palyazatok.org

Pályázatok – Pályázatfigyelő – Pályázatírás

Futtassuk be együtt a művészeted! Godot Pop-Up művészeti pályázat

A Godot Galéria  pályázatot hirdet feltörekvő és szélesebb közönséghez eljutni akaró képzőművészek számára.

A Godot Galéria szervezésében ismételten megrendezzük a tavalyi évben nagy sikerrel zárult  Godot Pop-Up kiállítást és vásárt.

Az eseményre 2017. decemberében kerül sor a Jászai Mari téri Palatinus Házakban  (Újpesti rakpart 1-2).

Kezdeményezésünk célja, hogy az Y generáció képzőművészei számára új perspektívát nyújtsunk és elősegítsük pályájuk felívelését.

Ha szeretnél ebben részt venni és szeretnél élni ezzel a lehetőséggel, akkor itt pályázhatsz.

A kiválasztott művek árát közösen, „gerilla árazás” jegyében, határozzuk meg. A gerilla árazás egy alulról építkező árazási folyamat, ahol az első bemutatkozási irányárat határozzuk meg, majd a piaci kereslet függvényében folyamatosan emeljük.

A pályázat kiírója: Godot Galéria

A pályázatok beküldési határideje: 2017. November 16. 12.00 óra

A pályázók köre: első sorban fiatal művészek (20-40 év), de a kor nem kizáró ok.

Beküldhető művek, kategóriák szerint:

kategória: Képzőművészet – festmény, szobor, grafika…stb.

Technikai feltételek:

  • I. forduló: A pályázó a godotpalyazat@gmail.com címre küldje be a pályázati anyagokat, a tárgyban feltüntetve „Godot pályázat 2017”
    • a pályázati csomag az alábbi adatokat tartalmazza:
      • Alkotó neve
      • művésznév/brandnév
      • Születési idő
      • Kategória megnevezése
      • Saját, a művészeti alkotásokat bemutató weboldal, facebook oldalak linkjei
      • Önéletrajz
      • technika
      • anyaghasználat
      • max. 20 kép beküldése
  • II. forduló:A beérkezett pályázatok értékelését követően a kiválasztott pályázók, egy pályázók számára készített pályázati formanyomtatvány kitöltésével, az eredetiségi nyilatkozat, a részletes kiállítási/eladási feltételek/szerződés elfogadásával és a kiállításon/vásáron résztvevő alkotásokról készített fotók feltöltésével válnak a Godot Pop-up kiállítás és vásár teljes értékű szereplőivé.

Kiválasztott alkotások

  • Az alkotásokat installálásra alkalmas állapotban kérjük beszállítani.
  • Az alkotások helyszínre szállításának időpontja: 2017.12.8.-9.
  • Az alkotások helyszínre szállítása az Alkotó (művész) felelőssége
  • A tárgyak tárolása és a Godot pop-up vásár és kiállítás helyszíne: Budapest, Jászai Mari téri Palatinus Házak  (Újpesti rakpart 1-2).
  • Speciális esetekben a Godot Galéria segít a művek helyszínre szállításában

Díjazás

  • Fődíj: A Godot Galéria a pályázaton résztvevő alkotók közül 1 fő számára lehetőséget nyújt a Godot Galériában önálló kiállítás megrendezésére.
  • Külön díj: A Galéria a beküldött pályaművek alkotói közül 5 fő számára lehetőséget nyújt a 2018-as évben másodjára megrendezésre kerülő Godot Mezőszemerei Művésztelep,  10 napos alkotótáborában való részvételre, ahol a művészek szállást, étkezést és anyagköltséget kapnak munkájukhoz a művésztelepen. Az ott készült munkákból a Godot Galéria kiállítást rendez.

Bővebb információ:

A felmerülő kérdésekre a godotpalyazat@gmail.com címen lehet érdeklődni.

A pályázatról bővebb információt a Godot pop-up facebook és a godotpopup weboldalon kaphatnak.

Futtassuk be együtt a művészeted!