palyazatok.org

Pályázatok – Pályázatfigyelő – Pályázatírás

Négy környezetvédelmi nagyprojektet kiemelt jelentőségű beruházásnak nyilvánítottak

A kormány döntött arról, hogy négy uniós környezetvédelmi nagyprojektet kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánít. A döntés értelmében a nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű beruházások megvalósítása gyorsabb és egyszerűbb lesz, hónapokkal rövidülnek a közigazgatási hatósági eljárások. A Ráckevei-Soroksári Duna-ág, a Kis-Balaton és a Duna projekt, valamint és Tisza hullámtér projekt a Környezet és Energia Operatív Program (KEOP) pályázati forrásaiból valósul meg, 85%-os uniós és 15%-os hazai költségvetési támogatásból. A zöldtárcához tartozó Vízügyi és Környezetvédelmi Központi Igazgatóság (VKKI) két vízminőség-védelmi és két árvízvédelmi nagyprojektjének együttes értéke több mint 82 milliárd forint. A pályázatok előkészítés alatt állnak, második fordulóra várhatóan a nyár folyamán nyújtják be őket – jelentette be Szabó Imre környezetvédelmi és vízügyi miniszter.

Annak érdekében, hogy az Európai Uniós támogatásból finanszírozott, nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű beruházások megvalósítása gyorsabb és egyszerűbb legyen, a közigazgatási hatósági eljárások lerövidüljenek, a kormány kiemelt jelentőségű üggyé nyilváníthatja a legalább 3 milliárd forint teljes költségigényű vagy legalább 250 új munkahely megteremtését biztosító, egyedi kormánydöntéssel megítélt támogatásból megvalósítandó projekteket. Erre azért van szükség, mert az uniós pályázati keretek lehívása és felhasználása sok esetben szűk határidőhöz kötött, és az építésügyi engedélyezési eljárások felgyorsításával biztosított lesz, hogy hazánk a lehető legjobban kihasználja az uniós forrásokat.

A kiemelt jelentőségűvé nyilvánított ügyek esetében a hatósági eljárásoknál a kérelmet soron kívül kell elbírálni, az ügyintézési határidő legfeljebb 60 nap lehet. Ha az építtető ezt kezdeményezi, a szakhatóságok és közműszolgáltatók 8 munkanapon belül egyeztetést tartanak és tájékoztatják az építtetőt a kérelem elbírálásához szükséges követelményekről. A kiemelt jelentőségű ügyekben az elsőfokú határozat elleni esetleges fellebbezéseket soron kívül – de legfeljebb 30 napon belül – bírálják el (2006. évi LIII. tv.). Így a közigazgatási eljárások hónapokkal, az esetleges bírósági eljárások akár fél évvel is rövidülhetnek. A hatósági eljárások gyorsítása mellett a döntések szakmai megalapozottsága és az érdekeltek jogainak védelme is biztosított.
(KVVM)