palyazatok.org

Pályázatok – Pályázatfigyelő – Pályázatírás

Kutatók Éjszakája 2011 Felhívás program megtartására vagy program szervezésére

kutatók éjszakája 2011A Tempus Közalapítvány várja kutatók és kutatással foglalkozó intézmények javaslatait program megtartására a Kutatók Éjszakáján!

Egész Európában egy napon, 2011. szeptember 23-án tartják az európai Kutatók Éjszakáját. Az egész éjszakás, az Európai Bizottság támogatásával megvalósuló fesztivál-jellegű eseménysorozat célja a kutatói életpálya és a tudomány népszerűsítése, valamint a tudomány közelítése a társadalomhoz.
2011-ben is a Tempus Közalapítvány az egyik koordinátora a magyarországi rendezvényeknek, melyek során 19 felsőoktatási intézménnyel és kutatóintézettel működik együtt.

További információkat a Kutatók Éjszakájáról a www.kutatokejszakaja.hu honlapon találhatnak.

Az eseményhez kapcsolódóan a Tempus Közalapítvány várja kutatók és kutatással foglalkozó intézmények javaslatait előadás, műhely, interaktív program, kiállítás megtartására a Kutatók Éjszakáján. Fontos, hogy legyen olyan (pl. személyes bemutatkozó) eleme is a felajánlott programnak, amely hozzájárulhat a rendezvény azon céljához, hogy népszerűsítsük a kutatói életpályát.

A programpontok várt felépítése:
A programok 30 percesek, felépítésük alapesetben a következő:
– 10 perc bemutatkozás, bevezető előadás, szóbeli áttekintés, stb.
– 20 perc interaktív bemutató

A javaslatot, kérjük, a mellékelt nevezőlapon juttassák el Lőw Lindának a linda.low@tpf.hu címre. Az e-mail „tárgy” mezőjében, kérjük, tüntessék fel: „Kutatók Éjszakája 2011 – programjavaslat”!
A beküldött anyag mellé csatoljanak kísérőlevelet az alábbi adatokkal: az előadás/program címe, az előadó/szervező neve, életkora, telefonszáma, e-mail címe, postai címe.
Győződjön meg arról, hogy a beküldött anyag szellemi tulajdonjoga az Öné!
A hiányos adatokkal beérkező javaslatokat sajnos nem tudjuk figyelembe venni.
A programok megszervezéséért tiszteletdíjat sajnos nem tudunk fizetni, de a felmerülő anyagköltségeket szükség esetén támogatjuk.

Beküldési határidő: 2011. augusztus 5. (a beérkezés napja)

A budapesti központi programsorozat végleges programját a Kutatók Éjszakáját szervező intézmények állítják össze. A jelentkezőket e-mailben értesítjük az eredményről 2011. szeptember 1-ig.

Letölthető dokumentum

Nevezési lap

Forrás: http://www.tpf.hu/