palyazatok.org

Pályázatok – Pályázatfigyelő – Pályázatírás

Megaberuházás Kazincbarcikán EU támogatással

umft pályázatA rendszerváltoztatás  óta Kazincbarcika legjelentősebb fejlesztése indul meg ebben az esztendőben az Európai Unió támogatásával. Ennek egyik kiemelkedő beruházása Kazincbarcika belvárosának a megújítása. Szitka Péter Kazincbarcika polgármestere arról beszélt: a fő utca, az Egressy út, az ebből nyíló terek, az ehhez  kapcsolódó támogató projekt a piac  felújítása, a volt általános iskola épületéből kialakítandó új ügyfélszolgálati központ létrehozása több mint egy milliárd forint. A megaberuházáshoz 791 millió forintot  Európai Unió pályázatán  nyert a város.

Szitka Péter úgy látja: ez a megaberuházás valamennyi kazincbarcikait pozitívan érint majd. Nemcsak ezért nagy öröm az elnyert támogatás, hanem azért is, mert 2006 óta a projekten dolgozók – Sztupák Péter Kazincbarcika alpolgármestere vezetésével- nagyon sokat tettek azért, hogy ez a siker létrejöjjön. Az elmúlt évek jó döntései, az önkormányzat gazdálkodása pedig lehetővé tette, hogy biztosítsa a város a beruházáshoz a 131 millió forintos önrészt.

Egy modern kisváros képe rajzolódik majd ki a belváros teljes felújítása után. Az Egressy út és a hozzá kapcsolódó tereken egységes burkolat, járda és teraszrendszer jön létre. Felújítják a  közterületi műalkotásokat, egységes utcabútorokat helyeznek majd el. A tereket vizes látványelemek, virágkazetták teszik szemet gyönyörködtetővé, de megújulnak és bővülnek majd a zöld felületek. A felújított területek úgynevezett forgalomcsillapított övezetekké válnak. Javítják a gyalogos közlekedés feltételeit, tehermentesítő utakat hoznak létre, parkolókat alakítanak ki.

A fejlesztés másik nagy eleme a volt Újvárosi Téri Általános Iskola  épületének Ügyfélközpont és Szolgáltató Házzá történő átalakítása lesz. Kazincbarcikán eddig nem volt lehetőség arra, hogy az ügyfélkapcsolatokat ellátó irodák egy épületben helyezkedjenek el. A különféle szolgáltatások a város több pontján található épületekben kereshették fel a kazincbarcikaiak. Pályázati segítséggel 2010 végére igy egy helyen, az új Ügyfélközpontban működik majd a Városi Gyámhivatal, a Szociális és Gyermekvédelmi Osztály, az Ügyfélszolgálati Osztály, a Közterület Felügyelet, az Adócsoport. Ebben az épületben kapnak majd helyt a város és térségi közműszolgáltatók ügyfélszolgálati irodái is.

Az ügyfélbarát megoldások is tartalmaz a projekt. Például az ügyintézés gyorsaságát szabad hozzáférésű terminálok segítik majd, a mozgássérülteknek és más fogyatékkal élőknek külön ügyintézői pontot alakítanak ki. A kisgyermekes ügyfelek részére pedig családbarát környezetet biztosító elemeket helyeznek el.

Nemcsak tárgyi fejlesztések valósulnak meg a projektben, hanem közösség építő, lakossági környezetfejlesztő akciókat is indítanak. Kapcsolódik még a programhoz egy munkanélküliek képzése és foglalkoztatása program, akik majd a  felújított városrész karbantartásáért lesznek felelősök.

Ahhoz hogy még tovább tudjon lépni Kazincbarcika, a program arra is ad lehetőséget, hogy elinduljon egy városmarketing projekt. Ennek keretében különféle marketing eszközök segítségével a befektetési , kulturális és programlehetőségeket népszerűsítik majd határokon belül és kívül.

Szitka Péter arról beszélt: jövő tavasszal  a város három pontján a belvárosban , Herbolyán és a Mikszáth Kálmán – Veres Péter lakótelepen körülbelül  egyszerre indulnak el a fejlesztések.  De ebben az esztendőben kezdenek hozzá a Pollack Mihály Úti Általános Iskola és az Árpád Fejedelem Téri tagiskola épületeinek a teljes rekonstrukciójához.  A fejlesztések várhatóan  2011 tavaszára fejeződnek be, igy aki akkor Kazincbarcikán jár, egy fejújított várossal  találkozhat  majd.
www.kazincbarcika.hu