palyazatok.org

Pályázatok – Pályázatfigyelő – Pályázatírás

Friss Hús 2.0. – filmes pályázat

friss_hus_specialA Daazo.com 2014 márciusában újra megszervezi a Friss Hús rövidfilmes fesztivált – immár nemzetközi versenyprogrammal egészítve ki a hazai szemlét. A négynapos fesztivál március 27-től 30-ig tart, a szakmai események mellett koncertek, bulik, illetve egyéb kulturális programok is várják a filmeseket és a moziszerető közönséget. A legjobb magyar rövidfilmes 100 000 forintos pénzdíjat nyer.

Az első Friss Hús megrendezésének célja a legújabb magyar rövidfilmek és alkotóik bemutatása volt, mivel a fiatal tehetségek olyan szakmai fórum nélkül maradtak, ahol széles közönség előtt, nagyvásznon vetíthették volna alkotásaikat. A rendezvény sikere minden várakozást felülmúlt, hiszen a teltházas előadások sorát pótvetítések követték; a Friss Hús válogatásának legjobban sikerült filmjei azóta is eredményesen szerepelnek nemzetközi filmfesztiválokon. Egyben az is kiderült, hogy a sokszor mostohán kezelt rövidfilmek széles körű érdeklődésre tartanak számot.

Friss Hús 2.0 várja a rövidfilmeket a nemzetközi versenyprogramba, míg a hazai szekció a magyar rövidfilmeknek ad bemutatkozási (és immár versenyzési) lehetőséget. A szakmai rendezvényekről, partikról, illetve a kulturális társprogramokról folyamatos tájékoztatást adunk.

A nevezés határideje: 2014. február 20.

A nevezés feltételei: http://www.daazo.com/frisshus14_hun/info

  • Maximum 30 perces játékidő
  • Műfaji, technikai korlát nincsen (animáció, fikció, dokumentumfilm)
  • 2012 január után készült

Nevezési díj: 1000 HUF

A nevezési díj: 2014. január 21-től 1500 HUF.

A nemzeti versenyprogram fődíja: 100.000 HUF

A nevezés a Daazo.com Friss Hús aloldalán történik: http://www.daazo.com/frisshus14_hun/info

Bővebb infó: http://www.daazo.com/frisshus14_hun/info