palyazatok.org

Pályázatok – Pályázatfigyelő – Pályázatírás

Könyvpara – kortársakról kamaszoknak

Vagy néha úgy érzed, hogy egyedül maradtál a gondjaiddal? Gyötör a szerelem, és nem találod a helyed? Mindig meg tudod oldani a konfliktusaidat a családoddal, a barátaiddal és a felnőttekkel? Itt az ideje, hogy olyan könyveket fogj a kezedbe, amiket Neked és Rólad írtak a velünk együtt élő kortárs szerzők! Nem fogod megbánni!
A vetélkedő során Nógrádi Gábor, Balázs Ágnes, Bosnyák Viktória, Lackfi János és Sohonyai Edit műveivel fogunk megismerkedni.
Könyvpara – kortársakról kamaszoknak címmel Fejér, Komárom-Esztergom és Veszprém megye könyvtárai 5+1 fordulós online vetélkedőt hirdetnek Közép-Dunántúl 5-8. osztályos tanulói számára. Az interneten zajló fordulókban a legjobb eredményt elérő csapatok egy székesfehérvári vidám döntőn mérhetik össze a tudásukat.
Az online fordulók 2013 októberétől 2014 februárig tartanak, a döntőt 2014 márciusában rendezzük.
A játékra max. 4 fős csapatok jelentkezését várjuk, melyek tetszőlegesen szerveződhetnek, a csapattagoknak nem kell osztály- vagy iskolatársaknak lenniük. A nevezéskor még az sem fontos, hogy barátok legyetek, a játék végére úgyis elválaszthatatlanok lesztek. Nevezési díj nincs.
A legjobb eredményt elérő csapatokat értékes jutalomban részesítjük.
Útmutató a vetélkedőhöz
A játék menete:
  • A vetélkedő 5 online fordulóból (2013. október – 2014. február) és egy Székesfehérváron rendezendő döntőből áll (2014. március)
  • A vetélkedővel kapcsolatos anyagok és feladatok a hónap elején www.vmk.hu/vetelkedo címen érhetők el.
  • A döntőbe az online fordulók során megyénként legjobb eredményt elérő 5-5 csapatot hívjuk meg. A döntőbe bejutottak számára az utazás megszervezéséről a játék meghirdetői gondoskodnak.
  • A döntőben semmilyen segédeszköz, így a játék során feldolgozott könyvek sem használhatók, a feladatokat az előző fordulók anyagaiból állítjuk össze.
  • Minden forduló 10 feladatból áll. A feladatok megoldása az egyes fordulókon belül bármikor abbahagyható és folytatható.
Jelentkezés:
  • A játékra max. 4 fős, felső tagozatos csapatok jelentkezését várjuk Fejér, Komárom-Esztergom és Veszprém megye területéről. A csapatok tetszőlegesen szerveződhetnek (a csapattagoknak nem kell osztály- vagy iskolatársaknak lenniük).
  • Nevezési díj nincs.
  • A játékba a 3. online fordulóig bármikor be lehet kapcsolódni.
Egyéb információk:
  • A játékról érdeklődni a szervező könyvtárakban lehet.
  • Az egyes fordulók értékelését, valamint a döntő zsűrizésének feladatait a megyei és városi könyvtárak munkatársai végzik.

Bővebben: http://www.mora.hu/hirek/2013/09/11/Felhiv%C3%A1s_K%C3%B6nyvpara_%E2%80%93_kort%C3%A1rsakr%C3%B3l_kamaszoknak