palyazatok.org

Pályázatok – Pályázatfigyelő – Pályázatírás

HELLÓ HEINEKEN! – Palackdesign pályázat 2013

A 2012-es, Magyarországon „Tervezd meg a jövő palackját!” néven futó nemzetközi dizájnpályázat után a Heineken újabb lehetőséget biztosít a kreatív tehetségeknek a világhírnévhez. A győztes csomagolástervet a 2013-as milánói divathéten is kiállítják. Innovatív megoldásainak és a dizájn iránti elkötelezettségének köszönhetően a Heineken mindig is kiemelkedett a nemzetközi nagyvállalatok sorából. A 2012-es tervezői pályázat nagy sikere után újabb hasonló versenyt hirdet az amszterdami központú világcég. A jövő söröspalackjait egy, a márka Facebook oldalán elérhető interaktív alkalmazás segítségével tervezhetik meg a vállalkozó szellemű tehetségek.

Az applikáció bárki számára elérhető, a pályázatok leadási határideje 2013. március 1. A palackterveket ezúttal is szakértői zsűri bírálja el, a győztes pályaművet pedig – azon túl, hogy kereskedelmi mennyiségben legyártják – kiállítják a divat- és formatervezők legnagyobb seregszemléjén, a 2013-as milánói divathéten.

Tóth Gergely, a HEINEKEN Hungária Zrt. stratégiai kommunikációs menedzsere elmondta, cégük nagy figyelmet fordított rá, hogy a fiatal tehetségek nemzetközi környezetben is bizonyíthassák rátermettségüket. Ezért is rendkívül büszkék arra, hogy a „Tervezd meg a jövő palackját!” című dizájnpályázatuk 2012-es fordulójában már született magyar siker: Kiss Miklós pályaművét a legjobb három közé választotta a nemzetközi zsűri. A speciális kialakítású, alumíniumból készült győztes palackokat limitált mennyiségben világszerte le is gyártották. December elején kerültek kereskedelmi forgalomba, így a magyar üzletek polcaira is. A HEINEKEN Hungária Zrt. bízik benne, hogy a pályázat újabb körében is lesz a döntősök közt magyar versenyző.

A Heineken facebook app: http://goo.gl/40YJW