palyazatok.org

Pályázatok – Pályázatfigyelő – Pályázatírás

Mikro-, kis- és középvállalkozások kapacitásbővítő beruházásainak támogatása

szechenyi 2020Megjelent a mikro-, kis- és középvállalkozások kapacitásbővítő beruházásainak támogatása című felhívás. A  támogatásra rendelkezésre álló tervezett keretösszeg szabad vállalkozási zónának minősülő településen megvalósuló fejlesztések esetén 10 milliárd forint, a szabad vállalkozási zónán, valamint a Közép-magyarországi régión  kívül megvalósuló fejlesztések esetén szintén 10 milliárd forint.

A támogatási kérelmek benyújtása 2015. július 8-tól 2017. július 10-ig lehetséges.

A pályázat kódszáma: GINOP 1.2.2-15

A pályázat célja:
A hazai gazdaság hosszú távú fenntartható növekedésének biztosítása érdekében kiemelten fontos a vállalkozások növekedési és foglalkoztatási potenciáljának javítása, gazdasági teljesítményének erősítése, amelyet azonban hátráltat a KKV szektor hagyományos tőkehiánya, valamint az ebből adódó elavult eszköz- és infrastrukturális ellátottsága. A Felhívás célja a KKV-k fejlődésének, gazdaságban betöltött szerepének, piaci pozíciójának erősítése, munkahelyek megtartását eredményező beruházások támogatása, a területi különbségek csökkentése, a térségi felzárkóztatás és a helyi gazdaság megerősítése.

A rendelkezésre álló forrás
A Felhívás meghirdetésekor a támogatásra rendelkezésre álló tervezett keretösszeg a 27/2013 (II.12.) Korm. rendelet alapján szabad vállalkozási zónának minősülő településen megvalósuló fejlesztések esetén 10 milliárd Ft, a szabad vállalkozási zónán, valamint a Közép-magyarországi régión kívül megvalósuló fejlesztések esetén szintén 10 milliárd Ft. A támogatott támogatási kérelmek várható száma: 1000-2000 db.

Támogatható tevékenységek bemutatása
a) Új eszköz beszerzése – kötelező projektelem
b) Az anyagmozgatáshoz és/vagy raktározáshoz és/vagy csomagoláshoz kapcsolódó új eszköz beszerzése – önállóan nem támogatható projektelem
c) Az új eszköz működtetéséhez szükséges infrastrukturális és ingatlan beruházás – önállóan nem támogatható projektelem
d) Információs technológia-fejlesztés: kizárólag az új berendezéshez kapcsolódó új informatikai eszközök és szoftverek – önállóan nem támogatható projektelem
e) Online megjelenés: domain név regisztráció és hozzá tartozó webtárhely, honlapkészítés – önállóan nem támogatható projektelem
f) Az új eszköz beszerzéséhez kapcsolódó gyártási licenc, gyártási know-how beszerzések – önállóan nem támogatható projektelem

A projekt területi korlátozása

  • Nem támogathatóak a Közép-magyarországi régió területén megvalósuló projektek.

A fejlesztés megvalósulásának helyszíne a támogatást igénylő bejegyzett magyarországi székhelye, telephelye vagy fióktelepe lehet. A megvalósulási helynek a támogatási kérelem benyújtásáig kell
bejegyzésre kerülnie. A támogatott fejlesztéseket (beleértve az informatikai fejlesztéseket) a támogatást igénylő köteles a megvalósítás helyszínén üzemeltetni.

Önerő
A támogatást igénylőnek legalább a projekt összköltségének az igényelt támogatási összeggel csökkentett részét kitevő önerővel kell rendelkezni.

A támogatást igénylőnek legalább a projekt elszámolható összköltségének 25%-át kitevő igazolt saját forrással kell rendelkeznie.

A Felhívásra támogatási kérelmet nyújthatnak be:
1. mikro-, kis-, és középvállalkozások

2. jogi forma szerint:
a) kettős könyvvitelt vezető jogi személyiségű gazdasági társaságok,
b) SZJA hatálya alá tartozó egyéni vállalkozók, egyéni cégek
c) szövetkezetek.

A támogatási kérelmek benyújtása 2015. július 08-től 2017. július 10-ig lehetséges.

A támogatás formája: vissza nem térítendő támogatás

A támogatás mértéke, összege

Az igényelhető vissza nem térítendő támogatás összege: minimum 5.000.000 Ft, maximum 50.000.000 Ft. Az egy teljes (365 napos), lezárt üzleti évvel nem rendelkező vállalkozások esetén15 az igényelhető támogatás összege legfeljebb 10.000.000 Ft lehet.

Letölthető dokumentumok

Csatolt dokumentumok letöltése egyben

Ha további információkra van szüksége, forduljon bizalommal a Széchenyi 2020 ügyfélszolgálathoz a 06 40-638-638 telefonszámon, ahol hétfőtől csütörtökig 8 órától 16 óráig, pénteken 8 órától 14 óráig fogadják hívását.
Kérjük, kövesse figyelemmel a Felhívással kapcsolatos közleményeket a www.szechenyi2020.hu oldalon, ahol a Széchenyi 2020 ügyfélszolgálat elektronikus elérhetőségeit is megtalálhatja.