palyazatok.org

Pályázatok – Pályázatfigyelő – Pályázatírás

NKA Fotóművészeti Szakmai Kollégium pályázat

nka pályázatokA Fotóművészeti Szakmai Kollégium pályázatot hirdet a tárgykörébe tartozó 2011. január 1.–2011. december 31. között kiadásra kerülő hagyományos és internetes folyóiratok megjelentetésére.

A támogatás forrása a Magyar Köztársaság 2010. évi költségvetéséről szóló 2009. évi CXXX. törvény 1. sz. melléklete szerint: LXVII. Nemzeti Kulturális Alap fejezet. A kifizetés módja vegyes finanszírozás, a támogatási szerződés szerinti kifizetési ütemezésben.
A támogatás formája: vissza nem térítendő támogatás. A meghirdetésre kerülő témákban a kollégium nevezési díj, illetőleg önrész kötelezettséget nem ír elő.

Altéma kódszáma
: 1801

A pályázaton hazai bejegyzésű, valamint határon túli magyar nyelvű, hagyományos, vagy internetes folyóirat tulajdonosa vagy kiadója vehet részt, a főszerkesztő – felelős szerkesztő – ellenjegyzésével.

Tervezett keretösszeg: 21 millió forint.

I. Hagyományos folyóiratok

A pályázónak csatolnia kell:

  • a lapbejegyzés másolatát,
  • határon túli folyóirat esetében a lapbejegyzés hitelesített magyar fordítását (amennyiben a 2010. évre nem volt NKA által támogatott folyóirat-pályázata),
  • az utolsó megjelent lapszámot,
  • új lap indítása esetén egy példány próbaszámot, a tervezett lap céljainak, megjelenési ütemtervének, költségvetésének, továbbá a terjesztés módjának ismertetésével, a célközönség bemutatásával,
  • a folyóirat-betétlapot, amelynek minden sorát kötelező kitölteni a betétlaphoz tartozó kitöltési útmutató alapján
  1. A lap 2011. évi megjelentetésére csak egy kollégiumtól kérhet támogatást. Több kollégiumhoz benyújtott igény esetén minden pályázat érvénytelen! Lásd melléklet!
  2. Támogatás csak olyan lap esetében adható, amely lap megjelenésének száma eléri az évi négy alkalmat!
  3. Összevont lapszám beszámítása csak a havonta megjelenő folyóiratok esetében lehetséges, legfeljebb egyszer, amennyiben az összevont lapszám terjedelme eléri, vagy meghaladja adott évi átlagos normál lapszám terjedelmének 160%-át.
  4. A jelentős költségnövekedést (több mint 10% a 2010 évi adatokhoz képest) és a 40% feletti remittenda arányát írásban kell indokolni. A 40% feletti remittenda sorsáról nyilatkozni kell (visszagyűjtés, újra értékesítés, ingyenes szétosztás stb.)
  5. A tematikus lapszámok, az évkönyv és az intézményi hírlevél típusú termékek jelen felhívás keretében nem kerülnek támogatásra.

Felhívjuk a pályázók figyelmét, hogy pályázni csak a folyóirat közvetlen előállítási költségeire (folyóirat-betétlap 34. sora) lehet.
A kollégium az igényelt támogatási összeget a körülmények figyelembevételével csökkentheti.
A kollégium kiemelten támogatja a hagyományos folyóiratok internetes megjelentetésére történő áttérését.

A támogatott folyóiratok első vagy hátsó borítójukon (B1, B4) kötelesek feltüntetni az NKA érvényes logóját, amely az NKA honlapjáról (www.nka.hu) letölthető.

A kollégium az alábbi költségjogcímeket támogatja (betétlap 31.-33. sor):

  • szerzői honorárium (írói, illusztrátori, fotó), és járulékai
  • szerkesztői honorárium és járulékai,
  • szerzői jogdíjak,
  • fordítói, lektorálási honorárium és járulékai
  • nyomdai előkészítési munkák az alábbi jogcímekre:
      • szövegbevitel (írás), képbevitel, szkennelés
      • kiadványszerkesztés, tördelés,
      • képfeldolgozás (szerkesztés, optimalizálás),
      • korrektúra,
  • nyomdaköltség (tényleges nyomdaköltség – nyomdaszámla).

Támogatás főfoglalkozásúak munkabéreire, és annak járulékaira, valamint rezsiköltségre nem igényelhető és nem számolható el!

A fentiektől eltérő költségnemeket a pályázónak indokolnia kell!

Amennyiben a folyóiratnak hozzáférhető internetes formája is van, és ahhoz is kér támogatást, akkor külön pályázatot kell benyújtania (új pályázati adatlappal és betétlappal).

A támogatás összege visszaigényelhető általános forgalmi adóra nem használható fel.

II. Internetes folyóiratok

A pályázathoz csatolnia kell:

  • a folyóirat hozzáférhető web-címét,
  • a honlapról készült utolsó printeket
  • folyóirat-betétlapot, amelynek minden sorát kötelező kitölteni a betétlaphoz tartozó kitöltési útmutató alapján
  • Az internetes folyóirat 2011. évi megjelentetésére csak egy kollégiumtól kérhet támogatást. Több kollégiumhoz benyújtott igény esetén minden pályázat érvénytelen! Lásd melléklet
  • A jelentős költségnövekedést (több mint 10% a 2010. évi adatokhoz képest) arányát írásban kell indokolni.

Felhívjuk a pályázók figyelmét, hogy pályázni csak a folyóirat közvetlen előállítási költségeire (folyóirat-betétlap 34. sora) lehet.

A kollégium az igényelt támogatási összeget a körülmények figyelembevételével csökkentheti.

A kollégium az alábbi költségjogcímeket támogatja:

  • szerzői honorárium (írói, illusztrátori, fotó) és annak járulékai,
  • szerkesztői honorárium és járulékai,
  • szerzői jogdíjak,
  • fordítói, lektorálási honorárium és annak járulékai
  • előkészítési munkák az alábbi jogcímekre:
    • képfeldolgozás (szerkesztés, optimalizálás),
    • szövegbevitel (írás), képbevitel, szkennelés,
    • korrektúra,
  • kódolás (HTML nyelvre) (adatfeltöltés),
  • publikáció megjelentetés (szolgáltatás).

Támogatás főfoglalkozásúak munkabéreire és annak járulékaira, valamint rezsiköltségre nem igényelhető és nem számolható el!

A fentiektől eltérő költségnemeket a pályázónak indokolnia kell!

A támogatás összege visszaigényelhető általános forgalmi adóra nem használható fel.

A pályázathoz kötelezően benyújtandó betétlap költségvetését az adatlapon tett áfanyilatkozatnak megfelelően kell kitölteni.

A pályázatok 1 példányban 2010. október 29-ig beérkezően nyújthatók be kizárólag postai úton  az NKA Igazgatóságának levelezési címére. (H – 1388 Budapest, Pf. 82).
A határidőn túl érkező pályázatok érvénytelenek.

Pályázattal kapcsolatban felvilágosítást telefonon a (36-1) 327-4444 számon kaphatnak.