palyazatok.org

Pályázatok – Pályázatfigyelő – Pályázatírás

Novella-, haiku- és fanfictionverseny

A tavaszi nagytakarítás és a nyalóka-romantika remélhetőleg legalább húsz fokában égve a MondoCon csapata ismét lehetőséget biztosít a hólapáttal összehordott patronkészlet megcsapolására.


Az idei verseny a rózsaszín köd és a húsvéti nyúl atomtámadása révén három nevezési lehetőséggel csalogat benneteket. A szokásos Fanfiction és Original mellett most először haikuval is indulhattok a versenyen. Mindhárom csoporton belül a zsűri által meghatározott legjobb öt írás közül kerül majd ki kategóriánként egy-egy első és közönségdíjas írás.
Továbbá a zsűri által meghatározott három kifejezés egyikének felhasználásával lehet csak a Fanfiction és az Original kategóriákban nevezni. Ezek az eper, a hadouken és az aortapumpa.
A szójátékokon alapuló belső vérzést a lentebb megadott karakterszámon belül kell elszenvedni, ellenkező esetben Nyufy-kun rád ül.

A díjazottakat első kézből a rendezvényt záró eredményhirdetés keretein belül tudhatjátok meg. Valamint egy beszélgetésre is meginvitálnánk a kedves résztvevőket, illetve érdeklődőket az összejövetel folyamán. Itt a legjobb tíz-tíz művet beküldő íróval való beszélgetés mellett kötetlen társalgásra, firkászi eszmecserére is lehetőséget biztosítunk.

Az írások hossza maximum 10 000 karakter lehet (szóközökkel).

A határidő: 2012. 04. 03., éjfél

Egy szerző összesen három írással indulhat. Ugyan lehetőség van arra, hogy egy művet többen, közösen írjatok, viszont nem áll módunkban több ajándékot adni, így nektek kell osztoznotok az egy emberes csomagon.

A fanfiction kategóriába beküldött írások kizárólag anime vagy manga adaptációk lehetnek és azok főszereplője – illetve szereplői – az adott anime vagy manga karakterei kell, hogy legyenek. De mellékszerepben természetesen feltűnhet általad kitalált is.
A műveknek magyar nyelven, a magyar nyelv helyesírását és nyelvtani szabályait követve kell elkészülniük. De ha nem latin betűs kifejezéseket használsz, akkor vagy a Magyar Tudományos Akadémia szabályai szerintit, vagy a Hepburn-átírást alkalmazd. Mindkettőt elfogadjuk, ám az írásodon belül légy következetes. Műved ne legyen vulgáris, a köz- vagy jó ízlést sértő.
Továbbá a zsűri tisztelettel kéri azokat a versenyzőket, akik a fanfiction kategóriában indulnak, hogy művükkel együtt egy (lehetőleg nem általuk írt) viszonylag részletes ismertetőt/összefoglalót is küldjenek a történetük alapjául szolgáló (anime/manga) forrásról maximum 1-2 oldal terjedelemben, az esetleges információhiány elkerülése érdekében.

A regisztrációkor kérjük, hogy a Név rublikába a polgári neved add meg! Ennek hiányában ki fogunk zárni a versenyből!

Az írásokat .doc kiterjesztéssel töltsd fel a megadott helyre, a dokumentum címében pedig a polgári neved és a történet címe szerepeljen az alábbi példa alapján:

Szabo_Krisztian_Harom_Gracia.doc

Ha ezeket az alapvető szabályokat megszeged, a történetedet kizárhatjuk a versenyből! Tehát, ha egy pályamű helyesírása nagyon gyenge, akkor nem fog a zsűri elé kerülni.

A történetnek a nevező saját szellemi termékének kell lennie, valamint újnak, még nem publikáltnak. Az internet is számít!  Ha a mű egy része vagy teljes egésze plágium, az azonnali kizárást von maga után!

A versennyel kapcsolatos kérdéseidet a fanfic@mondocon.hu címre vagy a megfelelő fórumtopikban tehetitek fel.

Abban az esetben, ha a nevezések nem érnek el egy bizonyos számot, akkor csupán legjobb ötöt hirdetünk vagy végső esetben a verseny érdeklődés hiányában elmarad.