palyazatok.org

Pályázatok – Pályázatfigyelő – Pályázatírás

Kábé 10 – pályázat

A Tünet Együttes idén kábé 10 éves. Miért kábé? Mert attól függ, honnan számoljuk. A mai napig repertoáron tartott Véletlen 2002-es születésétől, amelyben a társulat meghatározó emberei közül már jó páran együtt dolgoztak? Vagy 2003-tól, amikor először részesült éves működési támogatásban Szabó Réka csapata? Vagy a Karc 2004-es próbafolyamatától, amely során végérvényesen megszületett az igény, hogy társulattá formálódjunk, és a Bem mozi kávézójában közösen terveket szőttünk? Vagy attól a pillanattól, amikor 2006-ban a balatonaligai strandon Peer Krisztián először kimondta a társulat jelenlegi nevét?

Szeretnénk elbúcsúztatni ezt az elmúlt 10 évet, új tartalommal, új és régi találkozásokkal megtölteni, és persze jó volna újjászületni is még az idén.

Ahelyett, hogy eljátszanánk néhány előadásunkat, inkább másképp szeretnénk ünnepelni. 2012. december 6-7-8-án olyan fesztivált szeretnénk rendezni a Trafóban, amely nemcsak a Tünetről szól. Alkalmat szeretnénk teremteni arra, hogy találkozzunk Veletek, és szélesebb nyilvánosság elé kerüljön a független kortárs művészet, megmutatkozhasson kisebb és nagyobb, beszélhessünk múltunkról, jelenünkről és a lehetséges vagy nem lehetséges jövőről.

A fesztivál nyitó napját a látványnak szenteljük. Felajánljuk az összes egykori Tünet‑látványelemet, díszletet, kelléket, kosztümöt: hasznosítsátok újra, töltsétek meg új tartalommal, ajándékozzatok meg minket és a közönséget egy élő installációval, egy elem köré épülő performansszal.

Az előadás december 6-án 20 órakor lesz a Trafóban. Élő múzeumként képzeljük el, amely 20 órától 22 óráig nyitva tart, és a közönség kedvére bolyonghat benne, rövidebben vagy hosszabban időzhet az egyes installációknál. Gondolkodhatsz abban, hogy végtelenített akciót hozol létre, esetleg egy kisebb, rövidebb ideig tartó dolog történik a nézővel, aki megáll az adott „kiállítási tárgy” előtt. Különböző terekben is gondolkodhatsz: nemcsak a Trafó első néhány sorától megfosztott, így nagyobb előadói teret nyerő nagytermében, hanem a Trafó egyéb sarkaiban, zugaiban, helyiségeiben is.

Amit adni tudunk:

  • ingyenes próbaterem a választott díszlettel, látványelemmel, kosztümmel
  • december 5-én helyszíni próbalehetőség
  • 30 ezer forint + Áfa tiszteletdíj installációnként (számla ellenében)
  • technikai segítség, szállítás
  • korlátozott anyagi segítség dologi kiadásokra

Amit kérünk: 2012. szeptember 30-ig küldj egy leírást a koncepciódról a pr@tunetegyuttes.hu címre, amelyből kiderülnek az esetleges dologi költségek is.

Ezekre a tárgyakra gondoltunk (a képekre kattintva találod a leírást): http://tunetegyuttes.hu/index.php?page=repertoar_details&id=47&section=galeria

2012. október 20-ig értesítünk, hogy meg tudjuk-e valósítani az elképzeléseidet. Amennyiben egy látványelemre többféle koncepció létezik, azok közül választani fogunk. Ha bármilyen kérdésed van, szükséged lenne az egyes elemek részletes technikai leírására, fordulj bizalommal Halász Glóriához a pr@tunetegyuttes.hu címen vagy 06 70 635 28 03-as telefonszámon.

Amennyiben egy olyan Tünet-elem érdekelne, amely nincs az alábbiak között, kérdezz rá, hogy a rendelkezésedre tudjuk-e bocsájtani.