II. Sakura fotópályázat

sakura pályázatA pályázat célja megragadni a pillanatot, olyan módon, ami a természet megújulását és a tavaszt szimbolizálja. A pályázaton virágzó cseresznyefa, virágos cseresznyefa ág, vagy cseresznyevirág digitálisan készült fotójával lehet részt venni.

Pályázatunk nyitott nemtől és kortól függetlenül mindenki részére, részt vehetnek amatőr és profi fotósok is egyaránt.

Pályázati feltételek:

  1. Pályaműnek 2011-ben készült és más pályázaton még nem szerepelt fotókat várunk.
  2. Egy pályázó maximum 3 egyedi képpel, vagy 1 sorozattal pályázhat, ami szintén nem haladja meg az 3 darabot. Feltölthető max. méret: 3072×2304
  3. A beadási határidő 2011. május 16. A határidő lejárta után érkező pályázatokat a zsűri nem veszi figyelembe.
  4. A pályázó tudomásul veszi, hogy a beadott képek elkészítésével vagy azok bemutatásával (kiállításával) okozott személyi és szerzői jogsértésnél a felelősség a beadó pályázót terheli.
  5. A pornográf, gyűlöletkeltésre alkalmas, vagy személyek vallási meggyőződését sértő képeket a zsűri automatikusan kizárja!
  6. A résztvevő a pályázati anyag beküldésével automatikusan elfogadja a pályázati feltételeket, és egyben hozzájárul, hogy a rendezők a pályázattal kapcsolatos publikációkban képeit térítésmentesen felhasználja
  7. A díjazott képek kiállításra kerülnek júniusban Szombathelyen, a pontos időpont és helyszín egyeztetés alatt van. A díjakat a kiállítás megnyitóján fogják átadni a szervezők a weblapon megjelölt időpontban.
  8. Szavazni 2011. május 25. éjfélig lehet a weblapon.

Díjazás két kategóriában lesz:

  • A weblap szavazatai alapján 1-2-3. díj
  • A szervezők zsűrijének döntése alapján 1-2-3. díj

A díjazottak emlékérmet és oklevelet kapnak.

A díjazott és zsűrizett képek megtekinthetőek lesznek a honlapon 2011. augusztus 31.-ig.

Képek feltöltése:

A honlap Galériájában található „II.Sakura fotópályázat” mappába tölthetők fel a pályaművek. A feltöltés regisztrációhoz kötött, melyet a főoldalon a „Bejelentkezés” menüpontnál a „Register” linkre kattintva lehet megtenni.

FONTOS: A feltöltendő fájl neve a regisztrációkor megadott usernév legyen (több kép esetén usernév_1, usernév_2, stb.)!

Szavazás:

A szavazás regisztrációhoz kötött, melyet a főoldalon a „Bejelentkezés” menüpontnál a „Register” linkre kattintva lehet megtenni.

A képeket 1-től 5-ig lehet értékelni, az alattuk lévő csillagok segítségével. Egy képre csak egy szavazat leadása lehetséges.

Forrás: http://sakurakarate.hu/

További pályázatok