palyazatok.org

Pályázatok – Pályázatfigyelő – Pályázatírás

MOL Tehetségtámogató Program Művészet-tudomány

ujeuropa-alapitvany pályázatA pályázat fiatal művészek, tehetséges zenészek és ifjú kutatók fejlődését segíti. Számukra egy hangszer megvásárlása, az előadásokra, tudományos versenyekre való felkészüléshez szükséges eszközök biztosítása, vagy egy-egy verseny, kurzus útiköltségeinek támogatása jelenti általában a legnagyobb segítséget. Örömmel közreműködünk abban, hogy tehetségük kibontakoztatásával ezek a gyerekek ne csak saját, hanem környezetük fejlődéséhez, gazdagításához is hozzájárulhassanak.

Pályázhatnak: 10-18 éves magyarországi általános és középiskolás diákok, diákcsoportok, ifjúsági csoportok, amelyek országos vagy nemzetközi versenyeken, kiállításokon kiemelkedő teljesítményt értek el eddig, és szakmai fejlődésükhöz további támogatásra van szükség.

Pályázni az alábbi célokra lehet: eszközvásárlásra, amely az országos és nemzetközi versenyekre való felkészülést, a szakmai fejlődést segíti, vagy útiköltség-térítéshez, amely segíti a pályázók eljutását a hazai és nemzetközi versenyekre, kiállításokra, valamint az azokra felkészítő szakkörökre, táborokra.

Kik pályázhatnak?

  • egyéni (vagy páros) pályázatot nyújthatnak be, akik
  • rendelkeznek magyar állampolgársággal, állandó magyarországi lakhellyel és magyarországi közoktatási intézményben folytatják tanulmányaikat
  • 10. életévüket legalább ebben az évben betöltik vagy 18. életévüket legfeljebb 2014-ben töltik be, ill. 18. életévüket már betöltötték, de még középiskolás tanulók lesznek a 2014-2015-ös tanévben és még nem tettek érettségit.
  • csoportos pályázatot nyújthatnak be iskolai csapatok, csoportok (pl. színjátszó-kör, kórus, tudományos vetélkedősorozaton induló csapat, állandó szakköri csoport stb.).

A pályázat benyújtási határideje (a postai bélyegző dátuma számít): 2014. szeptember 30.

A pályázati támogatásokról a végső döntést az Új Európa Alapítvány kuratóriuma hozza meg legkésőbb 2014. november végéig. Az eredményről minden pályázót írásban értesítünk. A pályázat elbírálásánál az eddig elért eredményeket vesszük figyelembe, illetve előnyös elbírálásban részesül az a pályázó, akinek anyagi és családi körülményei ezt indokolják.

A támogatást az alábbi időszakban lehet felhasználni: 2014. szeptember 1 – 2015. augusztus 31.

A pályázatot mellékleteivel együtt egy példányban kell postára adni az alábbi címre:

Új Európa Alapítvány, 1431 Budapest, Pf. 180.

Kérjük, a borítékra írják rá: MOL Tehetségtámogató program 2014 Művészet-tudomány.

A MOL továbbra is segíti a 18.

életévüket már betöltött korábbi nyertes pályázóinkat, a Tehetségtámogató Klasszis program keretében.

Letölthető dokumentumok:

Pályázati felhívás – MOL Tehetségtámogató Program Művészet-Tudomány kategória
Pályázati űrlap
1. sz. melléklet – Költségvetés
2. sz. melléklet – Eredmények
3. sz. melléklet – Tanár nyilatkozata
4. sz. melléklet – Média megjelenések

Gyakran ismételt kérdések

LINK: MOL Tehetségtámogató Program Művészet-tudomány