Nanoevents – művészeti pályázat

Szeretnél megvalósítani egy kisléptékű kulturális projektet, de a koronavírus miatt nem mersz belevágni? Gondban vagy hogyan mutathatod be alkotásod vagy kreatív tevékenységed, amikor a kulturális intézmények zárva tartanak? A COVID-19 sajnos megakasztotta a legtöbb művészeti kezdeményezést. Ezen a helyzeten próbál most egy kicsit segíteni a Kápolna co-space a Holland Nagykövetség támogatásával.

A NANOEVENTS városi eseménysorozat nyílt pályázatának keretében most olyan művészeti kezdeményezéseket keresünk, amelyek kisléptékű, izgalmas projektek bemutatását célozzák, és szabadtéren vagy kisebb alapterületű zárt helyszínen, a tömegrendezvényekre vonatkozó hatályos rendelkezések betartásával is megvalósíthatók.

>> Ki pályázhat?

Bármilyen jogi státuszú kezdeményezés, szervezet, csoport vagy magánszemély pályázhat különböző művészeti területekről, legyen szó színházi, filmes, zenei, irodalmi, tánc, képző- vagy iparművészeti ötletről.

>> Mit keresünk?

Olyan megoldásokat, amelyek merészek, magas művészeti értékkel rendelkeznek és bemutatásuk innovatív módon reagál a járvány miatt leszűkült művészeti terek problematikájára.

A nemzetközi zsűri által legjobbnak ítélt 3 pályamű egyenként 160.000 Ft támogatást kap megvalósításához.

Pályázati határidő: 2020.10.12. éjfél
Pályázati feltétek: www.kapolna.org/news

/// ENGLISH ///

Do you have a small scale but exciting cultural project? Are you afraid of starting it because of the coronavirus? Are you concerned about presenting your project while cultural institutions are being closed?

COVID-19 has unfortunately stopped most artistic initiatives. In this situation, Kápolna co-space in close collaboration with the Embassy of the Netherlands in Budapest is trying to help artists by launching a call for proposal to support artistic projects on a small scale.

>> Who can apply?

Any initiative, organization, group or individual with legal status can apply. Projects are welcome from all fields of art, such as theater, film, music, literature, dance, fine and applied arts.

>> What are we looking for?

We are looking for micro-scale art projects that are created in collaboration, linked to special locations in Budapest and can be carried out outdoors or in a small indoor space, in compliance with the current provisions related to COVID-19.

3 projects selected by an international jury will receive a financial support of HUF 160,000 for their implementation.

Deadline: 2020.10.12 midnight
Terms of application: www.kapolna.org/news

——–

K Á P O L N A

Kápolna is offering space for innovative and collaborative minds who are searching for new collaboration possibilities between economic, social, business and art initiatives.

A 2020 őszén nyitó pasaréti Kápolna olyan kreatív projekteknek ad otthont, melynek szervezői egymás tudását kiegészítve új utakat keresnek gazdasági, társadalmi, üzleti és művészeti kezdeményezések összekapcsolására a kölcsönös stratégiai kooperációkra alapuló co-business modell szellemében.

 

További pályázatok