palyazatok.org

Pályázatok – Pályázatfigyelő – Pályázatírás

Fiatal Kortárs Állásfoglalások pályázat

Fiatal Kortárs Állásfoglalások pályázatA Fiatal Kortárs Állásfoglalások pályázat  célja, hogy felfedezzük és bemutassuk a hazai képzőművészet dinamikáját és a benne található szubverzív, építő és romboló pozíciókat – melyek legfontosabb jellemzője a szabadságvágy.

A pályázatot Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata, a Zsolnay Örökség Kezelő Non-Profit Kft. és a Martyn Ferenc Szabad Művészetoktatási Alapítvány hirdeti meg, a Párizsi Magyar Intézet és a Jeune Création Européenne – Biennale Itinerante d’Art Contemporain támogatásával.

A munka formai és technikai megközelítése teljesen szabadon kezelhető és értelmezhető, műfaji megkötés nélkül. Minden pályázó csak egy, 2006 után keletkezett munkát vagy munkaegyüttest küldhet be a pályázatra.

A kurátor által kiválasztott alkotások egy csoportos kiállítás formájában láthatóak majd, reményeink szerint a pécsi Mária utcai egykori Bóbita Bábszínházban. A tárlat létrejötte után egy független szakmai zsűri 8 alkotást választ ki, melyek az év októberében a Párizs melletti Montrouge-ban megrendezett Jeune Création Européenne-n, egy fiatal európai művészeket bemutató, utazó biennálén képviselik Magyarországot.

A pályázat technikai részletei
A pályázaton részt vehet saját alkotásával minden 35. életévét még be nem töltött magyar, vagy Magyarországon élő, külföldi állampolgár. A műveket, regisztráció után, on-line, digitális formátumban kell feltölteni a www.fika.hu weboldalra 2011. április 1. és 15. között. A pályázati dossziénak tartalmaznia kell a pontosan kitöltött jelentkezési adatlapot, az alkotó önéletrajzát, az alkotás reprodukcióját, vázlatát vagy egyéb terveket (.doc, .jpg, .flv formátumban) és egy maximum 1500 karakteres, a pályázati anyagához kapcsolódó alkotói állásfogalást. Mivel minden beadott pályázat konzultálható lesz a website-on, előnézeti képekre is szükség van, mely a beadott alkotás egy részletét tartalmazza, 80 x 80 pixeles (RGB, jpg) fileként.

A pályázathoz csatolt képeket mind RGB színtömörítésben, 72 dpi felbontásban, jpg formátumban kell feltölteni, maximum 3 Megabyte méretben, különben nem jelennek meg a weboldalon. Videóval pályázóktól a filmeket csak .flv file formátumban, 400 x 300 pixelszámban maximum, 10 mb méretben fogadunk el.
Online konvertáló programot a http://media-convert.com/hu/, az alábbi weboldalon találhattok. Pc-re, Macintosh-ra.

A kiíró fedezi a munkák Pécsre szállítását és installálását. A kiállításon szereplő művek alkotói 25.000 forint hozzájárulást kapnak, illetve ingyenes szállást a megnyitót követő éjszakán. A kiállításhoz ingyenesen terjesztett kétnyelvű katalógus készül.

A zsűri által kiválasztott 8 műalkotás képviseli ez év októberében Magyarországot a Jeune Création Européenne Biennálén. A tervek szerint a nyertes alkotók utazási támogatást és szállást kapnak Párizsban, a montrouge-i kiállítás megnyitója alatt. A Franciaországban bemutatott alkotások szerepelnek a Jeune Création Européenne angol nyelvű katalógusában, illetve két éven keresztül, a nemzetközi válogatással együtt utaznak a biennálé partnervárosainak kiállítóhelyeire. (http://www.jceforum.eu)

A nemzetközi tárlat 2012 őszén Pécsett is látható lesz a Zsolnay Kulturális Negyed nagy kiállítóterében.
A pályázó tudomásul veszi, hogy a beadott alkotások elkészítésével vagy azok nyilvános bemutatásával (kiállításával) okozott személyiségi és szerzői jogsértésekért minden felelősség a beadó szerzőt terheli, beleértve a jogsértéssel bekövetkező anyagi felelősséget is. A résztvevő a pályázati anyag beküldésével automatikusan elfogadja a pályázati feltételeket, és egyben hozzájárul, hogy a rendezők a pályázattal kapcsolatos publikációkban a reprodukciókat térítésmentesen használják, valamint az interneten azokat megjelenítsék. Az alkotás az alkotó tulajdonában marad. A rendezők fenntartják a jogot, hogy bármelyik, a pályázati feltételeknek nem megfelelő, vagy az emberi, illetve személyi jogokat sértő beadványt töröljön a beadott pályázatok közül.

A pályázatok leadásának határideje: 2011. április 1 – 15. 24 h

További információk: Stenczer Sári, a kiállítás kurátora és a pályázat szervezője stenczer@gmail.com

A 8 nyertes művet elbíráló zsűri tagjai:
Stéphane Corréard, kurátor, kritikus és a Cornette de Saint-Cyr aukciós ház kortárs részlegének igazgatója, Párizs
Fabényi Júlia, művészettörténész, a Baranya Megyei Múzeumok igazgatója
Gerhes Gábor, képzőművész
Junghaus Tímea, művészettörténész, kurátor
Sebők Zoltán, esszéíró
Stenczer Sári, független kurátor, a kiállítás szervezője

Forrás: http://fika.hu