palyazatok.org

Pályázatok – Pályázatfigyelő – Pályázatírás

KlímaSztár 2013

Települési utak a fenntarthatóság felé. Felhívás önkormányzatoknak a legjobb megvalósított éghajlatvédelmi tevékenységért járó díjért. A tárgyalóasztalok mellett évek óta nem sikerül megállapodni, és hatékonyan fellépni a klímaváltozás negatív hatásainak enyhítéséért. Ami nemzeti, nemzetközi szinten nem sikerül, arra helyben, települési, térségi szinten több jó, követhető megoldást is találhatunk. Ezeket a helyi mintákat díjazza az Európai Klímaszövetség a Klímasztár elismeréssel.

A Magyarországi Éghajlatvédelmi Szövetség Magyarországon 2011 után második alkalommal hirdeti meg a KlímaSztár (ClimateStar)¹ felhívást, ezzel is hangsúlyozva a helyi szintű tevékenységek fontosságát. Programunkban ismét szeretnénk kiválasztani és díjazni a legjobb megvalósított helyi – önkormányzatok közreműködésével megvalósított – projekteket, emellett továbbra is szeretnénk bemutatni a hazánkban megvalósult jó példákat.

A felhívásra olyan fejlesztések, projektek leírását várjuk, amelyek a környezeti fenntarthatóságot, ezáltal az éghajlat védelmét szolgálják.

Néhány lehetséges példa:

  • Az energiafelhasználás csökkentéséhez, helyi, megújuló energiaforrások hatékony felhasználásához kapcsolódó fejlesztések;
  • Fenntartható települési / területi tervezés, fejlesztés – környezetkímélő közlekedés (gyalogos, kerékpáros, tömegközlekedési rendszerek fejlesztése), közösségi célú városrehabilitációs tevékenységek (parkosítás);
  • Helyi termékeket, termelőket előnyben részesítő tevékenységek.

A felhívásra bármely hazai település jelentkezését várjuk, amennyiben szeretné a magyarországi KlímaSztár díjat elnyerni. Jelentkezni az önkormányzat éghajlatvédelmi tevékenységeinek bemutatásával lehet:

  • A honlapunkról letölthető formanyomtatvány három részének (Önkormányzat adatai, Települési klímaprofil és a Projekt bemutatása) feldolgozásával. Az egyszerűen kitölthető klímaprofil alapján ideális esetben – amennyiben a település az összes kapcsolódó lépést megtette – a következő oldalon egy klímacsillag rajzolódik ki. Ez a csillagdiagram grafikusan is segíti az önértékelést.
  • A projektet bemutató fényképeket kérjük, hogy a formanyomtatványhoz csatoltan küldjék el!

A KlímaSztár elnyerése anyagi díjazással nem jár, a nyertes települések elismerésül oklevelet és egy, a felhívás eszmeiség tükröző művészeti alkotást kapnak, melyet ünnepélyes rendezvény kereti közt nyújtunk át 2013 májusában. A díjazott települések részt vehetnek a 2014-es európai megmérettetésen. (A 2011-ben kitüntetett Mórahalom, Veszprém és Újszilvás közül Mórahalom és Veszprém a hazai díj után 2012-ben az európai kitüntetést is átvehette.)

Kérjük, hogy a kitöltött formanyomtatványt, mely letölthető a Szövetség honlapjáról, és a fényképeket legkésőbb 2013. március 31-ig juttassa el a klimasztar2013@gmail.com címre!

Bővebb tájékoztatás a felhívásról:
Magyarországi Éghajlatvédelmi Szövetség (Lajtmann Csaba) – 06 96/316-192; 06 30/232-6658
Részletek: www.eghajlatvedelmiszovetseg.hu
Villámposta: klimasztar2013@gmail.com