palyazatok.org

Pályázatok – Pályázatfigyelő – Pályázatírás

Hívd elő magadból Vivian Maiert! fotópályázat

mai manóFotográfiai pályázat a VIVIAN MAIER NYOMÁBAN című dokumentumfilm magyarországi premierje kapcsán a MAGYARHANGYA, a MAGYAR FOTOGRÁFUSOK HÁZA – MAI MANÓ HÁZ és az INDAFOTÓ szervezésében.

Vivian Maier életművében meghatározó szerepe van önarcképeinek. Nem ismerünk róla más által készített portrét, kizárólag saját maga fényképezhette magát. Amit tudhatunk róla, azt visszatükröződésekből, tükörfelületeken megjelenő arcaiból, árnyképekből ismerhetjük. Önarcképei sosem esetleges pillanatokat jelentenek, hanem átgondolt, megtervezett, szigorúan kompozícióba rendezett, a közvetlen környezet terét, tárgyait is a fotó szerves részévé tevő arcképek, a véletlen teljes kizárásával. Tiszteletadásként és a film magyarországi bemutatójához kapcsolódva várjuk a pályázatra kizárólag azokat az önarcképeket, amelyek a Vivian Maier–i hagyományokat követik.

A pályázat tematikája
Vivian Maier neve csupán pár éve került a köztudatba, mégis kételyek nélkül mondhatjuk, hogy a huszadik század egyik kiemelkedő alkotója. Fotográfiáit soha, senkinek nem mutatta meg, így azokat egy véletlen folytán fedezte fel John Maloof amerikai ingatlanközvetítő 2007-ben. Azóta az alkotó különleges története és fotói szinte az egész világot bejárták. A fényképező dadus képei a Mai Manó Ház jóvoltából a magyar nagyközönség elé is eljutottak 2012-ben. A dadaként dolgozó francia és osztrák-magyar származású Vivian Maier Rolleiflex fényképezőgépe mögé bújva New York és Chicago utcáit róva örökítette meg az urbánus Amerika legérdekesebb pillanatait az ötvenes évektől kezdve egészen a kilencvenes évek végéig. A több mint 100.000 negatívot tartalmazó életmű az ún. utcai fotográfia műfajának értékes elemévé vált.

Inspiráció: www.vivianmaier.com;
http://maimanohaz.blog.hu/2012/02/01/vivian_maier_onarckepek

Pályázati kiírás
A pályázatot a magyarhangya, a Magyar Fotográfusok Háza – Mai Manó Ház és az Indafotó hirdeti meg. A pályamunkák formai és technikai megközelítése műfaji megkötés nélkül, teljesen szabadon kezelhető és értelmezhető. Minden pályázó csak egy, 2010 után készített önarckép sorozatot (minimum 3 – maximum 5 db képet) küldhet be a pályázatra.

A pályázat technikai részletei
A pályázaton részt vehet saját alkotásával minden magyar, vagy Magyarországon élő külföldi állampolgár. A műveket Indapass regisztrációt követően az Indafotón az Önarcképek – Vivian Maier pályázati gyűjteménybe kell elhelyezni 2014. május 1–31. között. A feltöltött pályamunkákhoz tartozó képaláírásoknak a pályázó nevét, a kép technikáját és a keletkezésének évszámát kell tartalmaznia. A zsűri által kiválasztott fődíjas alkotót az Indafotóban megadott értesítési címén fogjuk megkeresni.

A feltöltött képek technikai paraméterei
A képeket minimum 1000 pixeles hosszú oldalú JPG vagy PNG fájlokban kell feltölteni, az ajánlott méret a 2560 pixel. Bővebb információt és a feltöltéssel kapcsolatos kérdéseidet ITT tudod feltenni.

A pályázó tudomásul veszi, hogy a beadott alkotások elkészítésével vagy azok nyilvános bemutatásával (kiállításával) okozott személyiségi és szerzői jogsértésekért minden felelősség a pályázatot beadó szerzőt terheli, beleértve a jogsértéssel bekövetkező anyagi felelősséget is. A résztvevő a pályázati anyag beküldésével automatikusan elfogadja a pályázati feltételeket, és egyben hozzájárul, hogy a rendezők a pályázattal kapcsolatos publikációkban a reprodukciókat térítésmentesen használják, valamint a pályázattal kapcsolatos valamennyi internetes felületen azokat megjelenítsék. Az alkotás az alkotó tulajdonában marad. A rendezők fenntartják a jogot, hogy bármelyik, a kiírási feltételeknek nem megfelelő vagy az emberi, illetve személyi jogokat sértő pályázatot töröljék.

onarckep - VM

A pályázatok leadásának határideje: 2014. május 31. éjfél

Eredményhirdetés: 2014. június 6-án, itt a Magyar Fotográfusok Háza – Mai Manó Ház blogján.

Díjátadó: 2014. június 12.

Fődíj: A 2014. évi Velencei Nemzetközi Építészeti Biennáléra utazás, szállás és belépő két fő részére (három nap, két éjszaka)

A zsűri tagjai:
Csizek Gabriella, a Magyar Fotográfusok Háza – Mai Manó Ház művészeti munkatársa
Donáth Péter, a magyarhangya képviseletében
Elek Judit Katalin, fotóművész
Gerhes Gábor, képzőművész
Karáth Zita, operatőr – member of hsc, Indafotó képviseletében

Kontakt személy, információ: zsofia.speder@maimano.hu 

Bővebben: Önarckép sorozat pályázat