családsegítő Akció” a szociális és mentális problémákkal küzdő herbolyai családoknak segíti majd. A helyi közösség erősítését szolgálja Herbolyáért” Polgárőr mozgalom létrehozása, valamint a Virágos Herbolya” akció.

Sztupák Péter elmondta azt is, a komplex fejlesztés elsősorban az ott élőknek ad majd hathatós támogatást, de közvetve egész Kazincbarcika profitál majd a beruházásból, hiszen az építkezések, területrendezés, rekultiváció, a közösségi programok, szociális szakemberek állandó jelenléte után egy rendezett, fejlett városrész alakul majd itt ki jövő év végére.