palyazatok.org

Pályázatok – Pályázatfigyelő – Pályázatírás

Közösségszervező pályázat civil szervezetek számára

Pályázati felhívás közösségszervezési programok megvalósítására, amelyek közösségi válaszokat kínálnak a helyi társadalmi és gazdasági folyamatok kihívásaira, aktív figyelemmel kísérik, ellenőrzik a helyi intézmények munkáját, biztosítják azok civil kontrollját.

Olyan programok kapnak támogatást, amelyek látható és a helyi közösség számára érezhető módon változást akarnak elérni és segítik a közösségi érdekérvényesítést. Átláthatóvá és elszámoltathatóvá tennék a helyi döntéshozók, intézmények (pl. oktatási, egészségügyi, közlekedési, kulturális) és szolgáltatások működését, a helyi adók felhasználását, a közbeszerzési eljárások tisztességét annak érdekében, hogy megteremtsék a döntéshozatalban való hatékony egyéni és csoportos részvétel lehetőségét, alakítsák a döntéseket, és ezáltal segítsék a szegénységben és kirekesztettségben élők érdekeinek érvényesülését is.

A felhívásra magyarországi, 10 000 főnél nagyobb városban működő civil szervezetek vagy önszerveződő, informális csoportok jelentkezhetnek.

A pályázat keretében olyan szervezetek, csoportok jelentkezését várjuk, melyek már rendelkeznek tapasztalattal, eredményekkel a társadalmi önszerveződés, érdekérvényesítés területén, és biztosítani tudják a támogatás elnyerése esetén főállású közösségszervező alkalmazását. A pályázóknak be kell mutatniuk azt a helyi problémát, problémakört, amelyre megoldást keresnek, és elképzeléseiket arról, miként tudnak hatékonyan fellépni a problémák megoldása érdekében, és a helyi probléma országos vetületét is ismertetniük kell.

Pályázatokat elsősorban vidéki városokból várunk.

Az elbírálás során továbbá előnyben részesülnek:

  • a szegénységben és kirekesztettségben élők bevonásával megvalósuló programok,
  • az ifjúság demokratikus részvételét erősítő, helyi fiatalok helyzetével, problémáival foglalkozó, fiatal szervezőkre és vezetőkre épülő kezdeményezések,
  • továbbá olyan programok, melyek a nemek közötti különbségeket is figyelembe veszik, helyi női vezetőkre koncentrálnak, illetve a problémák meghatározásánál a nemek közötti különbségeknek is jelentőséget tulajdonítanak.

A szervezeteknek, csoportoknak nyújtott támogatás keretében, a kiválasztott 13-16 közösségszervezési program közösségszervezőjének a Civil Közösségi Alap fedezi képzésének költségeit, továbbá 1 éves időtartamra a magyar átlagfizetésnek megfelelő személyi költségeit és a szervezéshez szükséges programköltségek egy részét.

A pályázatok leadásának határideje: 2016. június 5.

További információ és adatlap kérése:
kozossegszervezes@cka.hu

A pályázat kiíró weboldala: Közösségszervező pályázat civil szervezetek számára