palyazatok.org

Pályázatok – Pályázatfigyelő – Pályázatírás

Hungarian Cloud Award 2014 pályázat

eurocloud_logo2A EuroCloud Magyarország Egyesület a 2012-ben sikeresen lebonyolított European Cloud Award versenyt követően ismét meghirdeti a Hungarian Cloud Award 2014 díjakra vonatkozó pályázatot az alábbi feltételekkel, több szakmai partnerrel együttműködve. A 2014-es pályázat kiemelt témái az innováció, illetve a kiberbiztonság. 

Kategóriák

A EuroCloud Magyarország Egyesület – összhangban az európai szintű pályázati rendszerrel – a Hungarian Cloud Award 2014 pályázatot az alábbi kategóriákban hirdeti meg:

1. Best Cloud Player

Ez a díj azt a pályázót illeti, akinek a legnagyobb hatása volt 2013-ban a magyarországi cloud ökorendszer, illetve a magyar infokommunikációs piac egészére, tevékenysége a legnagyobb változást generálta, cloud terméke vagy szolgáltatása a fontos jellemzői és piaci fogadtatása tekintetében a legkiemelkedőbb volt. A bírálóbizottság figyelembe veszi a megoldás innovativitása és üzleti jelentősége mellett azt is, hogy mennyire kiemelkedő az alkalmazott technológiák szempontjából, az üzemeltetés terén és a piacra vitel módját illetően. További fontos szempont az adott szolgáltatás partneri ökorendszerének összetettsége és együttműködési hatékonysága. Együttműködő partner: Informatikai, Távközlési és Elektronikai Vállalkozások Szövetsége (IVSZ)

2. Best Cloud Start-up

Ebben a kategóriában három évnél fiatalabb vállalkozások jelentkezését várjuk, amelyek a speciális európai illetve régiós adottságokra építve, azokat továbbfejlesztve innovatív és jövőbe mutató cloud megoldással rendelkeznek. Különös hangsúlyt kap a termék/megoldás eredetisége és kreatív jellege, valamint az, hogy milyennek ígérkezik az üzleti hatása.Az elbírálásnál figyelembe vesszük a megoldás üzleti szempontból vett életképességét, illetve azt, hogy az európai befektetői modell sikeressége szempontjából mennyire példaértékű. Ennél a kategóriánál lényeges szempont, hogy a nyertes mennyire válhat sikersztorivá, követendő példává.

3. Best Private Sector Cloud Story

Ebben a kategóriában olyan esettanulmányokat várunk, melyek a versenyszférában működő cloud szolgáltatások alkalmazásának üzleti, gazdasági vagy egyéb előnyeit és értékeit mutatják be. A szolgáltatás kiemelkedő minőségemellett, fontos szempont az ügyfelek számára biztosított kézzelfogható és mérhető előnyök bemutatása, valamint az alkalmazott kereskedelmi és marketing módszerek újszerű és egyedi jellege. Bízunk abban, hogy egy-egy iparági szegmensből több esettanulmány pályázatra is számíthatunk, mely esetben iparági különdíjakat is ki kívánunk osztani. Együttműködő partner: Magyarországi Vezető Informatikusok Szövetsége (VISZ)

4. Best Public Sector Cloud Story

Ebben a kategóriában olyan esettanulmányokat várunk, melyek közszférában működő cloud szolgáltatások alkalmazásának üzleti, gazdasági vagy egyéb előnyeit és értékeit mutatják be. Olyan modern, hatékony, ügyfélközpontú, agilis szolgáltatásokat keresünk, amelyek az európai közszféra fejlesztési modellnek leginkább megfelelőek, és példamutatóak, irányadóak európai viszonylatban is. A szolgáltatás kiemelkedő minősége mellett fontos szempont az állampolgárok vagy intézmények számára biztosított kézzelfogható és mérhető előnyök bemutatása, a fejlesztésekre fordított európai források hatékony felhasználásának bemutatása. Együttműködő partner: Informatika a Társadalomért Egyesület (Infotér)

5. Future Digital Business (Best Cloud User)

Az európai EuroCloud Award pályázati lehetőségekkel összhangban külön pályázati kategóriát írunk ki cloud szolgáltatások felhasználói számára. Olyan felhasználók pályázatát várjuk, akik sikeresen bevezettek és már legalább 6 hónapja szerződéses keretek között használnak egy hazai szolgáltató által biztosított cloud szolgáltatást és ez jelentős, a költséghatékonyságban vagy versenyképességben kimutatható előnyöket biztosított a vállalatuk számára.

6. Kiemelt díj: Best Cloud Security Concept

Ebben a kategóriában olyan koncepciókat, illetve termékeket díjazunk, amelyek európai viszonylatban is kiemelkedő biztonságot nyújtanak a felhasználók számára cloud környezetben. Együttműködő partner: Magyarország Kormánya, Miniszterelnökség

7. Különdíj: Best Cloud Competence Center

Olyan állami, egyetemi, vállalati és egyéb K+F központok, illetve csapatok jelentkezését várjuk, amelyek cloud fejlesztésekkel foglalkoznak. A pályázatban a jelentkezőktől azt kérjük, hogy az eddigi tevékenységüket, valamint a megvalósult és fejlesztési fázisban lévő projektjeiket mutassák be. Együttműködő partner: Európai Bizottság, DG Connect

További pályázati feltételek és információk

Kik pályázhatnak?

