palyazatok.org

Pályázatok – Pályázatfigyelő – Pályázatírás

Indulhat az edelényi kastély turisztikai fejlesztése

Már idén elindulhatnak a felújítási munkálatok az edelényi L’Huillier-Coburg kastélyon, a 2,2 milliárdos beruházás az Új Magyarország Fejlesztési Terv turisztikai attrakciói között kiemelt projektként szerepel, és  aláírták a pénzügyi fedezetet biztosító adatlapot.

Gúr Nándor, országgyűlési képviselő, a Regionális Fejlesztési tanács tagja sajtótájékoztatón számolt be a projektről, mint mondta, ez a beruházás nem csak turisztikai szempontból fontos, de hitet, reményt, lehetőséget ad a térségnek. Egy hosszú folyamatnak értek a végére, és egy másiknak az elejére. Egy nehéz helyzetben lévő térségről van szó, amelynek több kudarcban volt része, mint sikerben, de most megnyílhat a fejlődés útja.Az Észak-Magyarország Fertődjeként is emlegetett edelényi kastélyt össze szeretnék kapcsolni az aggteleki világörökségi helyszínnel, és több attrakciót kínálva vonzani a turistákat és a látogatókat. Erre szükség is van, ugyanis évi százezer látogatót vállaltak a projekt elfogadásához, ez azonban a képviselő szerint nem egy teljesíthetetlen szám.

A projekt teljes külső felújítást, az enteriőrök helyreállítását és a látogatottság alapjainak megteremtését jelenti. Gúr Nándor azonban hangsúlyozta, hogy nem csak egy látogatható múzeumot szeretnének, hanem egy olyan kastélyt, ami programoknak is otthont adhat.
Varga Kálmán, a kastélyt kezelő Műemlékek Nemzeti Gondokságának igazgatója elmondta, nem véletlen Fertőd emlegetése, hiszen az a másik nagy projektjük még, de az edelényi volumenében nagyobb. A sikeres program kapcsán megjegyezte, jó példa arra, hogy a szakma és a politika össze tud fogni és együtt dolgozni.

Francsics László, a NORDA Észak-magyarországi Regionális Fejlesztési Ügynökség Kht. ügyvezető igazgatója arról beszélt, hogy nagyon komoly szakértői háttér mellett sok szereplő megmozgatásával folyt a munka, egy olyan projektet akartak létrehozni, ami „fizet a támogatásért”, ezért vannak a beállított számok például a látogatók esetén.
Elhangzott az is, hogy két hét múlva írják alá a támogatói szerződést, közben készülnek a részletes építési tervek, majd indul a közbeszerzési eljárás. Várhatóan ősszel indulhat meg az effektív munka, és két év alatt kell befejezni a projektet.
(Norda.hu)