palyazatok.org

Pályázatok – Pályázatfigyelő – Pályázatírás

Norvég Alap ösztöndíj – szakmai látogatás pályázat

Norvég Alap pályázatokMegjelent az EGT Finanszírozási Mechanizmus 2009-2014 HU08 Ösztöndíj programjának Szakmai látogatás című pályázati felhívása.

Megjelent a Szakmai látogatás című pályázati felhívás, melynek során a résztvevők kapcsolatot építhetnek, illetve meglévő kapcsolatot ápolhatnak a donor országok releváns intézményeivel, a pályázati felhívásban meghatározott célok elérése érdekében.

Az Ösztöndíj program teljes időtartama alatt 52 562 euró használható fel ebben a pályázati akcióban. (Amennyiben további források válnak elérhetővé – pl. átcsoportosítás egyéb pályázati akciók keretéből, úgy ez az összeg változhat.) A program forrásait az EGT Finanszírozási Mechanizmus, és Magyarország központi költségvetése biztosítja.

A Szakmai látogatások pályázati akció folyamatosan pályázható a pályázati keret kimerüléséig, a pályázatok technikai benyújtási határidői 2016-2017-ben az alábbiak szerint alakulnak:

Technikai benyújtási határidő (elektronikus benyújtási, illetve postára adási határidő)

Eredmény várható időpontja

A kiutazás ajánlott legkorábbi időpontja

2016. szeptember 29.

2016. október 24.

2016. november 21.

2016. december 1.

2016. december 19.

2017. január 16.

2017. február 2.

2017. február 28.

2017. március 28.

2017. április 20.

2017. május 22.

2017. június 26.

2017. július 24.

2017. augusztus 21.

2017. szeptember 25.

A felhívásokat magyar és angol nyelven a mellékletekkel együtt a http://www.norvegalap.hu/osztondijak-palyazati-felhivasok oldalon elérhetőek.

A pályázatot – regisztrációt követően – magyar vagy angol nyelven lehet benyújtani a https://nora.norvegalap.hu/ oldalon az Aktuális pályázati kiírások menüponton belül a megfelelő felhívásra kattintva.

További tájékoztatást a pályázattal kapcsolatban az Ösztöndíj program Program Operátora, a Tempus Közalapítvány nyújt az egtalaposztondij@tpf.hu e-mail címen.

Web: EGT Finanszírozási Mechanizmus 2009-2014 HU08 Ösztöndíj program – Szakmai látogatás