palyazatok.org

Pályázatok – Pályázatfigyelő – Pályázatírás

Magyar-kínai TéT 2011-2012

nkth pályázatokA Kutatási és Technológiai Innovációs Alapról szóló 2003. évi XC. Törvény (Atv) 8. § (1)e) (2) c) alapján a Nemzeti Kutatási és Technológiai Hivatal pályázatot hirdet a Magyar Köztársaság és a Kínai Népköztársaság közötti kormányközi tudományos és technológiai együttműködés keretében kutatás-fejlesztési projektek kutatócseréjének támogatására. A támogatás nyílt pályázati rendszerben, a magyar – kínai kormányközi TéT együttműködési program keretében történik.

Támogatást kaphatnak: Költségvetési körbe tartozó szervezetek (kutatóintézetek, oktatási intézmények stb.), jogi személyiségű és jogi személyiség nélküli gazdasági társaságok, szövetkezetek, jogi személyiségű non-profit szervezetek, akik a természet-, az orvos-, a mezőgazdasági és a műszaki tudományok területén tervezik az együttműködést.

Nem pályázhat, illetve nem részesülhet támogatásban:

  • az a szervezet, amely csődeljárás, felszámolási eljárás, végelszámolás alatt áll;
  • adott pályázat megjelentetését megelőzően az Alap vagy az Atv. 16. §-ának (2) bekezdésében foglalt (cél) előirányzatok terhére kiírt pályázatokban valótlan vagy megtévesztő adatot szolgáltatott, illetve az elnyert pályázat alapján kötött szerződést – neki felróható okból – maradéktalanul nem teljesítette;
  • a 60 napot meghaladó, lejárt köztartozás van;
  • az Alappal, illetve az Atv. 16. §-ának (2) bekezdésében foglalt (cél) előirányzatokkal szemben 60 napot meghaladó lejárt fizetési kötelezettséggel rendelkezik.

A pályázatokat legkésőbb 2009. december 31-i  feladási határidővel kérjük az alábbi címre postán beküldeni:
TéT Alapítvány
Budapest
Pf. 38
1255
A borítékra kérjük ráírni:
Magyar – kínai kétoldalú TéT pályázat
A faxon beküldött pályázatokat nem tudjuk elfogadni.
A pályaműveket elektronikus formában (csatolt Word dokumentumként, egyetlen fájlba szerkesztve) az alábbi címre kérjük beküldeni (A Tárgy mezőbe szíveskedjenek beírni az „CN” szócskát):
bilat@tetalap.hu
peter.judak@nkth.gov.hu

Támogatás futamideje: 24 hónap

Letölthető dokumentumok: