palyazatok.org

Pályázatok – Pályázatfigyelő – Pályázatírás

Határtalan természet rajzpályázat

Szente Község önkormányzat Határtalan természet  című projekje keretében határon átnyúló rajzpályázatot hirdet általános iskolások részére.

Szente Község Önkormányzata rajzpályázatot hirdet „Határtalan természet” jeligével. A verseny eredményhirdetése a HUSK/1101/221/0357 projektünk nyitórendezvényének része lesz, mellyel a természetes környezetünk védelmére kívánjuk felhívni a figyelmet.

A gyurgyalag a 2013-a s év madara. Ráadásul Szente község határában egy különleges fészkelőhelyet találni, ahol több száz madár fészkel. A védendő fajok között a madarak, amelyek a szabadság jelképei is, különleges helyet foglalnak el. A szárnyas világ nagy szerepet játszik minden nép kultúrájában is. A madár ott van az első ember bölcsője felett, énekével gyönyörködtetvén a természet urát, az embert. A népek hitregéi szerint a madár az emberrel egy időben jelentkezik a földön. A népek meséiben és mondáiban ott van a madár…

Ha általános iskolás vagy, akkor keresd meg, és rajzold le nekünk ezt a madarat a határtalan természetben!

Méret: minimum A/4, maximum A/3. (ezek a hagyományos rajzlap méretei)
Technika: nincs kikötés, válassz szabadon technikát! Lehet színes, vagy fekete-fehér, használhatsz pasztellt, zsírkrétát, ceruzát, filctollat, temperát, vagy egyéb festékeket vegyesen. Ragaszthatsz és vághatsz, lehet mozaik is, – a lényeg, hogy egy történethez, meséhez, mondához, legendához kapcsolódjon, amelyben megjelenik MADÁR és a TERMÉSZET is.

Az elbírálásnál nézzük az eredetiséget, a kompozíciót, a technikát és mennyire kapcsolódik az adott történethez.

Kérünk, ne egy képet másolj le egy könyvből, hanem engedd szabadon a képzeletedet és a mese, vagy monda hallatán azt rajzold le, ami benned megelevenedik! Arra vagyunk kíváncsiak, és azt értékeljük, ami a TE Fantáziaországodban született!

Kérünk, hogy a történetet, – amelyhez kapcsolódik a képed – írd le, nyomtasd ki nekünk, vagy küldd el e-mailben a muvhaz@szente.hu címre.

A pályázók maximum 3 pályaművel indulhatnak!

A rajzokat négy korosztályban értékeljük:

  • általános iskolás korosztály (1-2. osztály)
  • általános iskolás korosztály (3-4. osztály)
  • általános iskolás korosztály (5-6. osztály)
  • általános iskolás korosztály (7-8. osztály)

Pályaművek beadásának módja:
Postai úton vagy személyesen:
2655 Magyarország, Szente Kossuth út 100. Községi Önkormányzat,
a BORÍTÉKRA ÍRD RÁ NAGY BETŰKKEL: RAJZPÁLYÁZAT

Minden kép hátuljára, írd rá a neved, osztályodat, címed, (ha van) e-mail címed, a kép címét, valamint az iskolád nevét is.
Nem kötelező elem: elektronikus formában, e-mailben elküldheted a képhez kapcsolódó történetet (magyarul).

A képeket a projektünk nyitórendezvényén állítjuk ki, eredményhirdetéssel egybekötve 2013. május 18-án. A nyertes pályázókat e-mail-ben, illetve levélben értesítjük. A pályázó átadja rajzának felhasználási jogát a kiírónak. A képeket egyéb kiállításkor, vagy későbbi családi programjaink szervezésekor kívánjuk felhasználni, valamint a honlapunkra szeretnénk feltölteni. A beküldött pályaművek nem kerülnek megőrzésre, visszaküldésre.

A képek beérkezési határideje: 2013. április 22. (hétfő) délután 15:00.

A beérkezett alkotásokat szakmai zsűri értékeli, és az első három helyezettet korosztályonként, valamint egy közönségdíjas alkotást is jutalmazunk kreativitást fejlesztő ajándékok formájában.

A képeket a FaceBook-on is közzétesszük, ahol szavazatai alapján az első helyet megszerzőt is díjazzuk.

További információ: schaf.ibolya@gmail.com, +36/30/9564023

Forrás: http://www.szente.hu