Pályázatot nyújthat be az első négy kategóriában bármely vállalat, amely Magyarországon folytat üzleti tevékenységet és cloud szolgáltatások nyújtásával és értékesítésével foglalkozik, illetve a Future Digital Business (Best Cloud User) kategóriában bármely Magyarországon bejegyzett vállalat, amely saját célra bevezetett és aktívan használ cloud szolgáltatást.A Best Cloud Start-up kategóriában csak a 2011-ben vagy azt követően alapított cégek indulhatnak.Egy cég akár több kategóriában is benyújthat pályázatot. A EuroCloud Magyarország Egyesület tagvállalatai díjmentesenpályázhatnak (a céges tagság feltételei itt találhatók). Érvényes tagsággal nem rendelkező vállalatok esetén a nevezési díj 1500 EUR. A Future Digital Business (Best Cloud User) kategóriában, valamint a Best Cloud Competence Center különdíj esetén a nevezés díjtalan).

Hogyan történik a pályázatok bírálata?

A pályázatok a EuroCloud Magyarország Egyesület által felkért – neves szakértőkből, üzletemberekből és véleményformálókból álló – bírálóbizottság elé kerülnek, akik értékelik a pályázatokat és döntenek a 2014 EuroCloud Award díjak odaítéléséről. A bírálóbizottság tagjait a pályázati időszakban kérjük fel.A EuroCloud Magyarország Egyesület fenntartja magának a jogot, hogy amennyiben egy kategóriában háromnál kevesebb pályázat érkezik, úgy az adott kategóriában nem oszt ki díjat.

Mit kapnak a díjazottak?

A díjazottak Hungarian Cloud Award 2014 elnyerését igazoló díszoklevelet, illetve plakettet kapnak. A Hungarian Cloud Award 2014 díjak átadására 2014. április 29-én 16 órai kezdettel, a Demola Budapestben megrendezendő Hungarian Cloud Award 2014 díjátadón, a hazai cloud iparág és a sajtó képviselőinek jelenlétében kerül sor. A díjazott pályázók nevét a EuroCloud Magyarország Egyesület a különböző kommunikációs csatornákon teszi közzé.A Hungarian Cloud Award díjazottak meghívást kapnak és pályázhatnak a European Cloud Award díj elnyeréséért. A hazai nyerteseknek a EuroCloud Magyarország Egyesület kifizeti a European Cloud Award díjra történő pályázat nevezési díját.

ec-startup

Hogyan lehet pályázni?

A pályázatokat emailben várjuk a tibor.mozsik@eurocloud.hu címre. A jelentkezési adatlap (innen letölthető) kitöltése mellett a pályázathoz az alábbi dokumentumokat kell mellékelni:

  • a vállalat és a cloud szolgáltatás rövid bemutatása (legfeljebb 1 A4 oldal).
  • egy, a pályázó által megfogalmazott indoklás arra vonatkozóan, hogy a pályázó szerint mi a bemutatott cloud szolgáltatás leginkább megkülönböztető, kiemelkedő tulajdonsága, ami alapján a EuroCloud díj elnyerésére érdemes (legfeljebb 1 A4 oldal).
  • pályázati prezentáció (legfeljebb 10 A4 oldal terjedelemben). A pályázók tetszésük szerinti formában készíthetik el ezt a prezentációt, de fontos, hogy tartalmazza mindazokat az információkat, amelyek alapján a bírálóbizottság értékelni tudja, illetve össze tudja hasonlítani a pályázatot az adott kategóriában induló többi pályázattal.
  • a pályázati díj befizetését igazoló banki bizonylat másolata (azon pályázók esetében, amelyek jelenleg nem tagjai a EuroCloudnak és nem is terveznek belépni)
  • az éves EuroCloud Magyarország egyesületi tagsági díj befizetéséről szóló banki bizonylat másolata (EuroCloud tagvállalatok, illetve az egyesületbe belépni kívánó pályázók esetén)
  • egyesületi belépési nyilatkozat (az egyesületbe belépni kívánó pályázók esetén)

A pályázati anyagot angol nyelven kell elkészíteni annak érdekében, hogy nyertes pályázat esetén felhasználható legyen az European Cloud Award pályázatok benyújtásánál. A EuroCloud Magyarország Egyesület és a bírálóbizottság a benyújtott pályázatokat bizalmasan kezeli.

Pályázati határidő: 2014. április 15. éjfél.

A pályázati anyagot angol nyelven kell elkészíteni annak érdekében, hogy nyertes pályázat esetén felhasználható legyen az European Cloud Award pályázatok benyújtásánál is. A EuroCloud Magyarország Egyesület és a bírálóbizottság a benyújtott pályázatokat bizalmasan kezeli.A pályázati anyag összeállításával kapcsolatban Mozsik Tibor kommunikációs vezető (tibor.mozsik@eurocloud.hu, 06 20 9329-279) tud további információval szolgálni. A pályázatokat szintén erre az email címre küldjék el:tibor.mozsik@eurocloud.hu

Gyakran ismételt kérdések és válaszok

További információ:

Mozsik Tibor, a EuroCloud Magyarország kommunikációs vezetője (tibor.mozsik@eurocloud.hu, 06 20 9329-279)

LINK: http://eurocloud.hu/hungarian-cloud-award-2014/