palyazatok.org

Pályázatok – Pályázatfigyelő – Pályázatírás

Gyógyfürdőfejlesztés Nyírbátorban uniós támogatással

umft pályázatJövő év tavaszára adják át azt az összesen 1,7 milliárd forintos, uniós támogatással megvalósuló gyógy- és termálfürdőt, valamint tanuszodát, amelynek alapkövét szombaton rakták le ünnepélyes keretek között a nyírségi kisvárosban.

A Hit és Egészség címet viselő projekt részeként megvalósuló, közel 4 ezer négyzetméteres alapterületű gyógyfürdő és uszoda építése mintegy 1,7 milliárd forintba kerül, mely összeg 50 százalékát európai uniós forrásból finanszírozza a város; az új komplexum a város külterületén, a korábbi strandfürdő helyén épül fel, várhatóan 2010 tavaszára.

Az eseményen Balla Jánosné, Nyírbátor polgármestere elmondta: a beruházás keretében a 2600 négyzetméteres tanuszodában 5 medence épül meg, a gyógyászati kezelő területén pedig wellness, szauna és sószoba, gőzkamra és masszázshelység várja egész évben a pihenni és regenerálódni vágyókat. A beruházással párhuzamosan egy kiegészítő projekt is zajlik jelenleg, amely a fürdő mellett található kemping felújítását célozza meg 400 millió forint értékben – mondta el a város vezetője. Veres János, a térség országgyűlési képviselője beszédében utalt arra, hogy Nyírbátor az az uniós csatlakozás nyertesévé vált az elmúlt években, hiszen számos gazdasági és kulturális fejlesztés valósul meg a városban.

A Hit és Egészség – Máriapócs és Nyírbátor összefogása a vallási turizmus fejlesztéséért címet viselő projekt 2,4 milliárd forint uniós támogatással, mintegy 3,5 milliárd forint összköltséggel valósul meg; a komplex programban összekapcsolják a kiemelkedő színvonalú vallás-turisztikai látnivalókat a gyógyturizmus nyújtotta szolgáltatásokkal. A programban többek között a térség műemlék templomainak rekonstrukciója, sétányok kialakítása is szerepel; a projekt teljes befejezésére várhatóan 2010 decemberében kerül sor.
(mti)

linkek: Hajdúszoboszló látnivalók Hévíz látnivalók Tirana utazás Bosznia Hercegovina nyaralás