palyazatok.org

Pályázatok – Pályázatfigyelő – Pályázatírás

„KÖVETKEZŐ 30 ÉV” Pályázat társművészeti és közösségi programokra

A Mediawave Nemzetközi Film és Zenei Együttlét minden évében nagy hangsúlyt fektetünk a társművészeti, közösségi programokra is. Idén, e pályázat keretében keressük a bemutatni érdemes projekteket, csoportokat, egyéneket, akik a mostani speciális helyzetre/témánkra reflektálva hoznak új színt rendezvényünk programjai közé.

’KÖVETKEZŐ 30 ÉV’ téma: Vírus helyzet, új időpont, új helyszín, új fesztiváligazgató.

A 30. Mediawave Együttlét igazán rendhagyónak ígérkezik. De van, amihez a sok változás ellenére ragaszkodunk! A közösség építő-, kapcsolat teremtő-, ’aktív’ programokhoz, illetve a helyszínen, az együttlét vendégeinek szeme előtt létrejövő, alakuló projektekhez.

Mit hoz a KÖVETKEZŐ 30 ÉV nekünk? a Mediawave Együttlétnek? az embereknek? az állatoknak? a környezetnek? Magyarországnak? a világnak?

Előre mutató, jövőbe látó elképzelések, futurisztikus víziók megvalósulását várjuk a 30. Mediawave Együttlétre! Elsősorban olyanokat, amelyek nem igényelnek színpadot, komoly technikát, háttérszemélyzetet és pontos időzítést, azaz rugalmasan helyezhetők el az Együttlét szövetében.

Kategóriák:

  • Közösségi programok
  • képző-, ipar- és vizuális művészeti akciók
  • installációk
  • performance-ok
  • egyéb művészeti projektek

(a zenei projekteket fokozott szigorral szelektáljuk, mert zenei irányultságú fesztiválként abból telítve vagyunk)

Pályázók köre:

  • egyének
  • csoportok/társulatok/baráti körök/egyesületek stb.

Jelentkezési határidő: 2020. július 31.(péntek) 24:00

Elbírálás határideje: 2020. augusztus 10. – döntésünkről értesítést küldünk a pályázók által megadott email címre.

Díj:

  • Bemutatkozási lehetőség a 30. MEDIAWAVE Nemzetközi Film és Zenei Együttléten:
    • 2020. szeptember 17-19 Kiscsősz
    • 2020 szeptember 25-26 Mindszentkálla
  • Bronz/Ezüst/Arany karszalagot osztunk ki a kiválasztott alkotók között, amelyek különböző szintű belépési és fogyasztási lehetőségeket biztosítanak.

Jelentkezés:

  1. A pályázati anyag kategóriája, címe
  2. A közösségi program/projekt/alkotás részletes leírása, amely bemutatja a Következő 30 év téma megjelenését/szerepét/mikéntjét; az alkotás megvalósulásának folyamatát; a közönség – alkotás közti viszonyt;
  3. A pályázó adatai (név, elérhetőség, email cím, eddigi bemutatkozások, referenciák stb.)
  4.  Az alkotásról/akcióról/programról JPG formátumban, kép, terv, vázlat; amennyiben ez nem lehetséges a pályázóról/pályázókról egy fotó
  5.  Amennyiben a pályázott anyag szempontjából releváns, a kiválasztott helyszín megnevezése.

A kiválasztott pályázók terveit és képanyagát feltöltjük web- és facebook oldalunkra.

E-mail: flora@mediawave.hu
Az üzenet tárgya: Következő 30 év pályázat

Pályázati kiírás: „KÖVETKEZŐ 30 ÉV” Pályázat társművészeti és közösségi programokra