palyazatok.org

Pályázatok – Pályázatfigyelő – Pályázatírás

Kivárás a turisztikai nagyberuházásoknál

Kivárás, illetve időbeli csúszás érezhető néhány turisztikai nagyberuházásnál a gazdasági válság miatt – mondta Mányai Roland, az Önkormányzati Minisztérium turisztikai szakállamtitkárságának főosztályvezetője az MTI-nek csütörtökön.

Bár konkrét beruházásokról a főosztályvezető nem kívánt nyilatkozni, elmondta, hogy a turizmusban is elsősorban azokat az EU-s támogatásra pályázó beruházókat érintheti érzékenyebben a gazdasági válság, ahol a kiírásban magas az önrész. Ilyenek nagy számban fordulnak elő a szálláshelyfejlesztést célzó pályázatok között.

Mányai Roland hangsúlyozta, Magyarország turizmusának fejlődésében „eddig soha nem látott távlatokat nyit a 2007-2013 időszakra szóló Új Magyarország Fejlesztési Tervben turizmusfejlesztésre rendelkezésre álló közel 300 milliárd forint”, amelyből eddig mintegy 140 milliárd forint került meghirdetésre.

Emlékeztetett arra, hogy a 2007-2008-as akciótervi időszakban 247 projekt részesülhetett támogatásban az ország különböző térségeiben. A nyertes pályázók részére összesen 67,1 milliárd forintot ítéltek oda, ebből 43,3 milliárd forintot attrakció-fejlesztésre, 23,8 milliárd forintot pedig szálláshely-fejlesztésre. Az így megvalósuló beruházások nagysága – a projektgazdák által biztosított saját erővel kiegészülve – megközelíti a 175 milliárd forintot.

A főosztályvezető fontosnak tartotta megemlíteni, hogy a pályázatos projektekkel párhuzamosan folyik a kiemelt projektek fejlesztése, elbírálása és megvalósítása is. 22 kiemelt projekt esetében született eddig támogatási döntés, amelyek eredményeként 42 milliárd forintnyi támogatást ítéltek oda, s 63 milliárd forintnyi beruházás indulhat, illetve indult már el.

Forrás: MTI