Nem vagy egyedül! Pályázat szakemberek, hallgatók és mozgássérült emberek számára

A mozgássérült emberekkel foglalkozó szakemberek – gyógytornászok, konduktorok, gyógypedagógusok, fejlesztő pedagógusok, szociális szakemberek – a fogyatékos emberek önálló életvitelének elősegítésére és a velük való együttműködésre tették fel az életüket. A Mozgássérült Emberek Rehabilitációs Központja és a hozzá tartozó Guruló műhelyhálózat ugyanezért dolgozik. Hiszünk abban, hogy összefogva, egymást segítve még többet tehetünk. Közös pályázat szakembereknek és mozgássérült embereknek! Segítünk, hogy segíthess!

Pályázat célja:A szakembereknek vagy hallgatóknak lehetőség szerint egy mozgássérült emberrel közösen kell pályázatukat benyújtaniuk. A pályaműben esszé formájában, fényképekkel illusztrálva írják le a mozgássérült ember hátterét, élettörténetét, illetve olyan céljait, melyeknek megvalósulásában segítséget jelenthetnek a Guruló műhelyhálózat szolgáltatásai. Együtt fogalmazzák meg, hogy a mozgássérült embernek életminősége javítása érdekében milyen eszköz(ök)re van szüksége, illetve a saját környezetében, vagy meglévő eszközeiben milyen átalakításokat igényelne.

Pályázatot nyújthatnak be: Mozgássérült emberekkel foglalkozó oktatási, szociális és egészségügyi intézményekben dolgozó szakemberek vagy mozgásfejlesztést, mozgásszervi rehabilitációt felsőoktatási intézményben tanuló hallgatók, mozgássérült emberekkel közösen, Magyarország területén belül.

jak:

Szakember és hallgató díja: 1-1 főre szóló belépő 2 napra (szállással) az Orvosi Rehabilitáció és Fizikális Medicina Magyarországi Társasága XXXI. Vándorgyűlésére, valamint 50 ezer forint.

A mozgássérült pályázó díja: A Guruló műhelyhálózat által felajánlott eszköztámogatás, valamint szervizszolgáltatás 50 ezer forintértékben.

A pályázat időtartama: 2012. február 13. – 2012. március 12.

A pályázat beadásának határideje: 2012. március 12.

Letölthető dokumentumok

Letölthető pályázati felhívás

Letölthető hozzájáruló nyilatkozat

 

A pályázat benyújtásának módja: A pályázati anyagot (az igazolást és nyilatkozatot szkennelve) a következő email címre kérjük eljuttatni:

info@gurulo.hu

További Információ:

Gyulai Dávid
hálózati referens
gyulai.david@merek.hu
+36 20 554 9976

 

Bővebben: http://www.gurulo.hu