palyazatok.org

Pályázatok – Pályázatfigyelő – Pályázatírás

JELEN A MÚLT JÖVŐJE logópályázat

leveltar pályázatAz 1756-ban létrehozott Magyar Országos Levéltár logójára tekintve óhatatlanul az a benyomása támad a szemlélőnek, hogy a levéltár évszázados falai között megállt az élet. Aki csak a logót nézi és nem ismeri az intézmény szerteágazó, a jelenhez és a jövőhöz egyaránt ezer szállal kötődő tevékenységét, nem is gondolhat mást, hiszen a tekintélyes épület képe egyértelműen ezt sugallja. A Magyar Országos Levéltárnak tehát új logóra van szüksége. KÖZLEMÉNY!!! ÖTLETPÁLYÁZAT – Eredményre várva – A MOL logójának megtervezésére hirdetett ötletpályázat iránt a vártnál jóval nagyobb volt az érdeklődés. Hetven pályázó összesen csaknem százötven tervet nyújtott be. Nehéz a választás, és alapos megfontolást igényel, hiszen az új logó a levéltár kommunikációs stratégiájának egyik igen fontos eleme lesz.  Az elbírálás során a legnagyobb nehézséget az jelenti, hogy néhány pályázó csak igazán kiváló – olykor kifejezetten meglepő, formabontó – ötleteit vetette papírra vázlatos formában, míg mások több szín- és formai változatban részletesen kidolgozott tervekkel, átfogó arculati koncepcióval álltak elő. A pályázat elsődleges célja egy erőteljes üzenetet hordozó, marketing szempontból jól felhasználható, könnyen érthető és reprodukálható látványelem terveztetése volt, és ennek a feltételnek a pályázók többsége igen magas színvonalon meg is felelt.
Az intézmény ezerarcú mivoltát megjelenítő új logó azonban csak akkor teljesítheti igazán hivatását, ha a levéltár munkatársai is azonosulni tudnak a grafika által közvetített üzenettel, ezért a zsűri úgy határozott, hogy minden érdekeltnek lehetőséget ad véleménye kifejezésére. Ennek következtében, és azért, mert a pályázatok váratlanul nagy száma miatt több fordulós válogatásra volt szükség, nem sikerült meghozni a döntést az eredeti kiírásban kitűzött határidőig, vagyis a mai napig. Elismerésünket és köszönetünket fejezzük ki valamennyi pályázónak és megértésükben bízva tájékoztatjuk Önöket, hogy az eredményhirdetésre a jövő hét folyamán kerül sor a honlapon. A zsűri tagjai

Egy új logóra, mely képi formában is megjeleníti mindazt, amit az intézmény sokféle értelmet hordozó JELEN A MÚLT JÖVŐJE jelmondata olyan jól kifejez.

Éppen ezért a Magyar Országos Levéltár  NYÍLT ÖTLETPÁLYÁZATOT HIRDET  logójának  megtervezésére.

A pályázaton részt vehetnek hivatásos grafikusok és grafikai stúdiók, alap-, közép- és felsőfokú művészeti iskolák növendékei, a levéltár munkatársai, látogatói, ügyfelei és kutatói, vagyis bárki, akinek van elképzelése arról, hogyan lehetne egyetlen grafikai elemben összefoglalni mindazt, amit a levéltár jelent a nemzet múltjában, jelenében és jövőjében.

A jó logó: beszédes, azonosítja és jelképezi tulajdonosát. Jól olvasható, nagy plakáton és kis névjegyen egyaránt. Mutatós és figyelemfelkeltő, színesben éppúgy, mint fekete-fehérben.

A terveket elektronikus formában, a kozmuvelodes@mol.gov.hu címre kell eljuttatni a következő adatok közlésével: a pályázó neve, elérhetősége(i), kategória (hivatásos grafikus/stúdió, tanuló, műkedvelő).

Beküldési határidő: 2010. június 30.

Eredményhirdetés a honlapon: 2010. július 9.

A levéltár az intézmény vezetőiből és munkatársaiból alakult zsűri által legjobbnak ítélt pályamű(vek) felhasználására
szerződést köt az alkotóval/alkotókkal.
A Magyar Országos Levéltár kötelezi magát, hogy a terveket a szerződés létrejötte előtt semmilyen formában nem használja fel, ugyanakkor fenntartja magának a jogot arra, hogy a pályázatot eredménytelennek nyilvánítsa.

A pályázaton részt venni szándékozók számára a levéltár munkatársai 2010. május 21-én 14:00 órai és 2010. június 11-én 9:00 órai kezdettel információs napot tartanak a Magyar Országos Levéltár Bécsi kapu téri épületében.
Az információs napra az ide kattintva megnyíló űrlapon regisztrálhatnak az érdeklődők.

További információ: (+36 1) 225 28 43, (+36 1) 225 28 44 vagy info@mol.gov.hu ; Web: http://www.mol.gov.hu

Forrás: http://www.mol.gov.hu