palyazatok.org

Pályázatok – Pályázatfigyelő – Pályázatírás

Magyar multi program kis- és középvállalkozásoknak

A Magyar multi program a nagy növekedési potenciállal bíró, innovatív és exportképes termékeket vagy szolgáltatásokat előállító kis- és középvállalkozások megerősítését célozza.

A kormány célja, hogy a magyar gazdaság növekedésének üteme a következő években is legalább két százalékponttal haladja meg az európai uniós átlagot.

Az ITM  olyan vállalkozások közreműködését várja, amelyek négy nagy területen huszonkét témakörben képesek tudást átadni.

A területek közül kiemelt a műszaki termék- és szolgáltatásfejlesztés, amellyel szélesebb körben érhetnek el vevőket a cégek. Fontos e a márka- és arculatépítést, mely a vállalatok versenyképességét növelheti a nemzetközi piacokon is. A programban a vállalkozásoknak nyújtott stratégiai és vállalati tanácsadással azok pénzügyi tudatosságát növelik, a folyamat- és menedzsmentfejlesztéssel pedig azt szolgálják, hogy a vállalatméret növekedésével a cégek új tudást vonhassanak be.

A Magyar multi programban történő tudásátadásra csaknem egymilliárd forint, a cégek fejlesztési terveire pedig több mint tizenhárom milliárd forint áll rendelkezésre.

A Magyar multi program a kis- és középvállalkozásoknak szól, de vannak olyan, már most nagyvállalatnak számító magyar vállalkozások, amelyek a Magyar Nemzeti Bank növekedési kötvényprogramjából részesülhetnek forrásokból fejlődésükhöz.